Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Depresszió kezelése

Depresszió alatt a köznyelv szomorú, lehangolt állapotot, rosszkedvet ért, azonban a depresszió, mint betegség, ennél jóval több. A mindennapi élet természetes része az időnkénti nyomottabb hangulat, azonban a klinikai értelemben vett depresszió komoly pszichés gyötrelmekkel jár, és kezelés nélkül az esetek többségében súlyosabbá válik. Az ebben szenvedő ember gyakran a legegyszerűbb dolgokat sem tudja megtenni. Ezt a környezet sokszor lustaságnak tulajdonítja, emiatt gyakoriak a bírálatok, ami tovább csökkenti az amúgy is csekély önértékelést.

A depresszió két legfontosabb tünete a levert hangulat (szomorúság vagy üresség érzése a nap legnagyobb részében, szinte minden nap), illetve az érdeklődés és az öröm jelentős csökkenése, mely szinte minden tevékenységre és a nap legnagyobb részére kiterjed. Gyakran jelentkezik intenzív bánat és elutasítottság, megalázottság érzése. Rendszeresek lehetnek a sírásrohamok. Előfordulhat szorongás, ingerlékenység is, és talán a legkomolyabb figyelmeztető jel a reménytelenség érzése, vagyis a jövőkép lezárulása.

Rendszerint komoly mértékben csökken a külvilág iránti érdeklődés, szinte a legapróbb dolog végrehajtása is komoly erőfeszítést igényel, vagy adott esetben nem is sikerül. Aaron Beck „az akarat bénultságának” nevezte ezt a jelenséget. A depressziós ember közömbössé válik a világ dolgaival szemben. Súlyos esetben ez odáig erősödik, hogy kialakul benne a halál vágya, öngyilkossági gondolatai támadnak, melyek a szándék illetve a konkrét öngyilkossági terv kialakulásáig erősödhetnek. A depresszióban szenvedők mintegy 7-15 %-a kísérel meg öngyilkosságot, ám a kezeletlen depresszióban ez a szám elérheti a 30-35%-ot is. Az öngyilkossági szándék hangoztatását mindig komolyan kell venni, akkor is, ha csak „burkolt” formában jelenik meg, vagyis olyan kijelentéseket hallunk valakitől, hogy „szeretném, ha már vége lenne mindennek”, „szeretnék megpihenni” és hasonlók.

A tevékenységi szint jelentős mértékben csökken. A depressziós ember elfordul a világtól, egyre inkább magába zárkózik, magára marad gondolataival, folyamatosan őrlődik. Ez odáig fajulhat, hogy valaki fel sem kel az ágyból. Nem azért, mert lusta, hanem mert valóban képtelen rá. A „szedd össze magad” típusú tanácsok ilyenkor teljesen hatástalanok, mert éppen ez az, amire egyedül képtelen. Gyakori panasz a fáradtság, az általános energiahiány.

A gondolkodásra jellemző az úgynevezett „kognitív triád”, vagyis a negatív énkép, a negatív jövőkép és a másokkal kapcsolatos negatív várakozások. Általában értéktelennek, egyes esetekben gonosznak, visszataszítónak tartják magukat, és gyakoriak az önvádak, az irreális mértékben erős bűntudat. Az általános pesszimizmus határozza meg mindennapjaikat.

Sok esetben érzik úgy, hogy szellemi képességeik gyengülnek (idős korban nehézséget jelenthet ezeknek a tüneteknek az elkülönítése a korral járó intellektuális hanyatlástól). Nehezebben koncentrálnak, komoly nehézséget jelent egy-egy döntés meghozatala, és hosszú időt emészt fel a tépelődés. Az idő múlását lassúnak érzik, mégsem jutnak ötről a hatra.

A depresszió számos testi tünettel is járhat. Talán a leggyakoribb és legáltalánosabb az alvászavar, mely az esetek többségében csökkent mennyiségű alvást jelent, de előfordul ennek ellenkezője is, a fokozott alvásigény. Hasonlóan gyakori a jelentős testsúlycsökkenés (vagy éppen gyarapodás), mely eléri havonta a testsúly 5%-át (diéta nélkül), vagy akár csak az étvágy nagymértékű csökkenése, esetleg növekedése. Ugyancsak jellemző lehet a nyugtalanság vagy éppen meglassultság, melyet a környezet is észlel. Előfordulhatnak emésztési panaszok és különféle fájdalmak, mellkasi szorítás. Mindezek miatt gyakran testi betegségként diagnosztizálják (és ennek megfelelően kezelik) a depressziót.

