Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Tóth Veronika

Tanácsadó szakpszichológus's blogposts

Pszichológus válaszol

Tanár-diák

Tisztelt Pszihológus! Olyan problémával fordulnék Önhöz,hogy a kisfiam 7 éves,és már a tavalyi évben is azt vettük észre,hogy az osztályfőnöke "félretolja",vagyis nem hallgatja meg,nem hisz neki semmit,nem kérdezi meg,hogy ki mellett szeretne ülni,mint a többi gyermektől,és még sorolhatnám...Tavaly egy kislány mellé ültette,de nem igazán barátkoztak,idén viszont egyedül ül,kér rossz magatartású gyerek előtt!Órán húzgálják a fülét,és a tanító néni,nem azokra a gyerekekre szól rá,hogy ne csinálják,hanem az én kisfiamra,hogy ne beszéljen!Holott csak annyi mond,hogy ne csináljátok már,ne piszkálj

Párkapcsolat

Kedves Pszichológusok! A párom 2 éve naponta chatel egy lánnyal, volt tanulója! Nagyon zavar, mert elég félreérthetően fogalmazott nagyon sokszor a lány Felé, mintha flörtölgetett volna Vele! Véletlenül jöttem rá, mert játszani akartam a telefonján és az üzeneteire kattintottam véletlenül! Nagyon sokat hazudott már a lány miatt, hogy nem is Vele beszélget, mikor rákérdezetem. Ő azt mondja azért hazudott, mert látta hogyan reagálok és nem akart veszekedni! Hogyan múlhatna ez el végre?

Oldalak