Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Önismeret, önértékelés zavarai

Az önismeret az a tudatos kép, ami az egyénben él saját tulajdonságairól, céljairól és törekvéseiről. Ezt a tudást leginkább a többi emberrel való találkozásban szerezzük meg, a történésekre  adott reakciók alapján. Fő eleme az a személyes jellegű, érzelmi, hangulati  állapot, amely áthatja a tapasztalatok megélését.

Az emberek törekednek rá, hogy egyfajta összhang alakuljon ki magukról kialakított tudás és a környezet között. A belső, tudati tartalmak összerendezésében nem a logika szabályai érvényesek, így az ellentétes, egymásnak látszólag ellentmondó jelentések is elfogadást nyerhetnek.

Ahogy életünk során gyűjtjük a tapasztalatokat, alakul, fejlődik a személyiségünk, úgy alakul a belső összhang, amely az identitás kialakulásával megszilárdul. Az identitásunk az érzelmi és motivációs erőket összerendezi, egységessé, hitelessé teszi viselkedésünket és viszonyulásunkat a többi emberhez. Az ember élete során többször kénytelen az identitását újra szervezni, amely mindig kényelmetlen érzésekkel, nehezen integrálható tartalmakkal való szembenézéssel, feszültségek kíséretében, ellenállások között zajlik. Bár fájdalmas folyamat  lehet az új identitás keresése, szembe kell vele nézni a fejlődés érdekében, hiszen ennek a folyamatnak az elmaradása, elakadása zavarokat okoz az egyén életében.

Azért is nehéz a változás, mert a  magáról kialakított önismereti képhez a személy bizonyos fokig ragaszkodik, és amely egyfajta „maszkká” alakulhat az idők során. Azokat a kényelmetlen tapasztalásokat, amelyek nem férnek bele a kialakított képbe igyekszik elkerülni, elfojtani, és a társas viselkedésében pedig olyan tapasztalatokat keresni, amelyek megerősítik a már meglévő képet. Így a kialakított, megszilárdult és erővel fenntartott rugalmatlan önismereti kép idővel nagyon kényelmetlenné válhat. A személy igyekszik úgy viselkedni, hogy a környezete a belső képnek megfelelő visszajelzéseket adja, és ehhez sokszor erőltetetten, manőverezve, esetleg manipulatívan kezd viselkedni. A rögzült és „maszkká” merevedett énkép megakadályozhatja a személyiség fejlődését, gátolhatja az adaptív és kreatív változásokat és az önismereti, önértékelési zavaroktól kezdve akár komolyabb pszichés problémákat is okozhat.

Bizonyos önismerettel minden ember rendelkezik, amely az önértékelés alapját adja. Az egészséges és reális  önértékeléssel rendelkező emberek tisztában vannak jó és kevésbé jó tulajdonságaikkal, elfogadják azokat és úgy érzik más emberek is elfogadják őket. Interperszonális helyzetben természetesen reagálnak, és általában jól érzik magukat mások társaságában. Hatékony a valóságészlelésük és általában nem értik félre mások szavait, reakcióit. Nem becsülik alá vagy fölé saját képességeiket, amely alapján nem vállalnak túl nagy, teljesíthetetlen feladatokat, azonban nem is rettenek meg a kihívásoktól.

A túlzottan alacsony, vagy a valós tartalmakra nem támaszkodó felfújt és ezért sérülékeny önértékelés problémát okozhat a társas kapcsolatok szintjén, alkalmazkodási és pszichés problémák kialakulásához vezethet. A bemerevedett és realitásokhoz nem alkalmazkodó s önértékelés hatalmas feszültségeket, szükségleti kielégületlenséget okozhatnak, amelyeket az egyén deviáns utakon (pl.: drog, alkohol), pótcselekvésekbe menekülve vezethet le. A nem reális önértékelés talaja lehet kríziseknek, dekompenzációs viselkedésnek, pszichés problémáknak (pl depresszió) vagy akár valamilyen testi tünetet képezve manifeszt betegségként  jelentkezhet.

