Pauljucsák Péter

Sikertörténetnek tűnik, bár még nem járunk a végén. Pétert körülbelül másfél éve, a honlapja alapján kerestem meg, relatíve hosszas nézelődés után. Ha az ott írtakat valamelyest giccsnek is tartottam (bocs), még mindig jobban tetszett, mint bárki más. Olyan művészfélének tűnt, és hát olyan művészféle vagyok én is. A korábbiakban tapasztaltakhoz képest már az elején feltűnt, hogy ez valami más, ha nem is pontosan értettem, hogy hogyan is lesz ebből bármi kézzelfogható számomra. Mert, hát főleg én beszéltem, és lényegében arról, amiről csak szerettem volna. Szerettem hozzá járni, mert figyelme mindig teljesen rám irányult, volt humorérzéke, nyugodt, empatikus és emberi volt, a légkörre sosem lehetett panasz, de egy idő után kezdtem megkérdőjelezni az egész hasznosságát. Ezidőtájt még javarészt a múltban bolyongtunk, és bár bizonyos összefüggéseket felismerve sok újdonságot megtudtam magamról addigra, nem éreztem úgy, hogy jelentős változások zajlottak volna le bennem. A legelején is feljött már, de egy alkalommal aztán hosszabban beszélgettünk a módszeréről, a Rogers-féle személyközpontú nézetről, melynek a három alaptézise az empátiás megértés, a feltétel néküli elfogadás és kongruencia (hitelesség, őszinteség). Lényegében arról van szó, hogy természetesen a pszichológus segítségével, de te magad kell rájöjj a dolgokra, és olyan irányokat kell vegyél, melyeket te gondolsz a legjobbnak. Szóval, ha azt várod, hogy folyamatosan helyre tegyenek, akkor rossz helyen keresgélsz. Miután ezt megértettem, megtetszett a dolog, és nem is foglalkoztam vele többet, de mindenképpen fordulópontnak mondanám, mert ezek után már egyáltalán nem vártam el, hogy Péter „megmondja, hogy mit csináljak”, hanem tudtam, hogy ezt az egészet elsősorban nekem kell megoldani. Aztán, nem is olyan rég, történt valami, amit most nem is tudnék pontosan körülírni, de egy folyamat beérésének tűnik. Évek óta először érzem úgy, hogy ráléptem arra az útra, amely egy valóban kiegyensúlyozott és boldog pillanatokkal teli élethez vezethet. Péter egy vérbeli hamis-kilences, árnyékékként hoz helyzetbe folyamatosan, neked már csak ki kell használni a lehetőségeidet. Ez most így visszatekintve egyáltalán nem tűnik túlzásnak, viszont sok idő és energia kell ahhoz, hogy megtaláld azt a bizonyos gólrúgó cipőt, de hogy megéri, azt teljes bizonyossággal tudom állítani.