Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kapcsolattartás

Kedves Hölgyem/Uram!
Segítséget szeretnék kérni, hogyan tudnék segíteni kislányomnak. 9 hónapos volt mikor apukájával elváltunk, azóta apuka a kötelező heti másfél órára eljött kapcsolattartás címen, de más kapcsolata nem volt kislányunkkal. Mikor kicsi volt nem vettem észre rajta semmit, de ahogy nagyobb lett egyre jobban felzaklatta apukával a találkozás. Mikor jött feszült volt és mikor vele volt akkor is látszott, hogy nem tudja teljesen magát adni, mikor meg elment apuka teljesen kifordult magából. Mostanában jelentkezett az éjszakai bepisilés és körömrágás is. Idegenként kezeli apukáját, sajnos. Most 3 éves lett, hogyan tudnám az apai kapcsolattartást teljesíteni? Mivel nem kötődik apukához így nem is akar vele menni csak velem együtt, de apuka ezt nem akarja, szerinte ez nem egészséges. Én a fokozatosságot és a velem együtt odaszokatást javasoltam, de teljesen elutasította apuka. Ő csak vinni akarja nélkülem és kész. Úgy kezeli mint egy tárgyat. A nagyszülők is csábítgatják, sajnos kettős nevelés van. Félek hogy teljesen ellenem fordul a kislányom. Eddig nagyon jó kapcsolatunk volt és érhető hogy én vagyok neki a biztonság. Mostanában szeretne közös programokat hogy apukával együtt, de ettől is apuka elzárkózik. Bölcsődébe jár és ott is mondták, hogy nagyon érzékeny és ők is észrevették ha apuka jön feszült, másnap meg fel van zaklatva. Egyébként nagyon okos, vidám, boldog kislány, nincs vele gond a bölcsődében sem, csak ezek a szombati találkozások kavarják fel. Mit tegyek? Hogyan segítsem, hogy ne sérüljön? Köszönöm előre is válaszát.
Tisztelettel: J. Adrienn

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Adrienn, Egy válást igen nehéz kicsi gyermekként sérülés nélkül megúszni. Valószínűleg, ahogy nő, fejlődik a gyerkőc kicsi agya, egyre több és egyre fontosabb kérdéseket fog Önöknek feltenni ezekkel kapcsolatban. Fontos, hogy volt férjével ugyanazt, de legalább is megközelítőleg hasonló információkat közöljenek majd vele, annak érdekében, hogy ne kényszerítsék bele egy olyan helyzetbe, amiben döntenie kell: apához vagy anyához leszek hűséges gyerek. Beláthatjuk, hogy ez erős szorongást okozhat neki. Nagyon jó gondolat, hogy ha képes meggyőzni volt férjét, hogy Ön is legyen jelen a heti találkozásokon. Nem valószínű, hogy súlyos konfliktus lehet apa és gyermeke között ezeken az alkalmakon. Amit viszont érdemes figyelembe venniük az az, hogy a gyerek 3 éves kora körül felerősödhet az anyától való elválás bizonytalansága, félelme. Azt gyanítom erről lehet szó jelen esetben is, így érdemes lenne átsegíteni őt ezen a korszakon. Természetesnek nevezhetjük, hogy a kislány apa megérkezése előtt izgatott és a találkozás után is nehezen illeszkedik vissza napirendjébe, hiszen az apa nem a minden napjai része életének, ezért fokozott izgalmi állapotba kerül ilyenkor. Tetőzi ezt még az is, hogy a gyerekek ebben a korban másként élik át az idő folyását, mint mi, felnőttek. Nem biztos, hogy érzi a rendszert abban, ahogy az édesapja látogatja, így bizalma, biztonságérzete az apával kapcsolatban nehézkes lehet. Mindezek kiválthatják a fokozott izgalmi állapotot. Összességében ne izguljon, próbálják erősíteni a gyerek biztonságérzetét, szeressék nagyon, legyenek következetesek és a helyzet lassacskán oldódik majd.
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 5 (1 szavazat)
Problémakör: