Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Szociális fóbia

A szociális fóbiának (más néven szociális szorongásnak) azt a látható és tartós félelmet nevezzük, melyet az egyén szociális vagy előadói teljesítményt kívánó helyzetekben érez, miközben mások esetleges figyelmének van kitéve. A félelem saját viselkedésével kapcsolatos: attól tart, hogy emiatt (vagy a szorongás észlelhető jelei miatt) esetleg zavarba jön, netán kellemetlen, megalázó helyzetbe kerül. Ezek a helyzetek szinte minden esetben szorongásos reakciót váltanak ki, pánikroham formájában. Az egyén tudatában van annak, hogy félelme túlzott, nem reális, gyerekeknél azonban ez nem minden esetben van így. Az intenzív szorongásnak köszönhetően az ilyen helyzeteket igyekszik elkerülni, ha pedig ez semmiképp nem sikerül, akkor komoly szenvedést okoz az átvészelésük. Mindez jelentős negatív hatást gyakorol a mindennapi életvitelre, a tanulmányi és munkateljesítményre, a társas kapcsolatokra.

Gyakran társulnak hozzá a stresszre, szorongásra jellemző testi tünetek: izzadás, remegés, szapora szívverés, elpirulás. A szociális fóbiában szenvedők sokszor képtelen  mások jelenlétében megszólalni, enni-inni, öltözni, vagy más, esetleg teljesen megszokott tevékenységeket végezni. Az ilyen helyzetekben rendszerint erősen szoronganak, ez az érzés ugyanakkor kiterjed arra is, hogy más esetleg ezt észreveszi. Saját teljesítményüket lényegesen gyengébbnek ítélik meg a reálisnál. A visszahúzódó, gátolt viselkedés, valamint a stresszhelyzetet jelentő társas összejövetelek, találkozók kerülésének eredményeképp ezek az emberek gyakran magányosak, körükben gyakori a teljesítményzavar, másodlagosan kialakulhat depresszió, alkohol- vagy drogfüggőség, pánikbetegség, és összefüggésben áll az evészavarokkal is. Súlyos esetben akár munkaképtelenséghez is vezethet, bár ez nagymértékben függ attól, hogy az adott ember milyen munkát végez: üzletemberként nyilván nehezebb lesz helytállni, mint mondjuk erdészként.

Viszonylag sok embert érint, egyes felmérések szerint a lakosság 5%-a küzd ezzel a problémával, ám a nyilvánosság előtti megszólalás az emberek 10%-ának, a nagyobb közönség előtti fellépés pedig több, mint 55%-ának jelent gondot. Többnyire késő gyerekkorban vagy serdülőkorban kezdődik, és hosszú ideig, általában éveken át tart, vagyis tartósan befolyásolja az adott ember életminőségét. Elterjedése másfélszer gyakoribb nők, mint férfiak között. Leginkább az egyedülálló, fiatal, iskolázatlan, alacsony társadalmi-gazdasági helyzetű nőket érinti.

Gyakran társul más pszichés betegségekhez, de ilyen esetekben az elsődleges betegség (például generalizált szorongásos zavar, hangulatzavar, szkizofrénia, kényszerbetegség, elkerülő személyiségzavar) kialakulása mindig megelőzi a szociális fóbia megjelenését.

Sokszor nehéz elkülöníteni az elkerülő személyiségzavartól, mivel a kettő között igen sok az átfedés. Lényeges különbség azonban, hogy a szociális fóbiában szenvedő ember a különféle társas helyzetektől fél, míg az elkerülő személyiségzavarra a szoros társas kapcsolatoktól való szorongás a jellemző.

Alapvetően két formáját lehet elkülöníteni. Az egyik csupán a társas helyzetek egy vagy két típusánál jelentkezik, kezdete általában a húszas évek elejére tehető. A másik, az úgynevezett generalizált szociális fóbia kiterjed a legtöbb társas helyzetre, és kezdete is jóval korábbi, többnyire 11 éves kor táján észlelhető először.

