Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Miért érdemes élnem, élni, úgy általában?

Kedves Pszichológus, tulajdonképpen nem az a kérdésem, hogy mi az élet értelme úgy általában, csak az érdekelne hogy hogyan találjam meg azt, amiért érdemes felkelnem nap mint nap? Tudom hogy ezt mindenkinek magának kell megkeresnie, csak nem tudom hogyan. Szerető családom van, törődő párom, egyetemista vagyok jó ösztöndíjjal, mégis folyton ott motoszkál a fejemben hogy miért érdemes bármit is csinálnom, hiszen úgyis nyomtalanul eltűnök. Ezt az érzést a nagymamám halála hozta elő belőlem 2 éve, ekkor vált igazán intenzívvé. 4 éve megfogalmazódott bennem, hogy nem hiszek Istenben, nem is érdekel a vallás. Akkor depresszióba zuhantam amit folyamatosan elfojtottam, mert nem akartam hogy bárkinek is magyarázkodnom kelljen. Azóta is ezt gondolom, a halált azóta sem igazán dolgoztam fel, egyszerűen nem tudok megbirkózni a létezés hiábavalóságának gondolatával. Sokszor eszembe jut az öngyilkosság gondolata, hogy úgy könnyebb lenne, ha egyszerűen vége lenne, nem kéne ilyeneken gondolkozni.

A kérdést megválaszolta: 
Tisztelt Uram! Az élet misztériuma az elmúlás, különösen számunkra, embereknek, akik szoronganak a jövőtől, miközben terveket szőnek és célokat alkotnak. Az emberi létben az individualitás maximálisan működik az összes létforma közül, azonban az élet sokkal nagyobb erőt képvisel, melynek fenyegetése bármely pillanatban ránk törhet. Ezen fenyegetések legerősebbike az elmúlás, különösen, ha hozzákapcsolja az egyediség tudatának feloszlását. Ehhez még hozzáadódik az Ön esetében, hogy elutasította az „utolsó mentsvárat”, a hitet, mely nyugalmat adhat a léleknek. Tovább fokozta a belső nyomását a nagymama halála. És teljesen igaza van, az egyén szempontjából a lét hiábavalóságát könnyű megérezni. De azt is látja, hogy ez mennyire felemészti az energiáit. Az életet csak alázattal és méltósággal lehet végigvinni, a nyüzsgés és a társadalmi ideálok zsákutcák. Ahogy Paul Guimard francia író gyönyörűen összegezte Az élet dolgai című novellájában: „Halálra kiszemelve születünk, s a fellengzősségbe, a lélek részegeskedésébe menekülünk, azt képzeljük, hogy óriási, fennségesnek szánt lármát csapunk, míg csak el nem jutunk az igazi csend partjára.” Ajánlott irodalom még a témában Verena Cast: Gyász, és Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzá vezető út című könyvei.
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 1 (2 szavazat)