Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kőpataki Katalin

Pszichológus válaszol

Miért nem megy?

Jó napot kívánok! Tanácsot szeretnék kéni! A párommal már lassan 4 éve vagyunk együtt nagyon sok mindent történt köztünk. Párszor már majdnem szakítottunk is ,de mindig együtt maradtunk. De én úgy érzem hogy már ez nem megy nekünk. Hónapok óta nem megy a szex én már nem is izgulok fel tőle. Ha együtt is vagyunk én nem élvezem. Próbáltam vele beszélni erről,de őt mintha nem is érdekelné csak engem hibáztat, mondván én nem kívánom őt. Közbe megismertem valakit aki ha már hozzám ér attól vágyom rá. Teljesen tanácstalan vagyok mit kéne tennem lehet ezen még segíteni ? Köszönöm előre a válaszát.

Ezzel együtt kell már élnem?

Üdv! 26 éves GyES-en lévő anyuka vagyok. A betegségem kisgyermek koromban kezdődött. Nagyon sokszor egyedül sikerült megküzdenem vele. Agresszív kényszergondolataim, és kényszercselekvéseim voltak, mind addig, míg nem jártam pszichoterápiara. Két hónapig jártam, egy hónapja fejeztem be. A terápia nagyon sokat segített. Az életem 90%-ában már jól érzem magam, csak az a kicsi rész zavar. Lesz olyan, amikor már nem lesznek apróbb visszaesések vagy mostmár ezzel együtt kell élnem? A válaszát köszönöm

Oldalak