Étkezési zavarok

Étkezési zavarok Az evészavarok története feltehetőleg egyidős az emberiséggel. A két "klasszikusnak" számító evészavar, az anorexia nervosa (AN) és a bulimia nervosa (BN) leírását már ókori források is említik. Maguk a nevek is görög eredetűek: az an-orexis az étvágy hiányát jelenti, a bulimia pedig a büosz (ökör) és limosz (étvágy) szavak összetételéből keletkezett.

Anorexia nervosa Az AN évszázadokon keresztül a vallással kapcsolódott össze. Részint a gonosz szellemek befolyásával, majd a keresztény világban az ördög általi megszállottsággal magyarázták a jelenséget. A kora középkorban viszont gyakran írnak éhező szentekről, a böjtölés (megfelelő mértékben) hozzátartozott a vallás előírásainak megtartásához, bizonyos értelemben a megtisztulást, a megújhodást szimbolizálta. Egy időben cirkuszi látványosságnak számítottak az éhezőművészek. Csupán a XIX. századtól kezdett bizonyossá válni, hogy orvosi, ezen belül is pszichés problémáról van szó, melynek kezelésében az emésztési zavarokra adott szerek hatástalanok. A XX. század második felére kristályosodtak ki a betegség alapvető tünetei, melyek alapján diagnosztizálni lehet.

Ezek a következők: - az egyén elutasítja a korának és magasságának megfelelő minimális testsúly fenntartását (BMI 17,5 alatt, a testtömeg kevesebb, mint az elvárható szint 85%-a) - intenzív félelem a súlygyarapodástól, elhízástól, a kóros soványság ellenére - a menstruáció legalább három cikluson át történő kimaradása, amennyiben valaki már korábban menstruált. (Forrás: DSM-IV-TR, 2001, Budapest, Animula Egyesület) Az anorexiás betegek között két alcsoportot lehet elkülöníteni: az úgynevezett restriktív (vagy "aszkéta") típust, aki önsanyargatással éri el az alacsony testsúlyt, illetve az úgynevezett purgáló típust, aki az előbbitől eltérően hánytatja magát, vagy rendszeresen használ hashajtót. Viselkedését, személyiségvonásait tekintve az utóbbi a bulimiásokhoz áll közelebb, és egyes kutatások genetikai különbséget is kimutattak a két csoport között. A genetikai gyökerek lehetőségére utalnak az egész gyermekkoron átívelő, az anorexiásokra jellemző specifikus temperamentum és magatartási jellemzők is. Ezek a gátoltság, a perfekcionizmus (tökéletességre törekvés), és az ártalmak kerülése, félelem a büntetéstől, melyeket csak felerősítenek a rugalmatlanság és a szociális készségek hiányosságai. A hosszú távú alultápláltság serdülőkorban, amikor számos agyi struktúra még kialakulóban van, olyan biológiai "sebeket" okozhat, melyek sérülékennyé teszik az egyént, ily módon hozzájárulnak ahhoz, hogy a probléma fiatal felnőttkorban is fennmaradjon. A betegség kialakulásának számos magyarázata van, az elméletek mindegyike egy-egy lényeges, ám egymástól különböző aspektusra helyezi a hangsúlyt. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a modellkövetésnek, a médiának, a családi mintáknak kulcsszerepük lehet. Nem elhanyagolható a családi konfliktusok jelentősége sem, melyek más interperszonális problémákhoz kapcsolódva általános elégedetlenségérzéshez vezetnek. E mögött többnyire a függetlenedéshez, a társas szorongáshoz és stresszel telített életeseményekhez köthető gondok húzódnak meg. Mindezek kombinálódva a perfekcionizmussal, mint személyiségvonással, oda vezetnek, hogy a fiatal életének egy részét teljes mértékben kontroll alatt kívánja tartani, és erre a teste a legalkalmasabb. A társak részéről megnyilvánuló kritikák ezt felerősítik, mindezek következtében a fiatal diétázni kezd. Számos pozitív (például siker érzése) és negatív (például hízástól való félelem, stressz kerülése) megerősítő hatására kialakul a fogyókúra "ördögi köre". Fontos tényezőként azonosíthatók bizonyos kognitív torzítások, melyek az anorexiások gondolkodására jellemzők. Ezek közül elsősorban az evéssel, a testsúllyal és az alakkal kapcsolatos hibás elképzeléseket érdemes kiemelni.

Saját méreteiket gyakran túlbecsülik, éppúgy, mint az általuk elfogyasztott ételek mennyiségét is. "Fekete-fehér" gondolkodás, túláltalánosítás, vagy babonás hiedelmek is megfigyelhetők. Valamennyi étkezési zavarra jellemző a magas szorongási szint és az alacsony önértékelés. Közös vonásuk a korai anya-gyerek kapcsolat, a kötődés sérülése, továbbá az érzelmek elkülönítésének, szabályozásának és kifejezésének nehézségei is. A családterápiás elméletek a családon belüli szerepek és viszonyok, kommunikációs minták, a családi szervezetlenség, a leválás nehezítettségének jelentőségére helyezik a hangsúlyt. Bulimia nervosa Az ókori Róma hírhedtté vált a lucullusi lakomákról, és az azt követő önhánytatásról, ám ez a jelenség minőségileg különbözik a ma bulimia nervosának (BN) nevezett tünetegyüttestől, melynek alapvető része a titkolózás, a kényszeres jelleg és a bűntudat. A bulimia fő tünetei: - ismétlődő falási epizódok, melyekre az jellemző, hogy egy adott időtartam alatt (például 1 vagy 2 óra) az egyén olyan mennyiségű ételt fogyaszt el, ami biztosan meghaladja azt, amit az emberek többsége hasonló idő alatt és körülmények között megenne, és eközben elveszíti a viselkedése feletti kontrollt, például úgy érzi, hogy képtelen abbahagyni az evést - annak érdekében, hogy a súlynövekedést elkerülje, rendszeresen hánytatja magát, hashajtókat vagy más gyógyszereket használ, esetleg mértéktelenül diétázik vagy sportol - az alak és a súly túlzottan befolyásolja az önértékelést. ( Forrás: DSM-IV-TR, 2001, Budapest, Animula Egyesület)

A bulimiát csupán a 70-es évek közepétől tekintik önálló kórképnek. Kialakulásában kulcstényezőnek látszik a testsúly és a jó alak jelentőségének túlértékelése, a negatív énkép. A negatív hangulatnak jelentős szerepe van a falásrohamok kialakulásában. Az evés oldja a stresszt okozó, negatív gondolatokat, a kontrollvesztett falás után azonban megjelenik a bűntudat; ez és a kellemetlen testi érzések (gyomor feszülése) hozzájárulnak az önhánytatáshoz, hashajtózáshoz, vagy más kompenzáló magatartás kialakulásához, melyek ismét csak megerősítik a negatív énképet, ily módon alakítva ki egy ördögi kört. A bulimiásokra többnyire erős impulzivitás, ingerkereső magatartás, alacsony belső kontroll, önmagukkal szembeni ellenségesség, valamint az asszertív viselkedés hiányosságai jellemzők. A falásroham lezajlása számos hasonló vonást mutat a különféle addikciókkal. Két falásroham között a feszültség egyre nő, az étellel való foglalkozás egyre intenzívebbé válik, végül megjelenik a gyakran leküzdhetetlen sóvárgás. Az egyén számára nehézséget jelent az éhség és a telítettség érzésének észlelése. Az evés más addikciókhoz hasonló, örömszerző függőséggé válik. További addiktív sajátosság a perfekcionizmus, mely munkaalkoholizmus formájában is megnyilvánulhat. A bulimiások körében gyakori az alkoholizmus vagy a droghasználat.

Falászavar (Binge Eating Disorder, BED) A BED legfontosabb jellemzői az ismétlődő falási epizódok, melyek során adott időtartam (például egy vagy két óra) alatt olyan mennyiségű ételt eszik meg az egyén, ami biztosan nagyobb, mint amennyit a legtöbb ember ugyanilyen időtartam és körülmények között elfogyasztana. A bulimiához hasonlóan itt is kialakul a kontrollvesztés, ám hiányzik a kompenzáló viselkedés (önhánytatás vagy más). A bulimiával közös vonásként fedezhető fel a testsúllyal való extrém foglalkozás és aggodalom, továbbá az alacsony önértékelés. Gyakoriak az interperszonális problémák. Sok esetben társul más pszichiátriai problémákhoz (például bipoláris zavar, major depresszió, addikció, szorongásos zavarok). A falásroham kialakulásában (és e tekintetben is a bulimiával rokon vonásokat találunk) döntő tényezőnek látszanak a negatív érzelmek, de hasonló szerepet tölthetnek be bizonyos ételek, vagy akár napszakok is. A binge eating-gel küszködőkre (a jelentős többletkalória bevitelnek köszönhetően) jellemző a túlsúly. Ez komoly kockázati tényezőt jelent számos testi megbetegedés szempontjából.

Újabb evészavarok Számos újabb evészavarral is találkozhatunk, ilyenek az orthorexia nervosa (egészségesétel-függőség), vagy az izomdiszmorfia, más néven Adonisz-komplexus, ami alapvetően a testépítő férfiak problémája. Egyelőre nem eldöntött az sem, hogy az elhízás pszichiátriai betegségnek minősül-e, annyi bizonyosnak látszik, hogy a jelenségnek vannak pszichés vonatkozásai. A jövőben a különféle ételfóbiák gyakoriságának növekedése, az étkezési zavarok újabb típusainak elkülönítése várható. A globalizáció, a kereskedelem liberalizálása, a sorozatos élelmiszeripari botrányok, és az ezen jelenségeket olykor felnagyító médiakampányok (a régi újságírószlogen szerint "nem az a hír, ha a kutya megharapja a postást, hanem az, ha a postás harapja meg a kutyát"), illetve különböző ételeket népszerűsítő marketingfogások, és az ezekkel szemben (olykor joggal) tapasztalható bizalmatlanság valósággal melegágya lehet a legalábbis furcsa étkezési szokások kialakulásának.

A leírást Thiery Henriette pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a pszichológus adatlapját.

Evészavarok

Az éhség ösztöntermészetű, a szomjúság és fájdalomkerülés mellett az önfenntartási ösztön alapvető komponense, velünk született, örökletes késztetés. E cselekvésre motiváló ösztönnek a kielégítése hagyományosan az öröm, kellemesség, jókedv és a megelégedettség érzésével jár. Az evészavarok a felső és középső társadalmi rétegek betegségei, de egyre gyakoribb alacsonyabb társadalmi rétegekben is. Fokozott kockázatú populációk a diákok (főleg egyetemisták), és a karcsúság követelményének kitett csoportok (pl. táncosok, manökenek). Az evészavarok gyakorisága nő, de egyre több beteg jelentkezik kezelésre. Azonban az esetek 80%-a még így sem kerül kezelésbe! Az anorexia nervosa alaptünetei: súlyhiány, súlyfóbia: az elhízástól való félelem súlyos soványság esetén is.  Menstruáció elmaradása, és a testképzavar, amely során a betegek önpercepciója torzult, kövérnek tartják magukat. Mások alakját azonban jól meg tudják ítélni, a testképzavar csak a saját testükre vonatkozik.

Anorexiások személyiségére perfekcionizmus, teljesítmény-orientáció, túlkontrolláltság, kényszeresség, dac, depresszió jellemző. Kerülik az érzelmeket, a szexualitást is, betegségbelátásuk azonban nincs. Az evés visszautasítása a családon belüli manipuláció formájává válik. Az anorexiások testüket választják arra, hogy a megszabaduljanak a vágyaiktól, érzelmeiktől, mert az sokkal elérhetőbb számukra, mint az ego. A koplalással próbálják megállítani a testi változásokat, a szexuális vágyaikat az étvágy és az evés megszüntetésével csökkentik. A bulimia nervosa: magyar nyelven „farkaséhség” néven közismertté vált kórképben szenvedőket az elhízástól való rettegés, testük kontrollálásával történő szüntelen foglalkozás, ennek meghiúsulásával összefüggő bűntudat, alacsony fokú önértékelés, negatív ön-és testkép jellemzi. Alaptünetei: falásrohamok, testsúlycsökkentő manipulációk, aggodalmaskodás a testsúly és alak miatt, valamint legalább heti két falásroham. A falásroham általában rövid idő alatt történik, akár 50 000 kalória elfogyasztása is előfordul, kontrollvesztés érzésével jár, s titokban zajlik.

Testsúlycsökkentő manipulációk amelyet a bulimiások használnak: az önhánytatás, hashajtózás,vízhajtózás, koplalás, testedzés. 1974-ben Claude Steiner, a tranzakcióanalízis egyik vezető személyisége könyvet jelentetett meg az emberek három jellegzetes öndestruktív életprogramjáról. Szerinte alapvetően háromféle negatív önpusztító parancsot megvalósító sorskönyv létezik. Ezek a „ne gondolkozz”, a „ne szeress”, és a „ne örülj” sorskönyvei. Az addikcióban szenvedők , így a falánkok is, életük korai szakaszában olyan környezetben éltek, ahol azt tanulták meg, hogy nem szabad örülni és élvezniük a saját testüket, testi érzéseiket. Ugyanakkor a testből érkező negatív érzéseket valamivel, pl. az étellel, itallal, gyógyszerrel el kell tompítani és nyomni.  Az addikcióban szenvedőknek tehát testi örömre, a test élvezetére volna szüksége. Ezt azonban nem képesek befogadni. Amikor valaki elismeri, hogy elvesztette hatalmát az evés felett, rádöbben arra, hogy a teste amúgy sem kontrollálható tetszőlegesen, s feladja azt az illúzióját, hogy az evés manipulálása a tekintéllyel történő szembeszegülés eszköze, akkor ezzel máris közelebb került saját autoritásához és önnön spirituális magjához. Ekkor már nincs szüksége arra, hogy sok-sok hájjal izolálja és védje magát a külvilágtól és a belső világától egyaránt. (Overeaters Anonymous, 1987 Id. Kelemen 26.old). Ez a felfogás közel áll ahhoz a Rogersi elgondoláshoz, hogy „ha elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, akkor megváltozom” (Rogers, 1961).

A leírást Bukta Tünde pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!