Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Az ötvenes férfiakkal van gond vagy velem?

Tisztelt Pszichológus!
43 éves vagyok, két gyermekemet egyedül nevelem évek óta. Sokáig nem kerestem párt magamnak, de aztán úgy éreztem, vágyom egy társra. Kezdetben csak férfira, partnerre vágytam, de az utóbbi bő egy évben pedig megérett bennem, hogy együttélésre, elkötelezett kapcsolatra is igényem van. Nyitott lettem, keresgéltem, találtam is mindig, de négy, néhány hónapig tartó kapcsolatom is kudarcba fulladt ezen idő alatt. Az első hármat nem is bánom annyira, de a legutóbbi férfival való szétválásomat nagyon sajnálom, vele nagyon jól megtaláltam a harmóniát testileg, lelkileg és intellektuálisan is. Mégis mind a négy kapcsolatban, visszagondolva, tulajdonképpen azt éltem meg, hogy a férfi hevesen udvarol, fellobban, erős benne a vágy, ez engem vonz és belemegyek, majd ha szexuálisan is megkap, és elkezdődne a kapcsolat építése, alakítása, ez a vágy szépen elapad egy-két hónap alatt, és az derül ki, hogy a férfi nem szerelmes. Bennem viszont szép lassan érlelődik meg a szerelem, ami már ki sem tud bontakozni, mert odáig jutunk, hogy a férfi ezt már nem is akarja. Volt olyan, akivel próbálkoztunk még pár hónapig ezt követően, de a szerelem csak nem lobbant fel benne, ahogy ő mondta, én viszont csak frusztráltabb és csalódottabb lettem. A legutóbbi férfi is közel két hónap után vallotta be elbizonytalanodását, és én ezt nem is így éltem meg, azt hittem erre a kapcsolatra igazán lehet építeni. Ő jó ötvenes, éppen elvált férfi, alapvetően érzelmileg bizonytalan ember, erre én is rájöttem, másrészt távkapcsolat volt, nyilván ez is nehezítette a dolgot. Ő azzal indokolta hozzám való ambivalenciáját, hogy a kezdeti nagy lendületét, vágyát az vetette vissza, hogy bár minden szempontból jó velem, de fizikálisan mégsem érzi azt az erős vonzalmat, amire vágyik. Az előző három férfival gyorsan mentem bele a kapcsolatba, nyilván ez is gond lehetett, de ezzel a férfival két hónapig csak érlelődött az ismerkedés. A vele való kapcsolat, történet más kérdés (szétváltunk, én nem keresem, nem is tudom, ilyen indok és ilyen rövid idő után nőhet a férfiban újra a vágy, és az mennyire tartós), inkább az érdekel, vagy aggaszt inkább ez után a sok kudarc után, hogy vajon min változtassak, van egyáltalán erre recept? Hiszen a nyitottság a másik megismerésére, vágy a kapcsolatra megvan bennem, tudom is, hogy mi jó nekem, és ne is foglalkozzak a kudarcokkal, menjek bele mindig újra és újra a kapcsolatba, majd csak egyszer megtalálom az igazit?

Üdv, Tímea

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Tímea! "...majd csak egyszer megtalálom az igazit?" kérdezi a levele végén. Igen, persze! Ám lehet, hogy ehhez 1-2 hónap kevés lesz. Gondoljon bele, a gyermekei édesapjával (aki feltételezem, a férje volt) mennyi idő alatt fordult komolyra a kapcsolatuk. Ugye? Akár több év is eltelhet, mire két ember kölcsönösen úgy érzi, hogy a randevúzgatás, együttjárás, udvarlás révén elérkezett az idő az együttélésre. És ez így normális, kell idő a másik megismerésére, és az érzelmeknek, elköteleződési szándéknak is be kell érnie. Az is szinte bizonyos, hogy korábban sem az első (és talán nem is a negyedik) férfiben találta meg a társát. A párkeresés valóban azt jelenti, hogy keresni kell azt az embert, akivel hosszú időre, remélhetőleg örökre összekötjük az életünket. Így hát nem szabad komoly csalódásként megélni, ha egy kapcsolat nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, egyszer csak kihűl, megszakad. Jól érzi, valóban nem kell foglalkozni a "kudarcokkal" (amit talán helyesebb lenne tapasztalatszerzésnek nevezni), őrizze meg emlékként a szép élményeket, az életének ezekre az epizódjaira inkább csak kalandként gondoljon vissza. Úgy tűnik, hogy a válaszom eddigi részében leginkább türelemre intettem önt. Ugyanakkor biztatni is szeretném. Semmiképp se adja fel a társkeresést! Természetes, egészséges emberi igény, hogy társra, bensőséges, szoros kapcsolatra vágyik. Van azonban néhány dolog, amire szeretném felhívni a figyelmét. Egy új kapcsolat kialakításakor számításba kell venni az ön (és talán a leendő társa gyermekeit) is. Velük is együtt kell tudni élni, őket is meg kell ismerni, el kell tudni fogadni. Ez a még gyermektelen fiataloknál nem így van, ezért talán könnyebb a helyzetük. A több szereplő még több időt, és még több türelmet igényel. Talán érdemes azon is elgondolkodni, hogy az önben feléledt erős társ iránti vágy nem ijeszti-e meg egy kicsit a férfiakat. Nem feltétlenül azért, mert a férfiak csak szexre éhes szélhámosok, hanem azért is, mert a 40-es, 50-es korosztály már megégethette egyszer-kétszer a kezét, azaz túl vannak néhány súlyos csalódáson, esetleg váláson. Egy gyors, újabb elköteleződés tehát nagyon komoly (esetleg kockázatosnak érzett) döntés lehet a számukra. Én nem hiszem, hogy az lett volna a gond, hogy "gyorsan ment bele a kapcsolatokba" (egyébként is két tapasztalt, érett felnőtt embernek meddig kell várni az ágyba bújással?) . Kedves Tímea! Egy általánosan használható receptet nem tudtam adni, mert szerintem nincs ilyen. Arra azonban biztatni merem, hogy legyen továbbra is nyitott, és keresse meg a társát. A megkezdett úton tovább haladva meg fogja találni az igazit. Persze lehet, hogy lesz néhány olyan állomás, ahol nem érdemes sokáig időzni. Bízom benne, hogy e rövid levélváltással is tudtam önnek valamennyit segíteni. A teljeskörű, szakszerűbb ellátás érdekében természetesen javaslom, hogy keresse fel valamelyik, a lakókörnyezetében dolgozó szakpszichológust. Üdvözlettel: Bagó György Pszichológus, Klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 5 (2 szavazat)