Krízisintervenció

Krízisállapot megoldása G. Caplan (1964) a krízis koncepció kialakításakor érzelmileg veszélyes helyzetnek nevezte el a krízisállapotot. Ilyen érzelmes, veszélyes szituációról akkor beszélünk, amikor az egyén pszichoszociális környezetének a megváltozása hatással lesz a másokkal való kapcsolataira, s az önmagával szembeni elvárásokat kellemetlennek éli meg. Ez a megváltozott és diszkomfort állapot motiválja, sarkallja az egyént arra, hogy problémamegoldó mechanizmusait működésbe hozza, és próbálja meg visszaállítani a korábbi lélektani állapotot, az egyensúlyt, hogy a kellemetlen közérzetét megszüntesse. Ezek a biológiai önszabályzó mechanizmusok működnek, amelyek segítenek visszaállítani az úgynevezett homeosztázist, mely egy külső vagy belső trauma kapcsán borul fel. A krízisperiódusban lévő személynek az életcélok megvalósítása során a krízishelyzet veszélyt és félelmet kelt, s ezáltal kockáztatja az életcéljainak megvalósítását. A krízisperiódust a feszültség hegyeinek és völgyeinek változása jellemzi, amelyet szélsőséges lelki reakciók kísérnek.
A krízishelyzet a közeli és a távoli múlt mind ez ideig megoldatlan kulcsproblémáinak újra jelentkezését is jelenti. A negatív életesemények hatására kialakult érzelmi kríziseknek négy szakasza különböztethető meg: Az első fázisban az érzelmileg veszélyes helyzetet kellemetlen érzések jellemzik, amely nagyfokú szorongással jár, az egyén próbálkozik a megküzdési stratégiákkal, próbálja a felborult lélektani állapotot helyreállítani, ez szinte nap mint nap ismétlődő folyamatként zajlik le. A második fázisban az érzelmi krízis zajlása következik be, itt már a megtanult problémamegoldó eszközök sikertelennek bizonyultak a krízismegoldásban. Nő a kellemetlen érzések intenzitása, az egyén abban kezd motiváltabbá válni, hogy egyéni technikát találjon, új eszközöket mobilizáljon, és külső segítséget kér, hogy megoldja a krízisét. Kedvező kimenetel esetén egy magasabb megoldást, egy magasabb fejlődési szintre jellemző munkamódot talál az egyén.
Ha az önsegítő, a környezeti erők eredménytelenül befolyásolják, akkor nő a feszültség, mélyebb érzelmi megrázkódtatás jellemzi ezt a szakaszt. A harmadik fázis a krízis tulajdonképpeni megoldása, ebben létezik egy adaptív és egy maladaptív megoldási forma. A maladaptív megoldásnál az egyén vagy nem keres, vagy nem talál megfelelő segítséget, nem definiálja a problémát, nem kezeli érzéseit, destruktív megoldásokat szül, nem keres új technikákat. Sem megoldani, sem definiálni nem tudja, külső és belső erőket nem tud mobilizálni, a szükséges erőforrásokat úgy ítéli meg, hogy nem elérhetők számára, kellemetlenségérzése kissé csökken, de a krízishelyzet valamilyen szinten történő részmegoldása után egy alacsonyabb működési szintre tér vissza érzelmileg, mint a krízis előtt volt. Az adaptív megoldásban segítséggel definiálja a problémát, szembenéz érzéseivel, elhatározásokat, új problémamegoldó technikákat sajátít el, hiszen az őt körülvevő probléma bonyolultsági foka és az eddigi megoldási kapacitás között diszkrepancia volt. Ezt feloldja egy külső személy általában egy pszichológus segítsége.
A krízisterápia során az első fázisban a páciens és a probléma megítélése történik. Mérlegelendő ebben a fázisban az, hogy valóban központi problémává vált-e a hozott téma, az eddigi munkamódok, megoldási repertoárok hogyan futnak kudarcra. A következő fázis a terápiás intervenció megtervezése, amelyet a harmadik fázis az intervenció, a beavatkozás követ: ebben elsősorban az érzések felszínre hozatala a legfontosabb, az hogy az érzelmi, indulati, hangulati töltések, az ellene-mellette szóló érzelmi rezgések kellően verbalizálásra kerüljenek. Az utolsó fázis az aniticipátoros tervezés, amely magában foglalja azokat a terveket, hogy mikor, kivel, hogyan, milyen eszközökkel, milyen erősségekre, milyen gyengeségekre kalkulálva fog működni a krízismegoldási szak, a krízis utáni időszak. Itt a véghezvitel támpontjai, az akcióterv, a cselekvés fantáziája apró részletességgel kidolgozásra kerül.
A krízis állapotában a személyiség folytonossága megszakad. Ebben az értelemben a válságok váltófázisaiban fontos, hogy az egyén szembe tudjon nézni az előző időszak veszteségeivel, képes legyen arra, hogy érzelmi következményeket átélje. Végig tudjon menni azokon a folyamatokon, amelyet a veszteség hordoz magában. Összeköttetést találjon a múlt és a jövő között, tudjon bánni ezzel az átmeneti időszakkal. Ebben nagyon hangsúlyos segítséget tud egy szakember nyújtani. Így az egyén a problémákat megoldja, a konfliktusokat reálisabban felismeri, belső és külső támogatás mozgósításában előbbre lép, a kellemetlen érzések csökkennek, és ennek hatására a krízist megelőző működési szintre térnek vissza emocionális funkciói.

A leírást Bukta Tünde küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!