Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A kérdést megválaszolta Roboz Gabriella

Tisztelt Pszichológus!

21 éves nő vagyok, Istennek hála sikeres, orvosi egyetemre járok, csodálatos, egészséges családom van, boldog párkapcsolatom. Talán a "tökéletes család, szülők, gyerekek" kép miatt rendkívüli megfelelni vágyás alakult ki bennem. Mindez táplálkozási zavarokban ölt testet. 14 éves koromban kezdődtek a problémák. Anorexia. A 173 cm-hez 48 kg volt a testsúlyom. Szerencsére akkor a szüleim észhez térítettek, meggyógyultam, legalábbis egy időre. Azonban kezdtem átesni a ló túloldalára, titokban faltam és faltam, rövid időn belül 68 kg-ra híztam. Majd következett az egyetem, a vizsgaidőszakban nem kellett megerőltetnem magam, könnyen csúsztak le rólam a kilók. Persze ekkor ismét elhatalmasodott rajtam az anorexia, de pár hónap után, még a nagyobb baj előtt segítséget kértem. Egy évig ismét mindne rendben zajlott, de az újabb vizsgaidőszak, az akaratlan fogyás újra átvette a hatalmat felettem. Koplalás és falási rohamok váltakozása gyötör, Tudom jól, hogy beteg vagyok, kérem, segítsen!

A kérdést megválaszolta: 
Tisztelt Kérdező! Először is, fontos erőforrásnak érzem azt, hogy Ön felismerte a betegségét, küzd ellene, és van bátorsága ehhez külső segítséget is kérni. Sok evészavaros személyben – főként anorexiásokra jellemző ez – nem alakul ki betegségtudat, vagy ha igen, úgy gondolják, átmeneti problémáról van szó, amit bármikor leküzdhetnek. Az evészavarok az úgynevezett pszichoszomatikus betegségek közé tartoznak, emellett sokan a kényszerbetegségek közé sorolják őket. Valóban, a kényszergondolatok nagy szerepet játszanak bennük: az érintettek tudatát szinte eluralja az evésen és következményein való gondolkodás. Az evéssel kapcsolatos viselkedések pedig kompenzáló viselkedéseknek tekinthetők a gondolatok által keltett feszültség, szorongás levezetésére. Emellett nevezik az étkezési zavarokat impulzuskontroll-zavarnak is, mert a kontroll és a kontroll-igény lényeges szerepet játszik bennük. Például egy anorexiás problémája sokszor annak nyomán alakul ki, hogy az érintett úgy érzi, hogy valamilyen módon elvesztette a kontrollt az életében. Az anorexia pedig az egy lehetséges eszközt jelenthet valamiféle erő vagy kontroll visszaszerzéséhez. A bulímia is valahol a kontrollról szól: a falásrohamok során a személy a kontrolltörekvések összeomlását, teljes kontrollvesztést él meg. A roham sokszor kapcsolódik az egyén számára feldolgozhatatlan stresszt jelentő eseményhez. Előhozhatja feszültségérzés, az ürességérzés, a levert hangulat is. De kiválthatja túlzásba vitt fogyókúra vagy koplalás is. Ez utóbbi a magyarázata annak, hogy az anorexia és a bulímia gyakran – mint az Ön esetében is – együtt jelentkezik, illetve váltja egymást. Bárhova is sorolják azonban a pszichiáterek a betegségek rendszerében, az könnyen belátható, hogy az evészavarok általában nagyon közel állnak a depresszióhoz, szorongásos kórképekhez és az alacsony önértékelés problémaköréhez. Gyakran előfordul, hogy a tünetek más személyes problémákat fednek el (iskolai vagy teljesítményproblémák, párkapcsolati vagy családi zavarok, női identitászavarok, perfekcionizmus, öndestruktivitás stb.) Fiatal korához mérten Ön meglepően éretten látja a betegségéhez vezető okokat: a tökéletes család képéhez társuló megfelelési kényszert. Ez vélhetően a szülők által támasztott magas teljesítmény-elvárásokban is megmutatkozott, amelyeket Ön folyamatosan kiváló iskolai eredményekkel és tanulási erőfeszítésekkel igyekezett teljesíteni, egészen az orvosi egyetemig. Tippem szerint az anorexiás epizódok mindig a tanulás, teljesítmény miatt stressz időszakában, a bulímia pedig a görcsös erőfeszítéseket követő elengedés, „fellazulás” időszakában következett be. Azt javaslom, ne halogassa, keressen pszichológusi segítséget! Az étkezési zavar komoly probléma, és bár léteznek önsegítő könyvek (a legjobb: Túry Ferenc – Anorexia, bulímia - Önsegítő és családsegítő kalauz, vagy P. J. Cooper: Farkaséhség), mégis célszerű vele szakemberhez fordulni. Terápiával – elsősorban kognitív viselkedésterápiával, illetve az ezt kiegészítő családterápiával – a betegség jól kezelhető! A terápia célja az énerő növelése, a negatív önértékelés feloldása, az emberi kapcsolatok javítása, a testsémazavarok korrekciója, sikeresebb stressztűrő és megküzdőképesség képesség kialakítása. További kérdéseivel vagy terápiás segítséget kérve bátran forduljon hozzám! Üdvözlettel: Roboz Gabriella
Kérjük értékelje a választ!
Még nem értékelt