Számos elmélet született a szociális fóbia magyarázatára. Az etológiai szemlélet alapgondolata az, hogy a főemlősök eleve érzékenyebbek az olyan félelmekre, melyek egykor különösen fenyegetőek voltak, ebből következőleg a veszélyre gyorsan reagáló egyedek számára a túlélés szempontjából ez előnyt jelentett.

Ezt a gondolatot támasztja alá az a kutatási eredmény, mely szerint a félelmi reakció csak akkor jelenik meg, ha valaki egyenesen a célszemély néz, ha akár csak 30 fokkal néz el mellette, akkor már nem váltódik ki. A különféle kutatások alapján úgy fest, valóban könnyebben kondicionálódunk a fenyegetést, elutasítást, haragot kifejező magatartásra. Valaha a túlélés szempontjából igen fontos volt ennek gyors felismerése.

A szociális fóbia kialakulásában komoly szerepet játszik a temperamentum is, mely összefüggésben áll a viselkedésgátlással, továbbá a büntetés, a frusztráció jelzései iránti érzékenységgel, az impulzivitással. Mindezt állatkísérletek is alátámasztják.

A tanuláselmélet szerint a szociális szorongás egy vagy több traumatikus élmény következtében alakul ki. A félelem gyakran egy eredetileg semleges szociális helyzethez kötődik, melyben a megalázottság, legyőzöttség, mások elutasításának érzése nem biztos, hogy valóságos, csupán az egyén vélelmezi azt. Ugyanakkor egy felmérés alapján a szociális fóbiások 58,1 %-a valóban átélt olyan traumatikus élményt, melynek szerepe volt a fóbia létrejöttében. Igen fontos szerepet játszik a kontroll: a nem kontrollálható helyzetek általában jóval erősebb szorongást váltanak ki.

A kognitív szemlélet szerint a szociális fóbia úgy alakul ki, hogy egy átlagosnak mondható társas helyzet aktiválja az egyén diszfunkcionális attitűdjeit, aki ennek következtében a helyzetet félreértelmezi és szélsőségesen negatívan értékeli: veszélyben érzi magát, ugyanakkor védtelennek is. Ennek oka lehet veleszületett (például temperamentumjellemző), más esetekben pedig korábbi negatív élmények állnak a háttérben, nagyon sokszor azonban a kettő együtt van jelen, és egymást erősíti.

Az egyén az általa érzett extrém erős szorongást illetve ennek testi tüneteit próbálja leplezni, ez pedig további szorongás forrása lesz. A szorongó ember kizárólag önmagára figyel, képtelen figyelmet fordítani a partnerére, emiatt pedig vagy elutasítónak tűnik, ami hasonló reakciót válthat ki, vagy pedig nem veszi észre a pozitív visszajelzéseket. A szociális fóbia „mechanizmusában” igen fontos szerepe van az úgynevezett biztonságkereső viselkedésmódnak (ilyen például az alkoholfogyasztás, vagy a visszahúzódó viselkedés, mellyel nem hívja fel magára a figyelmet), ami megakadályozza, hogy az érintett ember észrevegye a helyzet értelmezésének téves voltát.

A kognitív modellt több kísérleti bizonyíték is alátámasztja. Ezek alapján a szociális fóbiában érintettek önmagukkal szemben extrém magas elvárásokat támasztanak, az átlagnál magasabb a szeretet iránti igényük, önértékelésük pedig nagyban függ mások véleményétől. Ugyanazt a helyzetet általában jóval negatívabban ítélik meg. Társas szituációkban jellemző rájuk az állandó önfigyelés, ennek következtében nincs módjuk a valóság érzékelésére, a partner jelzései felett pedig rendre elsiklanak. Testi reakcióikat többnyire másoknál erősebben figyelik. A kísérletek alapján ugyanakkor az is elmondható, hogy a biztonsági viselkedés elhagyása jótékony hatással van az érintettekre, és észlelhetően csökkenti a szociális helyzetekben érzett szorongás mértékét.

A szociális fóbiára egyszerre jellemző a szociális helyzetekkel kapcsolatos félelem és a szociális készségek hiánya.

Ezért a kezelés során igen fontos a félelmek csökkentése. Mindig ügyelni kell a fokozatosságra, a legkevésbé félelmetes helyzettel célszerű kezdeni, majd úgy haladni az erősebb szorongást kiváltó szituációk felé.

Legalább ennyire fontos a hiányzó (vagy nem eléggé fejlett) szociális készségek tanítása, gyakorlása. Ez megvalósulhat szerepjáték, vagy akár csoportfoglalkozás keretében is.

A tapasztalatok alapján több módszer kombinálása a leginkább célravezető.

 

Irodalom:

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest (pp. 172-174)

DSM-IV-TR (2001), Animula Kiadó Egyesület, Budapest

Perczel Forintos, D. (2006). A szociális fóbia kognitív viselkedésterápiája. In Mórotz K., Perczel Forintos D. (szerk.), Kognitív viselkedésterápia (pp. 337-368). Budapest: Medicina Könyvkiadó

 

A leírást Thiery Henriette pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját.

Pszichológus válaszol

Szorongás

Szociális szorongással küzdök aminek vélhetőleg az alacsony önbecsülésem az oka.Nem szeretem ha vendégek jönnek hozzánk,vagy ha mi megyünk bárhová,a nyilvános,több ember előtt való beszéd teljesen lebénit.Társaságban állandóan piros foltok jelennek meg az arcomon,nyakamon,dekoltázsomon amire sokszor rákérdeznek hogy mi történt velem hogy igy kifoltosodtam,ami nagyon kellemetlen (tulajdonképpen ez a legnagyobb problémám).A legdurvább eset az volt amikor le kellett mondani a már hozzánk útban lévő vendégeknek a vacsorameghívást mert pánikrohamot kaptam,és igazából nem is tudtuk mi történt velem

Mit tudok tenni, hogy édesanyám ilyen viselkedése ne hasson ki az én életemre?

Édesanyámnak indulatkezelési problémái vannak, így a kiabálás és a csapkodás ha nem is mindennapos, de hetente egyszer-kétszer legalább előfordul. Idegesen teljesen elveszti az eszét és nem fogja fel, hogy mit mond vagy mit csinál. Apró dolgokból is fesztivált csinál, es olyan helyzetekben hibáztat másokat, ahol senki nem tehető felelőssé. Egész gyerekkoromban ez ment és sajnos ezt a mintát vettem át én is. Én tudatosan igyekszem tenni ellene, hogy ne viselkedjek így, de néha nálam is kicsúszik. Sokszor félve jövök haza, hogy anyukám épp jó kedvében van-e. Gyerekkoromban többször szóvá tettem

Félelem

Egy aggódó anya. Lányom 26 éves állandó félelemmel kuszkod az emberekkel szemben. Minden nap szorongassal indul dolgozni úgy érzi semmire sem jó. Tulajdon keppen már gyermekkora óta küszködik ezzel az érzéssel az iskolában is kevesebbnek érezte magát a többieknél. Elmondta hogy mindig csak negativumokat kap és lelkileg nem bírja tovább. Próbáltam elmondani neki hogy mindenki más és vannak gonosz emberek nem kell foglalkozni velük. Mindenkit úgy kell elfogadni a ijen. Neki nagyon fontos az hogy mit gondolnak róla. Úgy látja bármit tesz semmi pozitív nem éri. Kétségbe vagyok esve a szivem szakad

Hogyan legyek kevésbé szorongós emberek között?

Üdvözletem! 22 éves egyetemista lány vagyok. Lassan 10 éve küzdök egy olyan problémával, hogy szorongok ha emberek közé kell mennem. Folyamatosan az a gondolat motoszkál a fejemben, hogy akivel éppen beszélek magas elvárásokat támaszt velem szemben és csak akkor fog szeretni, ha én ezeknek megfelelek és olyan embernek mutatom magam, aki neki szimpatikus. Félek véleményt is nyilvánítani, hátha az valakinek nem tetszik és elítél miatta. Inkább csendben meghúzom magam és mosolygok, azzal nem árthatok senkinek. Alkohol fogyasztását követően teljesen fel tudok oldódni és önmagamat adni, viszont ne

Túlzottan invertált vagyok

Kedves Pszichológus! Én 17 éves fiú vagyok. Gyerekként pszichodrámára jártam mivel befordul voltam. Sokat segíttet viszont most tinédzserkorban vissza tért "erősebben". Régen féltem barátkozni most attól félek hogy mit gondolnak rólam főleg haveroknál (közeli barátok kivétel) hogy megfeleljek az iskolában kialakult elvárásoknak. Az idősorán anyámmal való kapcsolat is elhidegült félek elmondani neki hogy segítségre van szükségem. A nyári szünet miatt már mikor ki menyék sétálni megjelenik a pánikrohamra utaló jelek(enyhe légszomj/hányinger). Azért merem ezt leírni most mert az internet anonimit

Gátlásosság

Üdvözletem! Hogyan küzdjem le a gátlásosságot? 17 éves vagyok és nagyon nehezen megy a barátkozás. Általánosban még voltak barátaim, mivel ugye velük ott voltam 8 évig és gyerekként nekem is könnyebb volt. De most.. Gimiben úgy érzem magam mintha egy szellem lennék, nincsenek barátaim, szinte megsem szólalok, csak akkor ha valaki kérdez valamit. Vannak akik próbálnak beszélgetni velem és ilyenkor én is próbálkozom de nem igzán megy. Még enni sem merek mások előtt, és ez egy nagy problémám kezdődő anorexiám lett miatta, most a szünet alatt elkezdtem egészségesebben táplálkozni de nagyon félek

Félénkség

Nagyon félek kilépni a komfortzónámból ismerkedés terén.23 éves vagyok.Alapvetően alacsony az önbizalmam(nárcisztikus anya).7évig volt egy biztos kapcsolatom, de szakítottam.Azóta(1,5 éve)nincs rendes kapcsolatom,csak1-2 komolytalan csalódás volt.Az önbizonytalanságom sugárzik belőlem,ezért hiába tetszek külsőleg valakinek,belülről nem fogom meg,"unalmas vagyok".Ráadásul eléggé introvertált vagyok,de szakmámból adódóan olyan társaságban mozgok,akik pont az ellenkezők.Korábban sokszor viselkedtem köztük"elfogadásra szomjasan"úgy,ahogy valójában nem is akartam, de elegem lett,hogy olyan dolgon p

Kilátástalanság

Tisztelt Pszichológus! Szeretnék meghalni, de nincs elég bátorságom hozzá, hogy megtegyem. Gyávaság. Pedig már részben halott vagyok. 38 éves férfi vagyok. Nincsenek barátaim. Barátnőm soha nem volt. Még szűz vagyok és valószínűleg az is maradok már. Elegem van az életből a világból és az emberekből is. Már semmi sem vonz igazán. Néhanapján kicsit jobb a kedvem, de rövid idő múlva ismét sötéten látok mindent. Nem akarok már ismerkedni, tanulni. Nem igazán érdekel semmi. Hosszabb időre semmi sem köt le. Dolgozni is undorral és rosszkedvűen járok. Sokszor úgy fekszem le, hogy remélem regg

Van segítség, vagy ilyen vagyok?

A kiválasztott problémakörökből, mindegyik valamennyi részben igaz rám, de szerintem teljes mértékben egyik se. A fő problémám, hogy 39 éves vagyok, és nem volt még komoly párkapcsolatom. Nem sikerül nőkkel egy normális vagy átlagosnak mondott kapcsolatot kialakítani. Egy kapcsolatom volt eddig, az pedig egy inkább szexuális beállítottságú együttjárás, és együttlét volt. Szociálisan sok dologgal kapcsolatban elutasító vagyok, és nem vagyok túl asszertív, inkább a passzív és a passzív-agresszív viselkedés jellemző rám. Mivel sokszor inkább magambaforduló vagyok, így a környezetem nagy része neh

Szorongas

Tisztelt Tanacsado! Olyan problemam van,hogy masok elott nem tudok enni es inni. Sokszor meg egyedul is nehezebben meg a nyeles. Jarok pszichologushoz,jelenleg (5.hete) rexetint szedek,az elso 2 3 hetben mintha jobb lett volna,de most megint ott tartok ahol elotte. Elotte szedtem Stimulotont,es tobb fele antidepit is,de sajna egyik sem jott igazan. Ebben nagyon biztam,de most ahogy megy az ido egyre kevesbe. On mit javasolna ebben az esetben? Valaszat elore is koszonom.

Magány, demotiváltság

Kedves Segítőm! Úgy érzem elakadtam. 29 éves fiatal nő vagyok, egyedül élek a lakásomban. 3 éve nincs kapcsolatom, és azóta barátaim sem nagyon vannak. Ekkor költöztem haza Magyarországra egy autoimmun betegség miatt és a régi barátaim ekkorra már külföldre költöztek vagy megszakadt a kapcsolatunk. Gyakran érzem magam demotiváltnak, a munkám nem tesz maradéktalanul boldoggá, szeretnék váltani. Amikor rossz az idő vagy PMS-em van, néha elképzelem, hogy eltűnök, és akkor már nem kell kitalálnom, mit kezdjek az életemmel, és az öcsémé lehet a lakásom. Az utóbbi 3 évben csak rövid ideig tartó, ink

kihez forduljak?

Üdvözletem! Utcán vonaton de főleg buszon szorongok,izzadok,émelygek és a semmiből egy hatalmas fáradság érzés tör rám,aminek egyre inkább ahogyan ellenállok egy szédülés érzet tör ki rajtam. Mit kezdjek ezzel a szédelgős émelygős fáradság érzettel és kihez forduljak vagy mit alkalmazzak önök szerint? Üdvözlettel Márk!

Introvertált személy és a találkozó

Tisztelt Doktor úr/ Doktornő! 26 éves vagyok és egy ideje azt vettem észre magamon, hogy bármilyen találkozó előtt feszült és stresszes vagyok napokig, folyamatosan az jár a fejemben, vajon milyen lesz és hogy én ezt nem akarom. Az esetek többségében, ha tudom, lemondom, mert egyszerűen képtelen vagyok elmenni. Ez kizárólag az ismeretlenekre vagy nem kedvelt ismerősökre vonatkozik, a barátokkal tervezett programjaimat kifejezetten várom. Mit tehetnék, hogy ez megváltozzon? Már szinte -rosszul leszek, ha rágondolok a következő alkalomra és ezen agyalok órákig, napokig. Sajnos az invitálásra

Hogyan tudom legyőzni a szorongást?

Tisztelt doktornő/doktor úr! Az utóbbi kb. 3-4 évben bizonyos helyzetektől előre szorongó érzés fog el, pld. ha több emberrel vagyok egy zárt térben, ilyen volt már moziban, egyéb előadáson, tömegközlekedési eszközön, bevásárló központban. Ezen helyzetekben sokszor úgy érzem, hogy el szeretném hagyni az adott teret. Nem jó a közérzetem, émelygés, hányinger kínoz, ami egy kis idő elteltével abbamarad. Hol keressem a megoldást? Kognitív terápia segíthet? Hogyan tudom ezt kiküszöbölni és visszatérni a korábbi életemhez? Úgy gondolom, sokat számít a párkapcsolati háttér, már évek óta megakadtam eg

Mi lehet ez?

Üdvözlöm! Az utóbbi időben tapasztaltam a következőket, ez körülbelül 2 éve kezdődött vagy erősödött fel bennem. Munkahelyemen volt jellemző jobban, hogy pl. a főnökömmel mikor beszélgetek annyira ideges leszek, hogy a szívem hevesen elkezd verni, nagyon melegem lesz, izzadok és a mondanivalómra nem tudok 100%-ban figyelni. Ezért megpróbálom elkerülni a kontaktot, holott tudom nem ez a megoldás. Most táppénzen vagyok, mert babát várok és már most félek h ha vissza fogok menni, nem leszek elég jó és újra rám törnek ezek az érzések. Előfordult olyan eset is, hogy ha hosszabb beszélgetésbe elegye

Oldalak