Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Depresszió kezelése

Depresszió alatt a köznyelv szomorú, lehangolt állapotot, rosszkedvet ért, azonban a depresszió, mint betegség, ennél jóval több. A mindennapi élet természetes része az időnkénti nyomottabb hangulat, azonban a klinikai értelemben vett depresszió komoly pszichés gyötrelmekkel jár, és kezelés nélkül az esetek többségében súlyosabbá válik. Az ebben szenvedő ember gyakran a legegyszerűbb dolgokat sem tudja megtenni. Ezt a környezet sokszor lustaságnak tulajdonítja, emiatt gyakoriak a bírálatok, ami tovább csökkenti az amúgy is csekély önértékelést.

A depresszió két legfontosabb tünete a levert hangulat (szomorúság vagy üresség érzése a nap legnagyobb részében, szinte minden nap), illetve az érdeklődés és az öröm jelentős csökkenése, mely szinte minden tevékenységre és a nap legnagyobb részére kiterjed. Gyakran jelentkezik intenzív bánat és elutasítottság, megalázottság érzése. Rendszeresek lehetnek a sírásrohamok. Előfordulhat szorongás, ingerlékenység is, és talán a legkomolyabb figyelmeztető jel a reménytelenség érzése, vagyis a jövőkép lezárulása.

Rendszerint komoly mértékben csökken a külvilág iránti érdeklődés, szinte a legapróbb dolog végrehajtása is komoly erőfeszítést igényel, vagy adott esetben nem is sikerül. Aaron Beck „az akarat bénultságának” nevezte ezt a jelenséget. A depressziós ember közömbössé válik a világ dolgaival szemben. Súlyos esetben ez odáig erősödik, hogy kialakul benne a halál vágya, öngyilkossági gondolatai támadnak, melyek a szándék illetve a konkrét öngyilkossági terv kialakulásáig erősödhetnek. A depresszióban szenvedők mintegy 7-15 %-a kísérel meg öngyilkosságot, ám a kezeletlen depresszióban ez a szám elérheti a 30-35%-ot is. Az öngyilkossági szándék hangoztatását mindig komolyan kell venni, akkor is, ha csak „burkolt” formában jelenik meg, vagyis olyan kijelentéseket hallunk valakitől, hogy „szeretném, ha már vége lenne mindennek”, „szeretnék megpihenni” és hasonlók.

A tevékenységi szint jelentős mértékben csökken. A depressziós ember elfordul a világtól, egyre inkább magába zárkózik, magára marad gondolataival, folyamatosan őrlődik. Ez odáig fajulhat, hogy valaki fel sem kel az ágyból. Nem azért, mert lusta, hanem mert valóban képtelen rá. A „szedd össze magad” típusú tanácsok ilyenkor teljesen hatástalanok, mert éppen ez az, amire egyedül képtelen. Gyakori panasz a fáradtság, az általános energiahiány.

A gondolkodásra jellemző az úgynevezett „kognitív triád”, vagyis a negatív énkép, a negatív jövőkép és a másokkal kapcsolatos negatív várakozások. Általában értéktelennek, egyes esetekben gonosznak, visszataszítónak tartják magukat, és gyakoriak az önvádak, az irreális mértékben erős bűntudat. Az általános pesszimizmus határozza meg mindennapjaikat.

Sok esetben érzik úgy, hogy szellemi képességeik gyengülnek (idős korban nehézséget jelenthet ezeknek a tüneteknek az elkülönítése a korral járó intellektuális hanyatlástól). Nehezebben koncentrálnak, komoly nehézséget jelent egy-egy döntés meghozatala, és hosszú időt emészt fel a tépelődés. Az idő múlását lassúnak érzik, mégsem jutnak ötről a hatra.

A depresszió számos testi tünettel is járhat. Talán a leggyakoribb és legáltalánosabb az alvászavar, mely az esetek többségében csökkent mennyiségű alvást jelent, de előfordul ennek ellenkezője is, a fokozott alvásigény. Hasonlóan gyakori a jelentős testsúlycsökkenés (vagy éppen gyarapodás), mely eléri havonta a testsúly 5%-át (diéta nélkül), vagy akár csak az étvágy nagymértékű csökkenése, esetleg növekedése. Ugyancsak jellemző lehet a nyugtalanság vagy éppen meglassultság, melyet a környezet is észlel. Előfordulhatnak emésztési panaszok és különféle fájdalmak, mellkasi szorítás. Mindezek miatt gyakran testi betegségként diagnosztizálják (és ennek megfelelően kezelik) a depressziót.

