Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Nem tudok emberek közt lenni2

Tisztelt Csukás Csaba!Köszönöm a válaszát,írta hogy keressek fel egy pszichológust aki szociális szorongással foglalkozik,csak az a probléma hogy még oda se jutnák el maximum az ajtóig mert onnan meg gyorsan vissza is fordulnék.Még a levélíráson is fél napot görcsöltem hogy elküldjem vagy nem.Tudom hogyha nem veszek erőt magamon akkor soha nem fog változni a helyzet,azt is sejtem hogy mitől lettem ilyen,remélem egyszer túljutok ezen és nem fogok szorongani ha mennem kell valahova,vagy társaságba,vagy munkába.
Csak valahogy a kezdő lépést kéne megtennem ami nem könnyű.

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Márta! A szavaiból érződik, mennyire nehéz helyzetben van. Írta, hogy a kezdő lépést megtenni nem könnyű. Azonban én úgy látom, a mindennapokkal megbirkóznia talán még nehezebb. Ön nap nap után felkel, és igyekszik az Öntől telhető leghasznosabban és legjobban eltölteni az időt annak ellenére, hogy ilyen erős szorongással él. Ahogy látom, ehhez nagyon sok erőre és kitartásra van szükség. Úgy gondolom, Önben megvan az a vágy és az az erő, hogy megtegye ezt az első lépést. Ugyanakkor ezt az elhatározását, hogy felkeressen egy segítőt, meg is tudja támogatni, néhány egyszerű szervezéssel. Ha úgy gondolja, egyedül nehezen tud időpontot egyeztetni pszichológussal, akkor kérje meg egy családtagját vagy ismerősét, akiben megbízik, hogy legyen Ön mellett. Kérjen olyan időpontot a nap folyamán, amikor tudja, hogy kevésbé szorong. Mielőtt elindul otthonról, engedjen meg magának néhány nyugtató, kellemes tevékenységet: zuhanyozzon le, hallgassa meg a kedvenc zenéjét, egyen valami olyat, amit igazán szeret! Úgy hiszem, ismeri azokat az apró trükköket, amivel könnyíthet a terhén. Alkalmazza ezeket, hogy meg tudja tenni az első lépést! A szorongás miatt gyakran felborul a szervezet egyensúlya is, ezért javaslom, minél előbb kezdjen el szedni vitaminokat, ásványi anyagokat, főleg Magnéziumot. Ha nem szeretne ilyen táplálékkiegészítőket szedni, akkor próbáljon meg minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. Említette, hogy fél napot görcsölt, hogy elküldje a levelet. Ha úgy érzi, a pszichológussal való kapcsolatfelvételre még több időt kell hagynia magának, hát tegye meg. Határozza el előre, hogy melyik nap, melyik órában fog telefonálni, és szervezze meg azt a napot előre. Ha pontosan tudja, mi fog történni, valószínűleg a szorongása is kisebb lesz. Remélem, tudtam segíteni abba, hogy hamarosan fel tudja hívni a kiválasztott pszichológust. Üdvözlettel, Csukás Csaba
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 5 (1 szavazat)
Problémakör: