Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A kérdést megválaszolta Kádár Gabriella dr (PhD)

Az én problémám a következő: Az interneten böngészve véletlenül több exorcista, ördögüző szertartást néztem végig s emiatt a következő tünetek kialakulását figyeltem meg nálam: lefekvés előtt úgy érzem, hogy valaki tartózkodik a szobámban, minden kis zajra megijedek, szorongást érzek a gyomromban és nehezen tudok elaludni, mindenfajta rémség eszembe jut és ördögi képek jelennek meg. Úgy gondolom, hogy a filmes élményeim is hozzájárultak e tünetek megjelenéséhez, amelyek már 1 éve tartanak.
Szeretném megkérdezni, hogy mit tegyek, hogy túl lépjek ezeken a tüneteken és nyugodtan tudjak elaludni, illetve, hogy visszaszerezzem a korábbani békémet.
Köszönöm válaszát.

A kérdést megválaszolta: 
Kedves István! A media által bemutatott információk valóban hatnak ránk, sokszor igencsak negatívan befolyásolva lelki egyensúlyunkat. Először is: többé ne nézzen semmilyen hasonló filmet, ne olvasson hasonló dolgokról. Többféle technika is létezik, mellyel csökkenthetőek szorongások, s egy idő után visszaállhat a lelki egyensúlya – ezeket egy szakembertől tudja megtanulni. Ugyanakkor azt gondolom, a teljes kép kirajzolódásához feltétlenül szükséges lenne, hogy személyesen konzultáljon egy szakemberrel, pszichológussal vagy pszichiáterrel, mert pontosítani kellene az esti „élményeit”, az adott élethelyzetét, meg kellene ismerni mostani személyiségét, korábbi élettörténetét, s azt, hogy egyáltalán miért kezdett el ezzel a témával foglalkozni. Súlyos esetben akár kiegészítésképpen gyógyszerre vagy enyhébb esetben homeopátiás szerekre, esetleg gyógynövényekre is szükség lehet. Amit addig is meg tud tenni: amikor jönnek a félelmek, lélegezzen nagyon mélyen, tudatosan, lassan beszívva a levegőt (számoljon közben 3-ig), majd ugyanilyen lassan fújja ki és közben csak a légzésére figyeljen. Figyeljen a testére, koncentráljon az Önt körülvevő valós világra, a szobára, az ágyra, a saját testére. Tusoljon le hűvös vízzel, vagy nyomjon le pár fekvőtámaszt – ezek mind a valós, kézzelfogható világra irányítják figyelmét. Ha gondolja, szívesen látom én is egy konzultációra.
Kérjük értékelje a választ!
Még nem értékelt