Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Kiss József

Korábbi értékelések

Attila

5
Értékelés: 5
Szorongással fordultam hozzá, ami odáig fajult, hogy évekig nem mertem találkozni a legközelebbi barátimmal sem. Nagyon kedves és megértó embert ismerhettem meg a személyében. 15 alkalmas terápia során segített apró lépésekkel leküzdenem a saját magam által bemagyarázott félelmeimet és ismét felépíthettem a szociális életemet. Piszichológusnál előtte nem jártam, így voltak félelmeim milyen hatással lesz rám nézve ez az egész helyzet. De a terápia segített megértetni, hogy a mentális egészséggel ugyanúgy foglalkozni kell, illetve érdemes is, hiszen rengeteg új lehetőség nyílik meg az ember számára.

Sári

5
Értékelés: 5
Bántalmazó szülőről való leválás, érzelmi labilitás, kapcsolatok miatti szorongás, önbizalomhiány miatt kerestem fel a doktor urat. 12 alkalommal jártam nála (heti 1), rengeteget segített. Magabiztossá váltam mind önmagam, mind a szakmám terén. Megtanultam kifejezni az igényeimet a párkapcsolatomban, elkezdtem nyitni mások felé is. Nem kerestem fel a mérgező szülőt, sokat haladtam a leválás folyamatában. Magam mögött hagytam a depressziót és az egyedülléttől való félelmet. A doktor úr szakértelme mellett kedvességével, humorérzékével segítette a terápiát, biztonságos légkört teremtett. Bátran ajánlom!

Annamária

5
Értékelés: 5
Kezdődő pánikszerű tünetekkel és szociális szorongással kerestem egy számomra szimpatikus pszichológust, akivel szívesen beszélgetnék. 8 terápiás ülés kellett ahhoz, hogy felmérjük a jelenlegi lelki állapotomat. Sokat tudtam meg magamról, és arról, mit miért teszek. Realizáltuk a nehézségeimet, így sokkal nagyobb szeretettel és elfogadással tudok önmagam és a problémáim felé fordulni, és a tanult módszerek is sokat segítenek a hétköznapok akadályainak leküzdésében. A terápia minden alkalommal jó hangulatban telt, a komoly témák mellett a humor is bőven szerepet kapott. Szóval hálás köszönetem mindenért! :-)

Zsuzsi

5
Értékelés: 5
Erős szorongással, pánikzavarral kerestem fel a doktorurat. Skype-on keresztül “jártam” terápiába. Néhány alkalom után jelentős javulást éreztem az állapotomat illetően, mostanra teljesen jól vagyok, Józsefnek köszönhetően. Bárki, aki hasonló problémákkal küzd, bátran forduljon hozzá, kiváló szakember. A probléma megoldása mellett mindig oldottá tette a terápiát a közvetlenségével, nyíltságával és humorával. Nagyon hálás vagyok és további sok sikert kívánok neki a jövőben! :)

Csilla

5
Értékelés: 5
Amikor úgy éreztem, teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj, pszichológust keresve találtam rá Kiss Józsefre. A 14 éve tartó párkapcsolatom romokban hevert, harmadik fél bekerült a képbe, már a válás kellős közepén jártunk… minden összezavarodott, a lelkemben vad viharok dúltak. Folyamatosan a sírással küzdöttem, az életkedvem elhagyott, már-már feladtam mindent, ekkor jött a terápia. Egyéni és párterápiás üléseken vettünk részt a férjemmel, hol én egyedül, hol ketten, hol a férjem ment a beszélgetésekre. 13 alkalomra volt szükségünk (heti 1-1), hogy visszataláljunk egymáshoz. A köztünk lévő kommunikáció rengeteget javult, ami az eltávolodásunk elsődleges oka volt. A házasságunk felbontásától elálltunk, de a párkapcsolatunkon még nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy igazán működjön. Új korszakot nyitottunk, és ehhez óriási segítséget kaptunk Kiss Józseftől. Ő a lényeget megragadva és arra rávilágítva sokkal egyszerűbbé tette a helyzetünk megértését és megoldását. Hálásak vagyunk neki! Kedves József, ezúton is köszönünk mindent!

Pszichológus válaszol

Rendkívül szélsőséges a viselkedésem. Miért van ez és mi a megoldás?

Tudni kell rólam, 22 éves nő vagyok, gyermekkorom óta rendkívül szorongó vagyok, de sokat fejlődtem, sok helyzetben (párkapcsolat pl) szorongok még, de sokban szélsőségesen változtam meg: míg 3 éve nem mertem emberek közé menni, busszal közlekedni, nem tudtam megszólalni stb, ma már túl sokat beszélek, túlságosan barátságos vagyok (előnytelenül), sokszor túl nyílt vagyok. és úgy érzem inkább rossz irányba változtam. aztán.. a szélsőséges viselkedésem abban nyilvánul még meg, hogy: vagy csak nevetek- vagy zokogok (egy rossz szó és röhögésből zokogni kezdek) vagy nem eszek semmit- vagy túl

Alvászavar, szorongás, depressio

A 42 éves fiamnál tapasztalt mentális problémájával kapcsolatban szeretnék tanácsot kerni. Orvosi segitségről hallani sem akar.Elutasit minden ajánlatot. Mit tehetek, honnan tudok segitséget kérni. Szerintem nagyon súlyos állapotban van. Kérem segitségüket. Köszönettel.

Oldalak