Gyakoriságával kapcsolatban különböző adatok vannak. Mint korábban említettem, sokszor nem ismerik fel, és a jelentkező tünetek alapján valamilyen testi betegségre gondolnak, ezért a ténylegesen diagnosztizált eseteknél feltehetőleg jóval magasabb az arány. A szakemberek abban mindenesetre egyetértenek, hogy elterjedése egyre nő, bizonyos vélemények szerint a közeljövőben a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett ez lesz a leggyakoribb betegség. Egyes felmérések szerint a felnőtt lakosság mintegy 18 %-a él át élete során súlyos depressziós epizódot, mely első alkalommal egyre fiatalabb életkorban jelentkezik. Akinél egyszer már kialakult, annál valószínű, hogy élete későbbi szakaszaiban is visszatér, különösen nehéz, megterhelő események hatására. Ez egyfajta sérülékenységre utal. Feltűnő a nemek közti eltérés (legalábbis a fejlett ipari országokban): kétszer annyi nőt érint a betegség. Érdekes, hogy gyermekkorban ez a különbség még nem mutatható ki.

A depresszió kialakulását számos módon próbálták magyarázni. A biológiai magyarázat részint genetikai tényezőket lát a háttérben. Az ezzel kapcsolatos kutatások igazolták, hogy a depresszióra való hajlam valóban örökölhető, de ezek a tényezők elsősorban a súlyos depresszió kialakulásában játszanak szerepet. Ugyancsak fontos szerepük van a betegség kialakulásában bizonyos neurotranszmitterek (norepinefrin és szerotonin) alacsony szintjének.

A pszichodinamikus elméletek a (valós vagy szimbolikus) veszteséggel magyarázzák a betegséget. Az ennek kapcsán kialakuló haragot az erre hajlamos ember önmaga ellen fordítja, így alakul ki az önvádlás, az öngyűlölet. A kutatások ezt annyiban alátámasztották, hogy a depressziót sokszor valóban megelőzi valamilyen veszteség, és azok az emberek, akik gyerekkorukban sok ilyen élményt éltek át, később fokozottan sérülékennyé válnak e tekintetben. Az eredmények ugyanakkor ellentmondásosak.

A kognitív elméletalkotók elsősorban a negatív gondolkodásmódot okolják a depresszió kialakulásáért. A gyermekkorban megszilárduló, a gyereknek a világgal és önmagával kapcsolatos, úgynevezett maladaptív attitűdjei kialakítanak egy sajátos, negatív világképet, melyhez későbbi tapasztalatait mintegy „hozzáigazítja”. Ez a negatív gondolkodásmód kiterjed az élményekre, az énre és a jövőre (kognitív triád). Ennek kialakulását és megszilárdulását segítik elő bizonyos gondolkodási hibák, melyek lényegében egy adott élmény, esemény téves értelmezését jelentik. A depresszió kialakulásában és fennmaradásában lényeges szerepük van az úgynevezett negatív automatikus gondolatoknak, melyek akaratunktól függetlenül, reflex-szerűen jelentkeznek, általában az énre vonatkoznak és szélsőségesen negatív tartalmúak. A kognitív elméletet számos kutatási eredmény támasztja alá, bár vannak, akik azt állítják, hogy a negatív gondolkodásmód inkább a depresszió következménye, és nem fordítva.

A depresszió kezelésében mind a gyógyszeres, mind a pszichoterápiás kezelésnek helye és szerepe van. Tartós eredményt (hosszú távon is stabil állapotot, melyet az esetleges újabb negatív életesemények sem ingatnak meg) azonban elsősorban a terápiás beavatkozásoktól várhatunk.

A leírást Thiery Henriette pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját.

Irodalom:

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest (pp. 224-243)

DSM-IV-TR (2001), Animula Kiadó Egyesület, Budapest

 

 

Szakemberek

Pszichológus válaszol

Mit lehetne tenni

Már túlmentem a húszas éveim felén, s még soha sem volt párkapcsolatom, s úgy érzem mind kevésbé is vágyom rá. Voltam pár randin, amiről alig vártam,hogy hazamehessek. Nem tudok mit csinálni egy olyan férfiaval akit először látok életemben, akibe életem során belezúgtam mind olyan férfi volt akit hosszabb ideje ismertem, de velük soha sem történt semmi, ahogy próbáltam közelíteni feléjük, tudtomra adták, hogy nem érdeklem őket. Olyan családban nőttem fel ahol apám volt mindenben a megmondható, soha sem volt jó kapcsolatom vele, gondolom azért sem tudok megbízni a férfiakban, ha házasságra gond

