Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Magány, demotiváltság

Kedves Segítőm! Úgy érzem elakadtam. 29 éves fiatal nő vagyok, egyedül élek a lakásomban. 3 éve nincs kapcsolatom, és azóta barátaim sem nagyon vannak. Ekkor költöztem haza Magyarországra egy autoimmun betegség miatt és a régi barátaim ekkorra már külföldre költöztek vagy megszakadt a kapcsolatunk. Gyakran érzem magam demotiváltnak, a munkám nem tesz maradéktalanul boldoggá, szeretnék váltani. Amikor rossz az idő vagy PMS-em van, néha elképzelem, hogy eltűnök, és akkor már nem kell kitalálnom, mit kezdjek az életemmel, és az öcsémé lehet a lakásom. Az utóbbi 3 évben csak rövid ideig tartó, inkább szexre irányuló, leginkább online társkeresős "kapcsolataim" voltak, ahol mindig reménykedtem, hogy lehet több is, de valamiért, mint ember, senkinek se kellettem.
Szeretnék ebből végre kilépni, visszaszerezni a motivációm, találni egy olyan munkát, amit lelkesen tudnék végezni, új barátokat szerezni és végre tartozni valakivel. De nem tudom, hogy induljak el... Szép napot! Ági

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Ági! Nagyon jól tette, hogy segítséget kért a problémájával kapcsolatban hiszen ahogy írja, tulajdonképpen nincs senki, akivel beszélhetne erről. Javaslok néhány olyan apróbb változtatást, amit akár már most is elkezdhet, azonban ahhoz, hogy tartósan változtatni tudjom, úgy gondolom érdemes lenne személyesen is felkeresnie egy pszichológust. Sajnos gyakran előfordul, hogy hosszabb külföldi távollét után a barátok egy részével megszakad a kapcsolat, ilyenkor meg lehetne próbálni újakat keresni. Gondolja végig, hogy mivel tölti (töltené) szívesen a szabadidejét és esetleg csatlakozni olyan társasághoz, akiknek hasonló az érdeklődésük. Jó lenne ha rátalálna néhány olyan tevékenységre amelyek örömet okoznak, hiszen az életminősége, a mindennapjai már ettől jelentős mértékben javulnának. Ha a családjával, az öccsével jó a kapcsolata (erről nem írt a levelében) akkor velük is lehetne közös programokat tervezni. A munkával kapcsolatban is érdemes lenne 'kicsiben' kezdeni: ne próbálja meg azonnal kitalálni, hogy mi az, ami igazán motiválni tudná, kezdetnek elég átgondolni, esetleg leírni néhány pontban azt, hogy a mostani munkájában mi az, amit nagyon nem szeret és ha lehet, egy másik munkahelyen már elkerülné? Vagy van-e esetleg olyan munka, amit korábban szeretett volna végezni (akár egy gyerekkori álom is lehet) de valahogy sosem sikerült megvalósítani? Érdemes egy kicsit átgondolni ezeket a dolgokat és szép lassan elkezdeni a változtatást, kezdetben csak egy-két dologban. Úgy gondolom, hogy amellett, hogy ezeket végiggondolja és esetleg el is kezd néhány dolgon változtatni, fontos lenne, hogy valakivel részletesen is tudjon beszélgetni az Önt foglalkoztató dolgokról. Ezért érdemes lenne felkeresnie egy pszichológust, hiszen ez az állapot már évek óta fennáll és segítség nélkül legtöbbször nagyon nehéz rajta változtatni. Sok sikert és kitartást kívánok. Üdvözlettel: Mráz Katalin
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 5 (3 szavazat)