Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Horváth Anett

Pszichológus válaszol

Pánik?

Jó napot kívánok! 39éves vagyok, 2019 nyarán minden előzmény nélkül egyik reggel rosszul lettem. Bevitt a mentő az sbo rá, mellkasi nyomás és nehézlégzés miatt. Meg EKG ták, koponya CT volt minden eredmény jó lett ezért azt mondta az orvos pánik beteg vagyok biztos. Szedjek frontint.el is kezdtem szedni, 3x1mg, 3honapig csak feküdtem, azt sem tudtam nappal hogy hol vagyok szinte.Mire eljött az este 8óra,addigra semmi bajom nem volt, nem remegtem meg ilyesmi, akkor éjszaka főztem, mostam, takarítottam. Októberre minden szuper lett, vagyis azt hittem. Így abba hagytam a frontint. Karácsonykor o

Megcsalás

Tisztelt Szakember! A párommal 7 évig voltunk együtt és 1,5-2 év után megcsalt, elmondta, amit felnőttek módjára kezeltem! Nagyon fájt, de a kapcsolat megmentése mellett döntöttem nem pedig a szakítás mellett. Majd azután eltelt 5 év és egy kolléganőjével nagyon egy hullámhosszra kerültek, amire ha rákérdeztem, hogy mi van kettejük között csak annyit mondott, hogy semmi és néha megpróbálta elnevetni, hogy én érzem rosszul. (Itt hozzátenném, hogy ugyanaz volt a megérzésem mint az elsőnél!) Végül 7 év után én is megcsaltam őt, de még nem mondtam el neki. Az lenne a kérdésem, hogy 1 év elteltéve

Oldalak