tanácstalan, motiválatlan, céltalan

Jó napot! 25 éves lány vagyok, jelenleg külföldön élek. Céltalannak érzem az életem, nem tudom magam motiválni és más sem tud. Ha mégis elkezdek lelkesen valamit akkor jön a hangulatingadozásom és mindent tönkretesz. Van, hogy 2-3 napig rendben vagyok, majd utána lesüllyedek, dolgozni is alig bírok, úgy érzem egy lépést sem bírok megtenni, csak itthon akarok lenni egyedül és semmit tenni.Nem tudom mit akarok az élettől, magamtól. Sok dolog van, ami tetszik amit jó volna, de nem megy.. hiába próbálok pl napi csak 10 percet olvasni... a harmadik napon már abba is hagyom...eléggé önbizalomhiányo

depresszió

Tisztelt Cím! Fiúnknak (29) már az általános iskolai és gimnazista közösségekben is voltak problémái a diáktársaival, zárkózott, dekadens volt mindig, az egyetemet két és fél év után hagyta abba, nem képességek, hanem "motiváció" híján. Mára odáig jutott, hogy régóta nem hagyja el a lakást sem, "szégyell" emberek közé menni, nincs lelki ereje semmihez, nappal alszik, éjszaka olvas, netezik, senkivel nem tart kapcsolatot, semmilyen "káros" szenvedélye nincs. Még egyetem után kértük pszichológus segítségét, kezelték gyógyszerrel is, beszélgetésekkel is, de továbbra sem javult a helyzete. Nem t

Mit tegyek?

Jó napot!Úgy érzem betelt a pohár,és nem tudok egyedül megbírkózni ezzel ami már vagy fél éve velem folyik,szóval segítséget szeretnék kérni.Egyszerűen nem tudok boldog lenni,pedig lenne rá okom,meg van mindenem amire csak szükségem van,szerető családom,barátaim akik támogatnak...Mégis úgy érzem mintha egyedül lennék,és nem értene meg senki.Fordultam már szakértői segítséghez (iskola pszichológus) de igazából csak rosszabb lett az állapotom,annyiból jó volt hogy tényleg mindent elmondhattam ami nyomta a lelkemet,de nagyon fáj a tudat hogy mennyire nem vagyok normális,és ezt tudatta is velem a

Mit tegyek?

Jó napot! Úgy érzem nem bírom tovább és segítségre van szükségem. 17 éves vagyok és körülbelül fél éve tart ez az állapot,és már nagyon meg szeretnék szabadulni ettől. Úgy érzem hogy nem lehetek boldog,pedig mindenem megvan, szerető családom barátok akik támogatnak mindenben mégis egyedül érzem magam, és úgy érzem hogy nem ért meg teljesen senki. Mindenért magamat hibáztatom,és folyton a múlton gondolkozok,hogy mit tehettem volna másképp,mit rontottam el,de közben tudom hogy azon nem tudok már változtatni. Olyan mintha 2 ember lennék az egyik pillanatban mindenért magamat hibáztatom, eszembe j

MMPI teszt kiértékelése

Tisztelt Pszichológus ! Kitöltöttem egy MMPI tesztet, amihez csak diagrammokat kaptam, semmi értékelhető írásbeli választ - szeretném kérdezni, hogy ki foglalkozik MMPI teszt kiértékelésével, aki írásbeli értékelést is ad? Előre is köszönöm a választ!

Miért?

Azért írok, mert úgy érzem hogy kellene beszélnem valakivel. Néha úgy érzem depresszióba esek és ilyenkor teljesen elhagyottnak érzem magam és nincs kedvem senkihez és semmihez, vannak olyan érzéseim, hogy nem felelek meg eléggé sem a munkámban, sem pedig az életben. Sokszor vannak olyan gondoltalaim, hogy komoly betegségem van, főleg ha akármilyen fejfájásom van vagy akármi apró problémám egyből az jut eszembe, hogy komoly betegség áll mögötte és ez néha a mindennapjaimat is megnehezití, mert ilyen gondoltatok mellett, nem tudok máshova koncentrálni. Nemtudom eldönteni, hogy ez normális csak

Gyerekkori abúzus?

