Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kísért az ex menyasszony

Tiszteletem!
Párkapcsolatom mondhatni a tökéletesség határát súrolja, igaz még csak 1 éve vagyunk együtt, de hatalmas szeretet, tisztelet és odaadás van köztünk. Párom előző kapcsolata viszont 8 évig tartott, ahol az utolsó 3 évben már menyasszonyának kérte és együtt is laktak évekig. Elfogadtam a múltját, nem bukkan fel az ex soha,én mégis borzasztó undorral hallgatom a nevét is akárhányszor felkerül, a közös történeteket ha véletlen elhangzik egy. Ez az utóbbi hónapokban már annyira súlyossá vált, hogy a párom lakását is utálom, mert érzem az ex jelenlétét az ágyban, ahol most én feküdnék, a kádban ahol fürdök és a konyhaasztalnál, ahol ennék. Mindenhol, ahol vagyok, úgy érzem, hogy az ex számtalanszor megelőzött engem, és olyan érzésem van, mintha ÉN lennék Ő. Emiatt nem is járok már át párom lakásába az utóbbi 2 hónapban, ami neki rosszul esik. Ez sem tűnt megoldásnak,hiszen párom autójába ülve is az exet érzem. Hogyan szakítsak az undorral és az alaptalan haraggal?
Köszönöm!

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Kérdező! Amit leírt, azt féltékenységnek hívják, csak éppen nem a mostani történetek hívják elő, hanem a képzelet. Ugyanis az emberi agy olyan, hogy nem eléggé tud különbséget tenni azok a képzetek között, melyeket csak imaginációval, fantáziával hív elő és azok között, melyek a realitás megfigyelésén alapulnak. Ezért az egyén személyiségének egyik részével azt hiszi,hogy a képzelete élővé vált és épp aktuálisan történik is, az amit elképzelt. Leveléből kiderül, hogy igen jó megfigyelőképessége van, érzékszerveit erősen használja, ami segíti a további fantáziák kreálását. Ez a féltékenység jelzés arra, hogy fél elveszíteni ezt a kapcsolatot, aggódik annak stabilitásáért. Ilyenkor jó, ha megerősítést kér a partnerétől, egy simogatás, ölelés, kedves szavak meg tudják majd nyugtatni, a régi történetek részletes mesélése pedig egyenlőre kerülendő lenne. Ugyanakkor jó lenne ha az egész történés kognitív részével is foglalkozna. Gondoljon csak bele, hogy az a nyolc év amit a párja azzal a másik nővel töltött, mennyi mindet adott a mostani párjának, a párja gyakorolhatta az együttlétet, az együttélést és még számtalan más képességet, ami elengedhetetlen a jó párkapcsolathoz. Ennek előnyeit most biztosan valamilyen formában Ön is élvezi. Azt gondolom, hogy minden ember, akivel szorosabb kapcsoltunk van hatással van ránk, tanít bennünket valamire, érettebbé vállunk által, kivéve, ha bántalmazó kapcsolatról van szó, de akár az is lehet viszonyítási alap, hogy mit nem szeretnénk megismételni az életünkben. A múltat nem lehet megváltoztatni, viszont arra vigyázhat, hogy ezt a jól induló kapcsolatot ne fertőzze meg a haragjával, féltékenységével, jó lenne, ha inkább a jelenben meglévő lehetőségekre koncentrálna és akár meg is köszönné magában ennek a nőnek a szakítást, hiszen így tud most együtt lenni a párjával. Jó lenne, ha tudatosítaná magában, hogy most Ön van az első helyen és igyekezzen, hogy az Ön illata, stílusa részévé váljon ennek a kapcsolatnak, vezessen be új szokásokat, melyek csak kettőjüknek szólnak...egyszóval élvezze a pillanatokat, a tudatos jelenlétet és mint tudjuk, azt, a múlt is formálta, és ez így van jól! Üdvözlettel, Balázs Nelli
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 5 (1 szavazat)