Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kezelhetetlen dührohamok

Tisztelt Doktor Úr/Doktornő!
24 éves lány vagyok, akinek minden adott, hogy boldog életet éljen, azonban a mindennapjaimat megkeseríti az, hogy bizonyos szituációkban kontrollálhatatlan dührohamaim vannak, amik szavakban és néha tettekben is megnyilvánulnak. Nagyon zavar, hogy ha valaki kritizál vagy olyan dolgot hoz fel, ami bennem negatív érzéseket keltett valamikor, akkor olyan dolgokat mondok és akár teszek is, amik nem normálisak és nagyon sértőek, visszataszítóak. Sokszor nem is emlékszem, mi történik olyankor, amikor ilyen dührohamot kapok és szavaimat egyáltalán nem, tetteimet pedig csak nagyon nehezen tudom kordában tartani. Ilyenkor úgy érzem, mintha egy teljesen más ember beszélne belőlem és cselekedne helyettem. Elhatároztam, hogy ezen változtatok, de fogalmam sincs, hogyan fogjak hozzá, hiszen olyankor elhatalmasodik rajtam ez az egész. Tudna nekem ebben segíteni? Keressek egy szakembert vagy magam próbaljam megoldani ezt a problémát? Válaszát előre is nagyon köszönöm!

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Dorina! Amit leír az alapján azt gondolom, hogy a dührohamok hátterében nagyon összetett, és az egész személyiséget érintő nehézségek állnak. Ha a kritika ilyen rosszul érinti, valószínűleg az önértékelése meglehetősen törékeny, nem nyugszik szilárd alapokon. Valószínűsítem továbbá, hogy egyelőre nincs teljesen tudatában a saját szükségleteinek, továbbá nincsenek hatékony eszközei ahhoz, hogy meghúzza a határait, és nehéz helyzetekben (mások bántása nélkül) támogassa és megvédje önmagát. Az Ön által leírtak azt sugallják, hogy az idegrendszere szinte folyamatosan vészhelyzeti üzemmódban van, és azt üzeni Önnek, hogy veszélyben van (ezért produkál dührohamokat, hogy megvédje a támadástól). Ennek számos oka lehet, de egyedül nem valószínű, hogy sikerül az idegrendszer újrahangolása. A legalapvetőbb feladatnak én a biztonság megteremtését látom, ami önmagában is egy igen összetett feladat. A fentiek alapján mindenképp azt ajánlom, hogy vegye igénybe szakember segítségét, támogatását. Mindehhez olyan terápiás formát javaslok, ami a testtel, a testérzetekkel is dolgozik (pl Gestalt terápia). Üdvözlettel: Peringer Szilvia
Kérjük értékelje a választ!
Még nem értékelt
Problémakör: