Poszttraumatikus stressz szindróma

A poszttraumás stressz szindróma (PTSD) a szorongási zavarok egyik fajtája, amely katasztrófák áldozatainál, illetve azok szemtanúinál jelentkezik, de a hozzátartozóknak is gyakran egész életre szóló gyötrelmet okoz. Először az első világháború veteránjainál ismerték fel a megrázkódtatás után jelentkező tünetegyüttest, majd a vietnami háború után került újra a kutatások homlokterébe. A rizikócsoportot a katonai támadás vagy egyéb háborús esemény áldozatai, a szexuális vagy fizikai bántalom áldozatai, részesei vagy szemtanúi, illetve az életveszélyes súlyos természeti katasztrófa átélői alkotják.

A PTSD általában bizonyos idővel a katasztrófa után jelenik meg. Néha azonban valamilyen kisebb stressz hozza a felszínre hetek, hónapok vagy akár évek múltán, s igen sokáig is eltarthat. A náci koncentrációs táborok túlélőinek egyik vizsgálata szerint a táborból való kiszabadulás után 20 évvel 97%-uknál még mindig felléptek az akkori élményekkel kapcsolatos szorongások. Álmaikban még mindig átélték az üldöztetés traumáit, az esemény mindig azonos formában, mintegy filmként pergett le előttük rémálmok, emlékképek formájában, miközben az eredetihez igen hasonló szorongást, félelmet, fájdalmat éltek át. A betegek ingerlékennyé, sőt indulatossá, vagy éppen ellenkezőleg, érzelmileg bénulttá illetve szorongóvá, depresszióssá válhatnak, és elhidegülhetnek hozzátartozóiktól. A korábban egészséges, életvidám, motivált emberek megváltoztak: nem tudtak aludni, nem mernek kimenni az utcára, állandó fáradtságról panaszkodtak, életunttá válnak. Egyfolytában aggódnak önmaguk vagy családtagjaik testi épsége felől, s félnek attól, hogy valami rettenetes történik házastársukkal vagy gyermekeikkel, amikor azok nincsenek mellettük.

A PTSD jellegzetes és tartós tünetekkel járó betegség, mely során egy életet veszélyeztető helyzet átélését követően a szervezet nem képes a normális működésre visszaállni. A PTSD tünete a váratlanul visszatérő emlékképek az eseménnyel kapcsolatosan, ún. „flashback”-ek. A megrázó eseményt felidéző emberek, helyek, gondolatok, tevékenységek kóros kerülése; ennek részeként tapasztalható érzéketlen magatartás, a barátoktól és családtagoktól való elszigetelődés vagy az „öngyógyítás” alkohol vagy drog segítségével, illetve nagyon könnyen idegesek lesznek, alvászavarral, koncentrációs nehézségekkel küzdenek. Gyakori jelenség a bűntudat az életben maradásuk miatt, illetve azért, amit életben maradásukért tettek krízishelyzetben. Idővel azonban elhalványulnak a közvetlen eseményekkel kapcsolatos tünetek, s a rémálmok, nyomasztó emlékek csak időnként jelennek meg újra. Ez azonban nem jelenti, hogy az érintett személy megbirkózott volna a problémával, hanem inkább elfojtotta azt. Az áldozat már csak ritkán beszél az átélt szenvedésről, mivel igyekszik nem tudomást venni a történtekről, és tüneteit többé nem köti az adott eseményhez.

A gyógyulás feltétele ilyenkor az elszenvedett trauma felismerése és feltárása. Pszichoterápiás kezelésük célja a traumatikus élmény emocionális feldolgozása és integrációja. A pszichoterápiás kezelés lehetővé teszi, hogy biztonságos közegben a személy újraélje a traumával kapcsolatos információkat. S ha a terapeuta megtalálja a páciens számára legkényesebb pontot és annak jelentését, ami fenntartja az elkerülést, akkor ezen feszültségek oldódására is sor kerülhet, s ez a folyamat segít az érzelmek, gondolatok és viselkedés kedvező irányú befolyásolásában is. Gyógyszeres kezelés segítségével csökkenthetők a szorongásos tünetek, az agresszivitás, az álmatlanság és csökkenthető az alkohol vagy a kábítószerek iránti vágy is, és a család és a barátok informálása a betegségről, bevonásuk a terápiába szintén hasznos segítség lehet a beteg számára.

A leírást Bukta Tünde pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!