Gyakoriságával kapcsolatban különböző adatok vannak. Mint korábban említettem, sokszor nem ismerik fel, és a jelentkező tünetek alapján valamilyen testi betegségre gondolnak, ezért a ténylegesen diagnosztizált eseteknél feltehetőleg jóval magasabb az arány. A szakemberek abban mindenesetre egyetértenek, hogy elterjedése egyre nő, bizonyos vélemények szerint a közeljövőben a szív- és érrendszeri megbetegedések mellett ez lesz a leggyakoribb betegség. Egyes felmérések szerint a felnőtt lakosság mintegy 18 %-a él át élete során súlyos depressziós epizódot, mely első alkalommal egyre fiatalabb életkorban jelentkezik. Akinél egyszer már kialakult, annál valószínű, hogy élete későbbi szakaszaiban is visszatér, különösen nehéz, megterhelő események hatására. Ez egyfajta sérülékenységre utal. Feltűnő a nemek közti eltérés (legalábbis a fejlett ipari országokban): kétszer annyi nőt érint a betegség. Érdekes, hogy gyermekkorban ez a különbség még nem mutatható ki.

A depresszió kialakulását számos módon próbálták magyarázni. A biológiai magyarázat részint genetikai tényezőket lát a háttérben. Az ezzel kapcsolatos kutatások igazolták, hogy a depresszióra való hajlam valóban örökölhető, de ezek a tényezők elsősorban a súlyos depresszió kialakulásában játszanak szerepet. Ugyancsak fontos szerepük van a betegség kialakulásában bizonyos neurotranszmitterek (norepinefrin és szerotonin) alacsony szintjének.

A pszichodinamikus elméletek a (valós vagy szimbolikus) veszteséggel magyarázzák a betegséget. Az ennek kapcsán kialakuló haragot az erre hajlamos ember önmaga ellen fordítja, így alakul ki az önvádlás, az öngyűlölet. A kutatások ezt annyiban alátámasztották, hogy a depressziót sokszor valóban megelőzi valamilyen veszteség, és azok az emberek, akik gyerekkorukban sok ilyen élményt éltek át, később fokozottan sérülékennyé válnak e tekintetben. Az eredmények ugyanakkor ellentmondásosak.

A kognitív elméletalkotók elsősorban a negatív gondolkodásmódot okolják a depresszió kialakulásáért. A gyermekkorban megszilárduló, a gyereknek a világgal és önmagával kapcsolatos, úgynevezett maladaptív attitűdjei kialakítanak egy sajátos, negatív világképet, melyhez későbbi tapasztalatait mintegy „hozzáigazítja”. Ez a negatív gondolkodásmód kiterjed az élményekre, az énre és a jövőre (kognitív triád). Ennek kialakulását és megszilárdulását segítik elő bizonyos gondolkodási hibák, melyek lényegében egy adott élmény, esemény téves értelmezését jelentik. A depresszió kialakulásában és fennmaradásában lényeges szerepük van az úgynevezett negatív automatikus gondolatoknak, melyek akaratunktól függetlenül, reflex-szerűen jelentkeznek, általában az énre vonatkoznak és szélsőségesen negatív tartalmúak. A kognitív elméletet számos kutatási eredmény támasztja alá, bár vannak, akik azt állítják, hogy a negatív gondolkodásmód inkább a depresszió következménye, és nem fordítva.

A depresszió kezelésében mind a gyógyszeres, mind a pszichoterápiás kezelésnek helye és szerepe van. Tartós eredményt (hosszú távon is stabil állapotot, melyet az esetleges újabb negatív életesemények sem ingatnak meg) azonban elsősorban a terápiás beavatkozásoktól várhatunk.

A leírást Thiery Henriette pszichológus küldte be, kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját.

