Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Csak egy beteg vagyok

Az intenzíven kezdődött minden, majd önismereti terápiában folytatódott. Volt egy nap amikor már azt éreztem, hogy bele kell kényszerítenem magam a beteg székbe, hogy a pszichológusom egyáltalán szóba álljon velem. Folytattuk és én egyre betegebb lettem lélekben, mert az tudatosult bennem, hogy csak egy munka vagyok neki, egy a sok beteg közül, akivel a terápiás szabályok szerint nem fog kommunikálni ha letelik a heti 1 óra, de legfőképp a terápia végeztével. Így is lett, teljesen összetörtem és a mai napig nem tudom összeszedni magam. Az maradt bennem hogy csak egy beteg vagyok a pszichológusom szemében. Ez tesz lélekben betegebbé. Nagyon fáj még 1 év után is, hogy az akinek a legnagyobb bizalmat adtam az életemben és rábíztam magam úgy,ahogyan Erich Fromm is megfogalmazta, magamra hagyott és megvet, lenéz engem.
Elkezdtem járni másik pszichológushoz, de félek attól hogy ugyanez marad bennem, hogy be vagyok skatulyázva egy betegnek, akire heti egy óra van szánva. Ez nem egészséges

Kedves Kérdező! Bizonyára nagyon nehéz lehetett megélni mindezt pszichológusával kapcsolatban. Az, hogy magára hagyva, megvetve - és ezzel együtt valószínűleg elutasítva is - érezte magát egy nagyon fájdalmas tapasztalat lehetett az Ön számára, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy 1 év elteltével is így gondol vissza az ott átéltekre. Egy nagyon fontos dolgot nem írt le üzenetében. Ezeket az érzéseit megosztotta-e pszichológusával; említette-e neki hogy úgy érzi, hogy Ön "csak egy munka" a számára; elutasítva, elhagyva érezte magát a terápiás kapcsolatban is? Amennyiben nem, csak bátorítani tudom, hogy jelenlegi pszichológusával/pszichoterapeutájával feltétlenül ossza meg ezeket. Erre két okból is nagy szükség van: egyik részről a terápiás folyamattal kapcsolatos kommunikálatlan érzések alááshatják a terápia sikerességét és csökkenthetik annak hatékonyságát; másrészről ezen érzései megosztása és részletes megbeszélése, kibontása - majd átdolgozása - az önismerete mélyítésének egyik sarokkövét képezheti. Értem ezt úgy, hogy bizonyos pszichológiai iskolák szerint terapeutánkkal/pszichológusunkkal lévő viszonyunkban az általános, gyermekkorunk során kialakult viszonyulásmódunk jelenik meg, gyakorlatilag reprodukálódik. Gyermekként a szüleinkkel való kapcsolatban ugyanis kialakul magunkban egy elképzelés arról, hogy milyen érzés másokkal közelebbi viszonyba kerülni, hogyan működünk intim viszonyokban, mit várunk a másiktól és hogyan reagálunk a másik viselkedésére. Ebben az értelemben nagyon valószínű, hogy a pszichológusával kapcsolatban megélt érzések az Ön kötődési módjáról mondanak sokat; tehát valószínűsíthetően más fontos személyekkel is megélt már hasonló érzéseket, mint ebben a segítő kapcsolatban. Nagyon fontos lenne ezeket kommunikálnia pszichológusa/pszichoterapeutája felé; már csak azért is, mert ezek az érzések (pl. elhagyva, megvetve, lenézve érzi magát a terápia vége felé közeledve) arra is utalnak, hogy Ön még nem áll készen egy terápiás folyamat lezárására. Javaslom Önnek egy analitikusan orientált módszerrel dolgozó pszichoterapeuta felkeresését. Minden jót kívánva, üdvözlettel: Gyimes Andrea
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 4.3 (3 szavazat)