Az önértékelés és önismeret fejlesztésének leghatékonyabb formája a csoport. Tapasztalat, hogy amit a csoporttagok egyformán látnak azt az egyén viszonylag könnyedén el tud fogadni, és az így szerzett tapasztalatok alakítják az önismeretet.  A csoporttagok reakciói és visszajelzései alapján lehetőség nyílik az egyén számára saját és emberi kapcsolataik őszinte, megélésére és az eredeti érzelmi élmény korrekciójára. Ez a tapasztalat egy lehetőség arra, hogy az önismeret és helyes önértékelés fejlődjön, megfelelő szintre kerüljön.

A leírást Kardos Judit pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját

Szakemberek

Pszichológus válaszol

Miért?

Azért írok, mert úgy érzem hogy kellene beszélnem valakivel. Néha úgy érzem depresszióba esek és ilyenkor teljesen elhagyottnak érzem magam és nincs kedvem senkihez és semmihez, vannak olyan érzéseim, hogy nem felelek meg eléggé sem a munkámban, sem pedig az életben. Sokszor vannak olyan gondoltalaim, hogy komoly betegségem van, főleg ha akármilyen fejfájásom van vagy akármi apró problémám egyből az jut eszembe, hogy komoly betegség áll mögötte és ez néha a mindennapjaimat is megnehezití, mert ilyen gondoltatok mellett, nem tudok máshova koncentrálni. Nemtudom eldönteni, hogy ez normális csak

Gyerekkori abúzus?

Tisztelt szakértők! Súlyos depresszióra szedek gyógyszereket. Voltam pszichológusnál is. Igazából gyerekkori molesztálásra tértünk rá a beszélgetések során. Közben viszont úgy éreztem,hogy a gyógyszereket elhagyhatom, a kezelőorvosom is beleegyezett, mivel azt hittem ,hogy tisztán látok mindent. Ahol a beszélgetések nagyon felzaklattak és már nem tudtam szinte különbséget tenni az elgondolt és a valós emlékek között.Viszont odáig fajult a helyzet,hogy pszichiátriára kerültem, mert egyik délután valami oknál fogva este 11 ig a vasútállomáson voltam, nem akartam haza menni, amit nem tudtam meg

Milyen területen tevékenykedő pszichológushoz kellene fordulnom?

Üdvözlöm! Úgy gondolom, hogy mindenképp el kellene mennem egy személyes konzultációra, de nem igazán tudom, milyen szakterületű pszichológust is lenne érdemes felkeresnem, mivel elég laikus vagyok. Idén töltöttem a 30-at és kicsit elfogott a pánik az eddigi életem értékelésével kapcsoaltban, nem tartok ott ahol szeretnék, vannak dolgok amiken úgy érzem változtatnom kellene, de nem vagyok rá képes. Rendkívül zárkózott vagyok, nagyon nehezen ismerkedek és nyílok meg, főleg ha az érzelmekről van szó. Nincs sok párkapcsolati tapasztalataom, az a kevés ami van az se mostanság volt, nemi együttlét n

Generációs szorongás

Azt vettem észre, hogy a huszas, harmincas éveikben járó emberek elveszetették a talpuk alóla biztos talajt, nagyon kevesen találnak olyam munkát amit igazán szeretnek, nem beszélve a párkapcsolatokról, döbbenet mennyi fiatal nem élte át még a szexualitást. En 2 diplomával évente váltogatom a munkahelyeimet és sehol sem érzem igazán jól magam, egy idő után minden egyhangvá válik, és egy irodai környezetben néha csak a "talpnyalás" viszi előre a karriert. Sok velem egykorú ember szintén utálja a munkáját, feleslegesnek találja, néha semmit sem csinálunk egész nap, és ezért kapunk fizetést. Isme

Elfolytás

Jó napot kívánok! Az lenne a kérdésem, hogy küzdhetnéme az érzelmek elfolytását. Úgy gondolom a családom miatt alakult ki. Egyszerűen mindent érzelmet elfolytok magamban. Üdvözlettel: Csóka Ilona

Hogyan tovább, hova fordulhatnék még?

