Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Címlap » Problem groups » Kiégés, burnout kezelése

Kiégés, burnout kezelése

Mi a kiégés (burnout)?

A kiégés szindróma megnevezést 1974-ben alkalmazta először Herbert Freudenberger német származású amerikai pszichológus. Kezdetben szociális és egészségügyi intézmények, családsegítő és krízisintervenciós központok munkatársainál figyelték meg a permanens fáradtsággal együtt járó fásultság, vagy éppen intuitívból ellenségesbe forduló viselkedés tüneteit, amelyeket esetenként erősebb vagy gyengébb depresszió kísér.

Miután felfedezték az összefüggést a tünetek kialakulása és a munkakörökkel együtt járó fokozott érzelmi stressz között, más munkaköröket is megvizsgáltak, és rendre találtak megbetegedéseket a rendőrök, pedagógusok, jogászok, között is.

A tünetegyüttes elvileg bárkinél előfordulhat, aki szociális és/vagy lelki okokból nem engedélyez magának hosszú távon pihenést vagy túlzottan nagy nyomás alatt dolgozik, de kiugróan magas azon betegek száma, akik emberekkel foglalkozó munkakörökben dolgoznak.

A kiégés okai

A burnoutot okozhatja bármilyen nagy lelki teher, amely a munkával összefüggésben permanens feszültséget okoz. Ilyen lehet a túlhajszoltság (pl. mert hiteltörlesztés miatt minden pénzkereseti lehetőséget meg kell ragadni, vagy mert a kórházban, ahol dolgozunk emberhiány van stb.), a túlzott érzelmi stressz (mert gyakran szembesülünk olyan látványokkal, helyzetekkel, amely kellemetlenek vagy megrázóak, mint pl. a mentősök, rendőrök), a túlzott felelősségvállalás (pl. nagy pénzekkel dolgozó felső vezetők vagy jogászok, ügyvédek esetében).

A kiégés gyakori oka, ha a beteg magára van utalva a gondjaival, feszültségeivel. Ha nincs lehetősége egyeztetni, megoldásokat keresni, munkatársak segítségét igénybe venni, panaszt tenni, jogorvoslatért fordulni, vagy csak megosztani, az a kisebb terheket is óriási ballaszttá tudja változtatni.

A támogató szakmai háttér hiánya, az elismerést nélkülöző, a munkatársakat nyomorgató, bizonytalanságban tartó, fenyegető vezetés, a klikkesedő vagy kirekesztő munkatársi gárda egyenes utat kövez az arra hajlamosak számára a kiégés felé.

A kiégés fokozatai

A kiégés olyan hosszú távon kialakuló, de bármely ponton visszafordítható folyamat, amely fokozatosan romló formát mutat, ha nem teszünk semmit.

Fokozatai:

1. idealizáció: a lelkesedéstől hajtott munkatárs csúcsra járatja magát

2. realizmus: a munkatárs tisztába kerül képességeivel, lehetőségeivel és határaival, továbbá megjelenik a sejtés, hogy efölötti teljesítményt várnak tőle

3. stagnálás vagy kiábrándulás: a munkatárs elveszíti az eddig munkában lelt örömet, motivációjának szintje leesik

4. frusztráció: a munkatárs ingerlékennyé válik, stressztűrése minimálisra csökken

5. apátia: a munkatárs oly mértékben kiég, hogy az már a magánéletére is kihatással van

A leírást Velez Csaba pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

 

Szakemberek

Pszichológus válaszol

Önmagam ellensége

Tisztelt Szakértő! 23 éves, végzős egyetemi hallgató vagyok. 10 évvel ezelőtt kezdtem depressziós lenni, emellé nagymértékű szorongás és bipoláris viselkedés társul. Két éve kezdtem még rosszabbul érezni magam, ekkor már pánikroham-szerű tüneteim is lettek. Jelenleg több okból is kilátástalannak érzem a helyzetet. Egyrészt aggódom a jövőbeli karrierlehetőségek hiánya, illetve a szakterület iránti érdeklődés csökkenése miatt. Ebből adódóan szégyenérzetem is támadt, elsősorban attól tartok, hogy a családomnak (akik nagyon támogatnak) csalódást okozok azzal, hogy nem tudok elhelyezkedni a szakt

Céltalanul

2 kisgyerekek van, 7. éve vagyok itthon. Párom dolgozik, nincs túl sok pénzünk. Napról napra élünk. Itthon csak azt csinálom amit nagyon muszáj, fut a lakás. Ingerült vagyok, frigid. Semmihez sincs kedvem, türelmem. Mennék vissza dolgozni a pénz miatt, de már előre utalom azt is. Igazából ha azt csinálhatnám amit csak szeretnék akkor se tudnék mit mondani. Mit érdemes ilyenkor csinálni?

Ki ellenőrzi a pszichológust

Az lenne a kérdésem, hogy ki vagy milyen szervezet, hatóság vagy kamara ellenőrzi a pszichológus munkáját és amik a terápiák alatt történnek és kihatással vannak a kliens életére miként kerülnek megítélésre? Ha egy pszichológus olyat tesz amivel árt a kliensnek és krízist okoz ezzel, akkor az esetet ki vizsgálja ki? Hol van a pszichológus felelőssége és ki elkenőrzi a munkájának minőségét és eredményét? Hová lehet fordulni panasszal vagy kinek lehet visszajelzést adni, ha egy pszichológus szakmai munkájával kapcsolatban probléma merül fel?

Elégedetlen vagyok a munkahelyemmel, és önmagammal

Üdv! A huszas éveim második felében vagyok. Diplomás munkát végzek egy cégnél, ahol a szervettség nulla. A pályám elején vagyok még, de a főnök kioszt nekem olyan feladatokat, amiket segítség nélkül nem tudok megcsinálni, sokszor ő se tudná. A követelmények sem egyértelműek velem szemben. Nem mindig boldogulok a feladatokkal, sokszor vagyok ideges miatta, vagy teljesen apatikus, vagy csak görgetem a munkát magam eőtt, emiatt szégyenlem magam. Néha úgy érzem, hogy jobb helyen, ahol tényleg támogatnak többre lennék képes, máskor meg azt érzem, hogy a legegyszerűbb munkahely is kifogna rajtam. A

Érdemes így belevágni a költözésbe?

Jelenleg 26 éves vagyok. Három éve van diplomám, de alig dolgoztam. Világ életemben otthon éltem, de nem sokat segítettem sose a háztartásban. Depressziós vagyok, amire gyógyszereket is szedek. Eléggé kötődök a környékhez ahol vidéken élek jelenleg, de Pesten talán jobb esélyeim lennének megmenteni a programozói karrierem. Valahol vágyok ugyan a költőzésre, de valójában félek tőle, és nem hiszem, hogy teljesen átlátom, hogy mivel járna. A jelenlegi munkahelyem nem nyit nagy perspektívákat számomra, mert a cég sufni, úgy érzem, hogy kezdek kicsit kiégni is, illetve lehetséges, hogy imposztor sz

Nem találom az utam a munka világában 26 évesen

3 éve rendelkezem informatikai diplomával, de körülbelül alig pár hónapot dolgoztam azóta. Tipikus mamahoteles gyerek vagyok. Jelenleg ugyan dolgozom a szakmámban, de nem tudom a munkám jól ellátni. És mivel nem foglalkoztam szabadidőmben sem túl sokat a szakmával, nem valószínű, hogy máshol el tudnék látni egy informatikai állást. A diploma szerzés óta a mentális képességeim is visszaestek, alkohol gyógyszer problémáim is voltak. Apukám a családfenntartó fél éve hunyt el. A szakmámon kívül máshoz se értek, félek, hogy másban se állnám meg a helyem. Nagy ábrándozó vagyok, a gazdagabbak életére

Burnout

Tisztelt Specialista! Jelen fennálló problémát a páromon (34 éves) vettem észre. Mindenki beszél a munkahelyi kiégésről, rengeteg cikket találni burnout helyzetekről. De senki nem ír arról mi van akkor, ha maga a cég vezetője érzi ezt? Párom mindent megtesz az alkalmazottaiért, munkahelyi jó környezetért, jó fizetésért, nem kizsigerelős típus. Mégis azt érzi ő maga a kiégés szélén áll. 6. éve viszi a saját vállalkozását, 15 alkalmazottjáért felel. Napjain látom, hogy kedvetlen, ingerlékeny, nem tud mosolyogni, állandó stresszben van. Napi 10-12 órát tölt a cégben. (kevesebbet nem tud, mondv

Válogatják a kérdéseket?

Jó napot! Több kérdést tettem fel itt és nem találom a válaszokat. Válogatják? Volt pasimmal kapcsolatban is kérdeztem a feldolgozásról,még mindig szeretem és hiányzik ilyen címet is adtam neki a korunkról ,meddig voltunk együtt stb. A másik egy lányról aki 26 éves lesz az idén és szerintem kiégett,bourn outja van meg hasonlók voltak benne meg Zalaegerszeg-Pózvát is említettem benne. Hiába írok kulcsszavakat nem találom meg. Lehet másról is. Most is lenne egy kérdésem de talán ha erre válaszolnak akkor írom meg.

Mit tehetek?

Tisztelt Doktor/nö! A neuro-pszichológia miatt keveredtem erre az oldalra, láttam a kérdéseket, és arra jutottam, hogy szinte mindet feltehetném én is. Elég jól ismerem magam és tudom, hogy pszichés problémáim vannak gyerek korom óta. Valahogy minig átvészeltem mindent, elvégezetem egy föiskolát is, van állásom, férjem, de 38 évesen teljesen kilátástalannak látom az életemet, úgy érzem semmi értelme és már semmi sem motivál. Életem során rengetegszer eljátszottam az öngyilkosság gondolatával, de közben iszonyú halálfélemem is van, ésidövel rájöttem, hogy akármilyen nyomorultul érzem magam, ha

lehet még ezen segíteni?

Nagyon sokat dolgozom, mivel egyedül élek, eltartok (tartottam) egy iskolás gyermeket, magamat, a háztartásomat. Férjem 2013-as halála óta komoly kapcsolatom nem volt, csak több próbálkozás, aminek mindig az lett a vége, hogy erre nekem semmi szükségem és elegem van a szerencsétlenkedésből. Néha úgy érzem, belepusztulok, hogy nem kapok senkitől egy kedves szót, egy simogatást, csak a teljesítményt és a pénzt várja el tőlem mindenki. Annyira gyűlölöm már a körülöttem levő világot, hogy már a belőle kilépés is foglalkoztat, de ehhez nem vagyok elég bátor. Fáradt a lelkem, nem tudok semminek örül

MIlyen szakemberhez erdemes fordulni?

Kedves Valaszolo! 30 eves vagyok, IT teruleten dolgozok. Par hettel ezelott kiborultam egy aprosagon. Orakig nem tudtam abbahagyni a zokogast, nem tudtam lehiggadni. Ket het betegszabadsaggal, es egy het rendes szabadsaggal sikerult kezelni a problemat. Keptelen vagyok kiallni magamert, nem tudok vitatkozni, ha a szakmai elomenetelemrol van szo elfog a siras. Fel fogok mondani, de szeretnem konnyek nelkul megtenni. A legkisebb erzelmi kihivas is konnyeket csal az szemembe. Szuper erzekeny vagyok. A duh, frusztracio es stressz konnyek formajaban tor ki rajtam, keptelenne teve az ilyen erzese

Van segítség, vagy ilyen vagyok?

A kiválasztott problémakörökből, mindegyik valamennyi részben igaz rám, de szerintem teljes mértékben egyik se. A fő problémám, hogy 39 éves vagyok, és nem volt még komoly párkapcsolatom. Nem sikerül nőkkel egy normális vagy átlagosnak mondott kapcsolatot kialakítani. Egy kapcsolatom volt eddig, az pedig egy inkább szexuális beállítottságú együttjárás, és együttlét volt. Szociálisan sok dologgal kapcsolatban elutasító vagyok, és nem vagyok túl asszertív, inkább a passzív és a passzív-agresszív viselkedés jellemző rám. Mivel sokszor inkább magambaforduló vagyok, így a környezetem nagy része neh

Burnout?

Tisztelt doktornő/doktor úr! 25 éves nő vagyok, egyedül élek. Imádom a munkámat rendszeres kihívást okoz, és alapvetően nem egy stresszes munkakörnyezetben kell dolgozzak. Viszont rengeteg a munka olyan igazanán elmelyülős. Az kelt néha feszültséget, hogy évente (már 4. Éve) 4 napot tudok a számítógépem nélkül elmenni pihenni. Én ezt sosem éltem meg problémaként, még ha a környezetem nem igazán értette sosem. Tavaly még egy iskolát is elkezdtem, úgyhogy még több lett a teher a vallamon. De nagyon ambíciózus vagyok és mindig arra gondolok hogyan alapozhatnam meg a legtökéletesebben a jövőmet.

Mi az élet értelme?

A drasztikus és sokat hajtogatott kérdés, amire nekem sajnos határozott válaszom van: semmi. Pontosabban az amit választ magának az ember. Pechemre mióta az eszemet tudom volt egy nihilista életfelfogásom, mielőtt még tudtam volna, hogy ez mit jelent. Ez az életfilozófia néha jó dolog - szakítottunk a nőmmel, több milliót vesztettem, barátok vertek át 2 hét alatt mégse vert padlóra - néha rossz; nagyon rányomta a bélyegét az életkedvemre, mire elkezdtem inni/drogozni, csak hogy ne pörögjön az agyam, nem várva hogy kihúzzanak onnét. Nem is jött így különösebb segítség, viszont kijöttem belőle m

Mélyrepülés

42 éves vagyok.Nem vagyok egy kimondott emberbarát,de az év eleje még engem is kikészített.Egyre rosszabbul aludtam,csak járt az agyam és gyűlt bennem a feszültség.Utáltam mindent,mindenkit.Amikor szólt hozzám családtag,munkatárs,akkor morogtam,hogy miért nem hagynak békén.Amikor nem szólt senki,akkor meg azon pörögtem,hogy miért ilyen szemetek a körülöttem élők.Aztán azt a kevés kommunikációt is beszüntettem.Majd' egy hónapig csak néha vakkantottam egy-egy szót,de azon kívül semmi.Alvás nem ment,ezért egész nap olyan voltam,mint egy élőhalott.Annyira feszített belülről valami rossz,hogy csak

Oldalak

Vissza a tetejére

Lábléc