Tisztelt szakértők! Súlyos depresszióra szedek gyógyszereket. Voltam pszichológusnál is. Igazából gyerekkori molesztálásra tértünk rá a beszélgetések során. Közben viszont úgy éreztem,hogy a gyógyszereket elhagyhatom, a kezelőorvosom is beleegyezett, mivel azt hittem ,hogy tisztán látok mindent. Ahol a beszélgetések nagyon felzaklattak és már nem tudtam szinte különbséget tenni az elgondolt és a valós emlékek között.Viszont odáig fajult a helyzet,hogy pszichiátriára kerültem, mert egyik délután valami oknál fogva este 11 ig a vasútállomáson voltam, nem akartam haza menni, amit nem tudtam meg

Generációs szorongás

Azt vettem észre, hogy a huszas, harmincas éveikben járó emberek elveszetették a talpuk alóla biztos talajt, nagyon kevesen találnak olyam munkát amit igazán szeretnek, nem beszélve a párkapcsolatokról, döbbenet mennyi fiatal nem élte át még a szexualitást. En 2 diplomával évente váltogatom a munkahelyeimet és sehol sem érzem igazán jól magam, egy idő után minden egyhangvá válik, és egy irodai környezetben néha csak a "talpnyalás" viszi előre a karriert. Sok velem egykorú ember szintén utálja a munkáját, feleslegesnek találja, néha semmit sem csinálunk egész nap, és ezért kapunk fizetést. Isme

Elfolytás

Jó napot kívánok! Az lenne a kérdésem, hogy küzdhetnéme az érzelmek elfolytását. Úgy gondolom a családom miatt alakult ki. Egyszerűen mindent érzelmet elfolytok magamban. Üdvözlettel: Csóka Ilona

Hogyan lehetne megoldást találni

Tisztelt Segítők, 2014-ben végeztem egy 2 éves OKJ-t, ahol a főiskolán azt hittem megtaláltam életem szerelmét, de ennek 5 hónap után vége lett, mivel mégiscsak az akkori párját választotta helyettem, akivel 7 éve már együtt voltak akkor (ma már nincsenek). Ezután jött a felismerés, hogy mégsem a médiával akarok foglalkozni, elmentem egy multihoz, elvégeztem a BME-t, viszont azóta sincs olyan nap, hogy ne jutna a lány az eszembe. Lassan 4. éve, hogy párkapcsolatban vagyok a jelenlegi párommal, akibe nem szerelmes vagyok "csak" szeretem, viszont azt mélységesen érzem. Amik a problémáim: BÁRM

Kilátástalanság....

Tisztelt Segítő! 25 éves egyetemista lány vagyok. Úgy érzem nem találom a kiutat a saját magamnak állított csapdából. Körülbelül szeptember óta szinte mindennapossá vált szédülés van rajtam (ami nem fizikai, inkább beképzelt szédülés), folyamatos halálfélelmem van, amit nem tudok megmagyarázni, hogy tulajdonképpen mitől félek, de talán leginkább a hirtelen haláltól, rosszulléttől. Eleinte utazni se mertem sehová, a lakásomból is nehezen mozdultam ki. Sajnos már ott tartok, hogy a napi teendőimet sem merem/akarom ellátni, csak akkor érzem magam biztonságban, ha otthon lehetek és ülhetek/fekhe

Önmagam ellensége

Tisztelt Szakértő! 23 éves, végzős egyetemi hallgató vagyok. 10 évvel ezelőtt kezdtem depressziós lenni, emellé nagymértékű szorongás és bipoláris viselkedés társul. Két éve kezdtem még rosszabbul érezni magam, ekkor már pánikroham-szerű tüneteim is lettek. Jelenleg több okból is kilátástalannak érzem a helyzetet. Egyrészt aggódom a jövőbeli karrierlehetőségek hiánya, illetve a szakterület iránti érdeklődés csökkenése miatt. Ebből adódóan szégyenérzetem is támadt, elsősorban attól tartok, hogy a családomnak (akik nagyon támogatnak) csalódást okozok azzal, hogy nem tudok elhelyezkedni a szakt

Hol van a kiút?

Üdvözlöm! Van egy problémás gyerekkor, az anyámat elhagyta születésem előtt az apám, majd 4 évig éltünk ketten együtt, 4 éves koromban megismerte a mostohaapám, aki az első pár évben "rendes" volt, de aztán voltak ivós időszakai, aztán bennem talált célpontra, gyakran arra mentem haza, hogy költözzek el (12 éves voltam), nincs rám szükség, csak megtűrnek itt, anyámat kisajátította aki sosem volt erős, és mindig őt választotta, időközben anyagilag is "összenőttek" lett egy öcsém is. S ha az iskolában megvertek, be sem jött, másnap én védtem magam a "támadó" szülőkkel szemben, akik megpróbáltá

Szülői engedély nélküli részvétel lehetséges e?

Tinédzser vagyok 14 éves és már régóta érzem hogy elszeretnék menni egy pszichológushoz, de nem merem megemlíteni a szüleimnek. És annyi kérdésem lenne hogy egy rövid beszélgetésre eltudnék e menni úgy hogy szüleim ne tudjanak róla? Előre is megköszönöm a választ!

Oldalak