Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

ALS beteg légzési nehézségek - segítség adás?

Tisztelt Pszichológus Úr/Nő! 76 éves édesanyám ALS beteg, 1.5 éve diagnosztizálták, decemberben bal lába lebénult, azóta segítség nélkül nem tud élni. egyedül nem tud ülni, enni, nyelése nehezített, pépeset eszik, beszéde nehezen érthető, légzési nehézségei vannak. Jelenleg magánkórházban ápolják, mert itthon nem tudjuk megszervezni a 24 órás felügyeletet, viszont minden hétvégén, ünnepen hazahozom. Az utóbbi héten légzése jelentősen romlott. A kórházban nincs lélegeztetőgép. Más kórházban ALS beteget nem tesznek lélegeztetőgépre. Édesanyám nem tudja, hogy milyen betegsége van, bízik a gyógyulásban (4 hónapja folyamatosan romlik az állapota). Amúgy tiszta a tudata. Hogyan kell ebben a helyzetben eljárni? Ha nem csinálok semmit, megfullad. Ahhoz, hogy lélegeztetőgépre tegyék, le kell tagadni a betegségét(?) Vagy haza kell vinnem - otthon nem tudom 7/24 felügyelni - és otthon lélegeztetnem, de ott nincs orvosi felügyelet alatt. Mi a helyes? Ki dönthet? Óriási a súly... köszönöm a válasz

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Kérdező, az édesanyja állapotával kapcsolatban a kezelőorvosával kellene beszélnie, neki feltenni ezeket a kérdéseket. Arra az orvosra gondolok, aki diagnosztizálta, és kezelte, mielőtt a magánkórházba került, de még jobb lenne azzal az orvossal beszélni, aki jelenleg irányítja a kezelését. A kezelőorvossal lenne jó megbeszélni, hogy mik a lehetőségek az édesanyja kezelésében. A legtöbb ember, ha közeli, szeretett hozzátartozójának nem gyógyítható betegsége van, azt szokta kívánni, hogy sikerüljön azt a megoldást megtalálni, ami a lehető legkevesebb szenvedéssel jár. Sajnos azt kell mondanom Önnek, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a lélegeztetőgépre tétel irányába kellene az erőfeszítéseket tenni. Az is elképzelhető, hogy a szenvedések gyógyszeres enyhítését fogják javasolni, mert lélegeztetőgépen lenni tiszta tudattal, annak kilátása nélkül, hogy meg lehet gyógyulni, és lehet ismét önállóan lélegezni... nos ez nem feltétlenül a legjobb megoldás. Az is fontos, hogy az édesanyja mit kíván, mi az a megoldás, azok közül, amiket a kezelőorvos lehetségesnek tart, amit választana, vagy amit a legkevésbé utasítana el. Az édesanyja tiszta tudatú, a betegség "csak" a mozgását korlátozza, a gondolkodását feltehetőleg nem, szerintem mindkettejüknek jobb lenne, ha nem egyedül Önnek kellene a nagy horderejű döntéseket meghoznia. Jogi szempontból az édesanyja az, aki dönt. Amennyiben nem volna döntésre, vagy a döntés kinyilvánítására alkalmas állapotban (de most nem ez a helyzet), akkor helyette az egészségügyi törvényben meghatározott hozzátartozó dönthet, ha van házastárs vagy élettárs, elsősorban ő, ha nincs, akkor a gyermek, vagyis Ön. Nincs egyetlen helyes megoldás, több elfogadható, jó megoldás van, a sor élén - véleményem szerint - azokkal a megoldásokkal, amelyek orvosi lehetősége ismeretén alapulnak, és amiben a beteg kívánságát figyelembe veszik, és a legközelebbi hozzátartozóval megbeszélik. Azért is javaslom, hogy orvossal, és az anyukájával is beszéljen (valamilyen sorrendben, esetleg előbb anyukájával, utána orvossal, aztán ismét az édesanyjával, és/vagy együtt is felkereshetnék az orvost), hogy senkire ne nehezedjen egyedül a döntés terhe, és semmilyen fontos szempontot ne hagyjanak figyelmen kívül. Ha úgy érzi, hogy egyedül ebben nem tud elindulni, keressen olyan pszichológust, aki gyógyíthatatlan betegekkel foglalkozik, hogy megkonzultálhassa vele a lehetséges lépéseket, az érzelmi és gyakorlati kérdéseket. Együttérzéssel: Biró Eszter
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 5 (2 szavazat)