1éve pszichiáterhez fordultam, gyerekkori fizikai, szexuális bántalmazás, öngyilkossági kísérletek, önutálat, kapcsolati nehézségek miatt. Mielőtt elmentem meg akartam ölni magam, de végül az lett a deal saját magammal, hogy megpróbálom a pszichiátert, adok magamnak egy utolsó esélyt. Semmi sem lett jobb, sőt, nehezebb a teher, mert segítséget kértem, de nem kaptam igazán. Neki is mondtam, hogy úgy érzem nem haladunk semmit, de elengedi a füle mellett. Ha arról beszélnék, hogy meg akarom ölni magam, akkor azzal jön, hogy ő ettől szomorú, és csalódott magában, mert akkor ő szar orvos stb.

Hogyan kezeljem a párom dührohamait?

Tisztelt Doktornő / Doktor úr, A párommal 1,5 éve vagyunk együtt nagyjából 2 hónapja élünk együtt. A munkája miatt a beosztása teljesen össze-vissza van, nem nagyon van szabad hétvégéje, a bioritmusa felborult, alszik amikor más ébren van és fordítva. Most van egy betegsége, amit kutatnak egy ideje, de még nem derült ki pontosan mi az, de gyomor-, és bélrendszeri gond. Úgy érzem hetek óta, hogy elveszítette a kontrollt, állandóan kiabál, üvölt velem, bármit teszek semmi sem jó. Nagyon el vagyok keseredve, már lassan minden nap sírok, én is érzem már magamon, hogy kezdek rámenni, úgy érz

Párkapcsolat manapság

Tisztelt Hölgyem/ Uram, Olyan kérdésem lenne, hogy ön szerint van értelme manapság a párkapcsolatnak? Lassan 30 leszek és nem volt hosszú kapcsolatom,de ugyanakkor meg szeretnék csak az a baj, hogy elég ritka hogy ma egy kapcsolat hosszú távon fenntartható. Így meg nehéz optimistán hozzáálni amikor a környezetünkben sorra hullanak szét az emberi kapcsolatok valahogy nem igazán hiszek ebben az egészben. Mégis jó lenne egy nő számomra, egy idő után vagyik rá az ember ha masnem legalább megélhettem ezt is, viszont nem látok sok esélyt hogy sokáig bírnánk együtt. Általában a rendes nők hülye pa

Önmagam ellensége

Tisztelt Szakértő! 23 éves, végzős egyetemi hallgató vagyok. 10 évvel ezelőtt kezdtem depressziós lenni, emellé nagymértékű szorongás és bipoláris viselkedés társul. Két éve kezdtem még rosszabbul érezni magam, ekkor már pánikroham-szerű tüneteim is lettek. Jelenleg több okból is kilátástalannak érzem a helyzetet. Egyrészt aggódom a jövőbeli karrierlehetőségek hiánya, illetve a szakterület iránti érdeklődés csökkenése miatt. Ebből adódóan szégyenérzetem is támadt, elsősorban attól tartok, hogy a családomnak (akik nagyon támogatnak) csalódást okozok azzal, hogy nem tudok elhelyezkedni a szakt

Szorongás, önbizalom hiány, stressz

Jó napot! Sajnos az utobbi időben rosszul vagyok, otthon káósz (apámmal élek), informatika képzésen veszek részt, de a tanárokat nem érdekli ha nem volt semmilyen előképzettségem a szakmából, a tanárok haladnak előre én meg csak lemaradok inkább. Egyedül érzem magam, zárkozott vagyok, párkapcsolatok terén rosszul állok.(nem voltam nővel sem) Kerülöm a szemkontaktust, amint valaki a szemembe néz reflexből elfordulok.( csak lányoknál van igy) Folyton szorongok, izgulók, barátaim nincsenek. Nem tudom mi érdekelne, tanácstalan vagyok, a jövöm csupa köd. Általános iskolában csúfoltak, piszkált

Mihez kezdjek?