Irodalom:

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest (pp. 224-243)

DSM-IV-TR (2001), Animula Kiadó Egyesület, Budapest

 

 

Szakemberek

Pszichológus válaszol

Hogyan vegyem rá szerettemet, hogy elmenjen pszichológushoz?

Kedves Doktor! Többször volt màr, hogy egyik szerettem öngyilkossággal fenyeget, de szerintünk tettlegességig nem fajulna. Az esetek nagy részében kitalál történeteket amik messze vannak a valóságtól és mindenkinek azokat mondja. Amikor a Frontinjából egy nap többet vesz be és iszik is rà, akkor mindenkivel kötekedik ordibál, veszekszik. A kitalált történeketek üvölti az udvaron. Ő magàtól elhiszi amiket ki is talál. Be volt már utalva pszichiátriára de az asszisztens szerint nem beteg, és Ő ebben a hitben él. Lefogyott, kedvetlen, egyhangú, kötözködô, kissé nárcisztikus amikor több gyógysz

Nem tudom mi tévő legyek

Az utóbbi fél évben mikor kiderült hogy a páromal vállalkozást indítunk elővettek rosszulétek. Bizonytalanság lett urá rajtam, mert nem tudom hogy a gyerekeket es a párkapcsolatot a vállalkozásal hogy tudom egyeztetni. De a párom rám eröltet közben egy olyan feladatotemit nem szeretem volna. Közben az anyukám betdg lett neki is segíteni járok. Sokat vagyok ideges és ettől sokat fáj a gyomrom nem tudok enni és elkezdtsm rohamosan fogyni. Nem merek beszélni erről a családnak mert nem megértőek. Attól is tartok hogy a vállalkozás miatt nem lesz elegendő pénzünk.

Vesztes szerep

Kedves Hölgyem/Uram! Az évek során már többször kértem segítséget, de rájöttem, hogy ez nem is annyira egyszerű. A jó szakember sajnos nekem drága, akkor is ha tisztességes árat ajánl, amivel én is egyet tudnék érteni ha az anyagiak engednék. TB támogatott szakembernél ha évente 2 alkalom összejön, már összetehetem a kezeimet, ám eléggé "intim" ajánlatokat kaptam, ami miatt otthagytam. Gyerekkorom óta szorongással küzdök. Ma már ez közepe depresszióval párosul, és Frontint szedek, de orvos nincs. Nem rég ért egy nárcisztikus ember részéről nyílt támadás, miután megelőzően már 8 hónapig mérgez

Mi az értelme?

Az Élet értelme? Nősülés előtt álló, káros szokásoktól függő, reményekkel teli, 30 éves,emberszabású lény keresi a választ a nagy kérdésre. A reményekkel telit, értsd úgy, hogy reménytelennek érzem a sorsom. Talán az a baj, hogy beleragadtam 8 éve egy munkahely csapdájába? Gondolkodom a nagy dobáson, szeretnék változtatni, de nem teszek semmit, hogy jobb legyen. Az önbecsülésem 0. Megismertem 20 évesen egy lányt, együtt élek vele 10 éve idén elveszem feleségül. Gyermeket is szeretnénk a közeljövőben. Neki nem szoktam panaszkodni.. sokat.

Mit tehetek magamért, és mit tehet más értem?

Szép napot! Egy ideje rettenetesen enervált vagyok. Semmihez nincs kedvem, olyan dolgokhoz sem, amiket azelőtt mindennél jobban szerettem csinálni. Nem mondanám, hogy lustaságból, hanem inkább mert fáradt és kedvetlen vagyok. Pedig nem fárasztott ki semmi, ami után most pihennem kellene. Többször volt már ilyen állapotom, de ezt most nagyon rosszul élem meg. Eltelnek a napok, nem tudok haladni a feladataimmal, nem eszem, mert sosem vagyok éhes, nem nevetek, nem beszélek senkivel. Össze kellene szednem magam, de nincs hozzá erőm és rendes akaratom. Mit csináljak? Létezik olyan ember, aki megmon

