Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

adhd-s gyermekek

Tisztelt Pszichológus!

3 gyermekem van, egy 10 éves fiú egy 7,5 éves fiú és egy 5 éves lány. A legnagyobb gyermek 2 évig járt mozgásterápiára adhd gyanú miatt. A fejlesztő pedagógus azt mondta, hogy "határeset" a gyermekem, vannak tünetei, de nincs annyi, hogy adhd-snak legyen kimondva. Nagyon sokat fejlődött, már csak annyi látszik, hogy ha feszült, akkor fészkalódik. Korábban nem jelezte az óvoda, hogy gond lenne vele, csak rossz volt az egyensúlyérzéke és a finomotoros mozgása volt elmaradva. saját ötletünk volt fejlesztésre vinni, ott hallottam először, hogy adhd-s a gyermekem. Fél éve a középső gyermeket is elvittük, ő is rendszeresen jár mozgásterápiára ugyanezen okból. Nála sem jelzett az óvoda, hogy bármi gond lenne a gyermekkel. Sokat olvasok a témában... Szeretném tudni, hogy amit elrontottam a szakirodalmak szerint (anya-gyermek kötődés) azon lehet-e még javítani? Tudok-e még segíteni nekik, hogy könnyebb legyen az életük? Már elkéstem? Van ilyen témában könyv? Köszönöm

A kérdést megválaszolta: 
Kedves Kérdező! Kérdéséből elsősorban szorongást olvasok ki. Úgy értelmezem, azon aggódik, hogy a gyermekei nevelése során „elrontott” bizonyos dolgokat. Meg szeretném nyugtatni: tökéletes szülő nem létezik. Mégis gyerekek sokasága nevelkedik boldogan, szeretetben, „tökéletlen” szülők mellett. A gyerek ugyanis a szülői mintákat sajátítja el és építi be a saját személyiségébe, amelynek ideális esetben része az esendőség, a hibázás elfogadása és beismerése is. Ez azt is jelenti, hogy sosem késő javítani azokon a dolgokon, amiket felismert, hogy korábban rosszul csinált. Kérdéséből azt is kiolvastam, hogy valójában egyik gyermekénél sem volt egyértelműen kimutatható az ADHD. A fejlesztő foglalkozások ettől függetlenül hasznosak lehetnek, viszont érdemes arra is odafigyelni, hogy a gyerek lehessen valóban gyerek, azaz teret engedni a mozgásigényének, engedni, hogy megélje az akaratát és felfedezze a határait. Anyaként pedig nagyon fontos, hogy megengedje magának, hogy büszke legyen a gyerekeire (és ezáltal a saját nevelési teljesítményére) ahelyett, hogy azon aggódna, vajon mit ronthatott el. Azt javaslom, gondolja végig, milyen Ön szerint a „tökéletes” szülő? Érdemes lenne azt is végiggondolni, mennyire tartja reálisnak, megvalósíthatónak azt az elképzelést, ami a „tökéletes” szülőről él az Ön fejében? Elképzelhető, hogy sokkal nagyobb az átfedés az Ön által ideálisnak tartott szülőkép és a valóság között, mint azt elsőre gondolná. Amennyiben szükségesnek tartja, természetesen bátran felkereshet egy pszichológust, hogy részletesen átbeszéljék a kérdéseit, kétségeit. Üdvözlettel: Gyimesi Kinga
Kérjük értékelje a választ!
Átlag: 5 (1 szavazat)