Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Gesler Lili

Korábbi értékelések

Domonkos

5
Értékelés: 5
Több mint 1 évvel ezelőtt voltam utoljára Lilinél, de a mai napig szívesen emlékszem vissza az órákra, amik után felszabadultan és a fejlődés biztos tudatában köszöntem el tőle. Szociális szorongás és önértékelési zavarok miatt kerestem fel őt, kimondottan a kognitív viselkedésrterápia vélt előnyeire hagyatkozva. Nem csalódtam, úgy érzem Lili sokat segített abban, hogy a saját kezembe vegyem az irányítást. Nagyon tetszett, hogy közvetlenül tudtunk beszélni, és hogy minden részletre odafigyel. Köszönöm még egyszer!

András

5
Értékelés: 5
Mint utolsó lehetőséget, úgy próbáltam ki Lili kognitív terápiáját; depresszióval fordultam hozzá, és 9 hónap alatt egészen megfordult az életem és a gondolkodásom, pozitív irányba. Kedves, közvetlen, lehetett rá számítani terápián kívül is, és mindegyik óra alkalmával úgy éreztem, hogy most csak rám figyel és valóban fontos neki az, hogy én jobban legyek. Köszönöm!

Rita

5
Értékelés: 5
Szorongással és depresszióval fordultam Lilihez. Nem tudtam, mire számítsak, mivel még sosem jártam pszichológusnál. Nyugodt környezetben beszélgettünk. Lili segített megismerni magamat, hogy mi miért van úgy, ahogy a fejemben. Segített változtatni a gondolkodásomon és így a viselkedésemen is. Különösen azt értékeltem, hogy segített megérteni a folyamatokat, így sikerült helyre tennem sok mindent. Ma már kiegyensúlyozottabb vagy mint korábban. Olyan gyakorlati segítséget kaptam, amit önállóan tudok és kell is alkalmaznom, hogy ne essek vissza. Csak ajánlani tudom!

Fanni

5
Értékelés: 5
Egy szorongó, folyamatosan kattogó, saját magát állandóan kétségbe vonó emberből sikerült egy kiegyensúlyozott, önálló felnőtté alakítania engem. Amellett, hogy empatikus és azonnal rád hangolódik, az erős szakmaiság is ott van mögötte, és mindig elő tud húzni egy, a helyzethez illő elméletet vagy példát, ami azonnal kitisztítja a fejedben a képet. Nem csak a meglévő problémáidra ad megoldást, az eszköztárával a kezedben magabiztosan állsz oda az ismeretlen helyzetek elé is. Ösztönöz a fejlődésre, de nem vár el lehetetlent. Egyszerre határozott és emberi. Nagyon köszönöm, Lili!

Viktor

5
Értékelés: 5
Kb 9. hónapig jártam Lilihez. Elötte sosem jártam pszichológusnál ,annak idején itt találtam rá. A jellemzések amiket elötte olvastam róla győztek meg arról, hogy megpróbáljam és nem csalódtam. Én egy olyan pszichológust kerestem aki kicsit rendet tud tenni a makacs fejemben de mindezt az én stílusomhoz közel álló laza kötetelen módon teszi. A beszélgetések mindig nagyon közvetlen hangnemben zajlottak, minden merevség vagy feszültség nélkül. Megtanultam nála, hogy hogyan is kontrolláljam a zavaró vagy szorongást okozó gondolatokat, sok sok házifeladatok kaptam és nagyon sokat tanultam önmagamról A világot és annak történéseit is sok tekintetben más színben festette le mivel egy egy témát vagy gondolatot egészen más színben tudott feltünteni amire én nem is gondoltam volna. A beszélgetések végeztével mindig feszültségmentesen és jókedvűen távoztam, mindig úgy éreztem, hogy egy lépéssel közelebb vagyok ahhoz, hogy a dolgok újra a régi kerékvágásba kerüljenek. Minden perce megérte. Köszönöm. ui: Üdvözlöm Newtont :)

Viselkedéselemző's blogposts

Gesler Lili képe
Ellenőrzött szakember

Mi a FONTOS nekem?

MI NEKEM AZ ÉRTÉK?

A mai világban arra treníroznak minket, hogy mindent, a külső anyagi értékek határozzanak meg.

A média, a hirdetések arról szólnak, ha ezt vagy azt megveszed, az neked milyen jó lesz.

Így aztán megveszem és kiposztolom, hogy mindenki lássa, nekem van ilyenem, aztán kapok érte jó sok like-ot és le is szűröm: „ Na, milyen értékes vagyok.”

Csakhogy ezeknek semmi köze a valódi belső értékekhez és ezáltal teljesen hamis képem lesz önmagamról és a világról.

Gesler Lili képe
Ellenőrzött szakember

Felnőttmesék-A halász és az üzletember

Egy gazdag üzletember meglátott egy halászt a csónakja mellett, amint a parton fekve napozott. Nem állhatta meg szó nélkül:
- Miért nem mégy halászni? – kérdezte.
- Mert mára már eleget fogtam – felelte a halász.
- Miért nem fogsz még több halat? Hiszen, ahogy látom, az idődből kitelne… – faggatta tovább az üzletember.
- Mihez kezdenék a többel? – így a halász.
- Több pénzt tudnál keresni. Hamarosan egy egész halászflottád lenne, sok munkásod, és olyan gazdag lennél, mint én.
Erre a halász megkérdezte:
- És akkor mit csinálnék?

Oldalak