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 20 éves fiú vagyok, idén fejeztem be az iskolát, és Október 1. óta már dolgozom. Havi rendszerességgel fogyasztottam marihuánát, ami 2 év használat után öntudatra ébresztett. 2019 februárjától tudatosan éltem, értékeltem az apró dolgokat, a sétákat, és gyönyörködtem magában a természetben. Egyre jobban érdekelt az élet, illetve éreztem hogy minden egyes dolog amit teszek, meghatároz engem. Úgy döntöttem hogy abbahagyom a marihuánát. Ezzel párhuzamosan elkezdtem aggódni a jövőmön,hogy mi lesz velem, hogyan fogok helyt állni majd a munkahelyen. És eluralkodott rajtam egy

Szülői engedély nélküli részvétel lehetséges e?

Tinédzser vagyok 14 éves és már régóta érzem hogy elszeretnék menni egy pszichológushoz, de nem merem megemlíteni a szüleimnek. És annyi kérdésem lenne hogy egy rövid beszélgetésre eltudnék e menni úgy hogy szüleim ne tudjanak róla? Előre is megköszönöm a választ!

stressz,koncentráció, önértékelés

Üdvözlöm Kedves Hölgyem/Uram Rezes Tímea Renáta vagyok 27 éves egy 7 éves lányom anyukája vagyok. Régóta terveztem írni, és tanácsot kérni, de most jött el az ideje. Több problémám is van és bár igyekszem rendszerezni a dolgokat mégis, azt érzem semmire sem vagyok jó. Néha azt érzem, hogy beszélnek hozzám és mintha kizárnám a külvilágot, néha betudtam annak, hogy csak anyukám van, aki ugyan felnevelt de keveset támogatott részben 14 éves korom óta egyedül éreztem magam. Végtelen türelmem van minden téren, velem összeveszni is nehéz. akiket szeretek, megteszek értük mindent, mégis azt ér

Nem tudom, mi történik velem, de már elegem van

Tisztelt Pszichológusok! Írtam én is levelet, de szerintem az enyémet sem olvasta senki, így röviden leírom... Egy 23 éves passzív egyetemista vagyok, nemrég kezdtem el dolgozó életet élni, mérgező szüleim nem segítenek, de meg is szakítottam egy időre velük a kapcsolatom. Pszichiáterhez járok ritkán, 2 gyógyszert szedek, szorongással és borderline-nal diagnosztizáltak egy egyhónapos terápia során, de nem tudom, akkor most mi a helyzet velem, nem tud senki velem foglalkozni. Hiába vagyok jobban a terápia óta, még mindig nem tudom, ki vagyok, nem tudok emberi kapcsolatokat kiépíteni és fenntart

Önértékelési gondok

Tisztelt Szakértő!24 éves nő vagyok.Sajnos elég nehéz gyerekkorom volt,mérgező családban nőttem fel,aminek ma is kihatása van az életemre.Fél éve van egy friss párkapcsolatom,amiben nagyon boldogok vagyunk,de pár hete elkezdtem szorongani,azt érzem,nem vagyok elég jó,és elkezdtem csak a negatív dolgokra koncentrálni vele kapcsolatban.Nagyon ritkán szólalkozunk össze,de ennek többsége visszavezethető arra,hogy kevésnek érzem magam.Sokat beszélgettünk erről,azt mondta, hogy az ő felelőssége is,hogy elégedett legyek magammal,én azonban tudom,hogy ezt saját magamnak kell kialakítanom,szeretnem kel

Oldalak