Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A kérdést megválaszolta Herneczki Márton

25 éves lány vagyok, egy éve végeztem az egyetemen, akkor kezdtem dolgozni a vőlegényem vállalkozásában.
Kb. fél évvel ezelőtt kezdődött az egész: időnként elönt az érzés, hogy semmit sem érek, minden, amiért eddig küzdöttem és amit elértem, értéktelen, ma már szinte mindenkinek van diplomája, nyelvvizsgája, ráadásul nem is túl nehéz szakon végeztem... hogy az eddigi "sikereim" kizárólag annak köszönhetőek, hogy könnyen tanulok, de hát ez messze nem egyezik az intelligenciával... Semmi nincs, amire büszke lehetnék. Gyakorlatilag semmihez nem értek, a "szakmám"-ban nincs gyakorlatom, a munkámat bárki más is el tudná végezni, és nem túl felemelő, ha az ember legnagyobb sikerélménye az, hogy finom lett az ebéd. Egyszerűen semmilyen pozitív tulajdonságot nem találok magamban, amiben biztos lennék. Pl. kedves vagyok néhány emberrel - egy csomóval voltam viszont undok. Hűségesnek tartom magam - mégis jó néhány barátságom ment füstbe, mert nem tartottuk a kapcsolatot stb.
A sport sokáig erőt öntött belém, de csak míg sikerélményt adott. Aztán elkezdett kevésbé menni, és a rossz eredmények többet rontottak önmagam megítélésén, mint amit akármennyi siker adhatott volna. Ez odáig fajult, hogy már félek minden megmérettetéstől, mert ha veszítek, még mélyebbre csúszom... Motiválatlan vagyok és egyre félénkebb.
Sajnos azok a tulajdonságok, amiket legjobban szeretnék "birtokolni" (intelligencia, akaraterő, önbizalom) vagy veleszületettek, vagy nem tudom őket fejleszteni - mármint nem lehetek büszke a kiküzdött sikereimre, míg nincs akaraterőm küzdeni értük tűzön-vízen át...
Én így látom magam. Ugyanakkor a vőlegényem, a szüleim, a hozzám közel álló pár ember (a kapcsolataim nagy része megszakadt a félénkségem, gátlásosságom miatt, jelenleg nem nagyon vannak barátaim) azt állítják, hogy jó ember vagyok, okos, ügyes, szép, kedves, stb. Rólam pedig lepereg mindez. Tudom, hogy jót akarnak, és azt is tudom, hogy elfogultak velem szemben, és nem akarnak még mélyebbre taszítani: talán akkor sem mondanák el a negatív kritikát, ha kérném... szóval ebben a tekintetben nem bízom a véleményükben.
Szégyellem magam ennek a bizalomnak a hiányáért, nem ezt érdemelnék. Igazából attól félek nagyon, hogy ez előbb-utóbb a kapcsolatom rovására megy. A vőlegényem türelemmel és empátiával próbál segíteni, de egyre távolabb és távolabb kerülök tőle a saját hibáim miatt. Már-már tőle is félek, félek a megszégyenüléstől, pedig soha nem adott rá okot.
Most jutottam odáig, hogy ez nem mehet így tovább. A „semmit nem érek”-rohamok között viszonylag normális vagyok, csak annyira félénk, ami a természetemből fakad, vidám. De a vereségtől, a nevetségessé válástól való félelem és az ebből fakadó motiválatlanság már a „normális” pillanataimban is velem van.
Miből merítsek önbizalmat, ha rettegek minden kihívástól? Hogy győzzem le a félelmeimet? Hogy vegyem rá magam, hogy adjak a kedvesem szavára, higgyek a dicséreteinek?

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Kata! Abból, ahogyan leírta a kérdését látható, hogy sokat foglalkozott azzal, hogy összeszedje, rendezze az idevágó gondolatait. Mindez arra utal, hogy hajlandó energiát fektetni a változtatásba. Ez nagyon fontos, és gyakran az egyik legnehezebb lépése a problémamegoldásnak. A leírtak alapján azt gondolom, hogy az önbizalom, önértékelés és önismeret területén lenne leginkább szüksége támogatásra. Azok az érzések, gondolatok, melyeket megfogalmazott alapvetően normálisnak tekinthetők, a legtöbb fiatalt foglalkoztatják a hasonló kérdések. Ezek intenzitása, gyakorisága és következményei okozhatnak igazán kellemetlen élményt. Napjainkban a fiatal pályakezdők között ez nem ritka probléma. Divatos kifejezéssel kapunyitási pániknak is szokták nevezni a hasonló tünetcsoportot, de hangsúlyozom, ez nem betegség, inkább egy társadalmi jelenség. Mindemellett természetesen lehet ellene tenni, bár nyilvánvalóan nincs egyféle, univerzális megoldás. Az ön esetében önismereti munkát (önismeret fejlesztést) javasolnék, mely segíthetne megválaszolnia a levele végén feltett kérdéseket. Nagyon fontos, hogy a válaszokat önnek kell megtalálnia, egy pszichológus a válaszok felkutatása felé vezető úton tud igazán segíteni. Az önismereti munka történhet egyéni (pl. egyéni pszichológiai konzultáció, pszichoterápia, life coaching), vagy csoportos (pl. pszichodráma, önismereti csoport) formájában. Érdemes végiggondolni melyik módszer áll önhöz a legközelebb. Ha támogatást kér, javaslom legyen körültekintő, és olyan szakembert válasszon, aki megfelelő végzettségekkel rendelkezik (pszichológus, pszichiáter), mert így biztosítható, hogy magas színvonalú segítséget kap. Erről az oldalról bátran válogathat. Amennyiben további kérdése merülne fel, vagy szeretne személyes konzultációt, időpont egyeztetés után szívesen állok rendelkezésére. Üdvözlettel, Herneczki Márton klinikai szakpszichológus
Kérjük értékelje a választ!
Még nem értékelt