Megnyílni másnak

Tisztelt Uram/ Hölgyem! 25 éves vagyok és nagyon elveszettnek érzem magam. 2 éves kapcsolatot szakítottunk meg a barátnőmmel. Minden nagyon jól működött, viszont én nem tudtam neki teljesen megnyílni, nem tudtam kezdeményezni beszélgetést, féltem hogy olyat fogok mondani amitől eltaszítom magamtól. Baráti körben sem találtam nagyon témát ezért mindig is inkább zárkózott voltam. Anyukám egyedül nevelt fel, de ő se volt kellő példa akire felnézzek, sose tudtam vele komolyan beszélgetni, mert csak a fejemhez vágta a dolgokat és úgy érzem ez azóta is fáj nekem lelkileg. Viszont a barátnőm próbált

Hogyan hagyhatom abba az önbántalmazást?

Tisztelt Hölgyem/ Uram! Pár éve sajnos gyakran előfordul, hogy bántalmazom magam. Nem a csuklóm vagdosom, hanem a kézfejemen ejtek sebeket (hegyes ceruzával vagy késsel esetleg egy falon végighúzom a kézfejem). Főleg ez akkor van amikor anyummal összeveszek és olyankor nincs min levezetni a haragom vagy pl bűntudatból, hogy most miattam lesz rossz napja vagy hasonlók. Mikor észreveszi valaki mindig azt mondom hogy papírral elvágtam véletlenül vagy ilyesmi. Nem tudom miért csinálom ezt egyszerűen csak úgy érzem, hogy valahogy meg kell büntetnem magam. Fordulnom kéne szakemberhez vagy hagyjam?

Diákévek

18 éves tanuló vagyok, aki most fogja kezdeni a 12. tanévet.Már nagyon gondolkodom azon, hogy pszichológushoz fordulok egyéb gondok miatt az életemben, viszont szeretnék valamiről külön beszélni. Szüleimtől mindig azt hallom/-ttam, hogy "nem maradok ki semmiből" a sulis éveim alatt, ha visszafogottan élem a mindennapjaim(nem próbálok ki dolgokat nagyjából semmilyen téren, úgy érzem, hogy többnyire el volt várva, hogy felnőttként gondolkodjak és úgy is viselkedjek).Eleinte minden egyes programom előre le kellett egyeztetnem, hogy mehetek-e.Idővel ez enyhült és éreztem is minden baráti összejöve

Mit ér az élet?

Nos. Összetett probléma az enyém. Idén 44 leszek. Mondhatni leéltem az életem felét. Ám azt egyáltalán nem boldogan tettem. Nem is tudom, voltam-e valaha boldog. A szüleim nem szerettek, anyám 20 éves koromig vert, mindenért én voltam a hibás. 17 éve élek párkapcsolatban, van egy 14 éves gyermekünk. Rengeteget veszekszünk. Én nem tudok megbékélni a hagyományos női szerepkörökkel. Például utálok főzni. Ő meg elvárná, hogy kiváló ételeket tegyek az asztalra. Nincs semmire pénzünk, sohasem nyaralunk, "csak úgy" nem vehetek egy cipőt, ruhát. Minden apróságon összezördülünk. Adminisztrátorként dol

Valami baj van velem

Jó estét kívánok! Elnézést kérek a zavarásért, segítséget szeretnék kérni! Hogyan tudnék megszabadulni attól a vágytól, hogy találok magamnak egy társat, aki szeret, becsül, gyengéd? A férjem nem ez az ember. Az évek során egyre magányosabb lettem a házasságomban. A férjem nagy mestere a szóbeli bántalmazásnak. Aztán a magányom egy nős férfi karjaiba sodort, úgy tűnt, ő az, akire vágytam. Titkoltuk kapcsolatunkat, a férjem nem tudott róla. A férfi felesége viszont sejtett valamit, és addig sírdogált, amíg engem elhagyott. Olyan mélyre sikerült zuhannom, hogy 2017-ben stroke-t kaptam, bal oldal

Senki nem bír

Szia-mia! Nem értem, miért vagyok olyan népszerütlen a barátaim közt. A fiúk csak hülyét csinálnak belölleim, rondának vagy nem vonzónak tartanak (pedig csinos csaj vagyok) vagy dúgni akarnak és a csajok közt is csak szórakoznak rajtamon. A családom is undók hozzám és én ezt a szitut már ki se birom. 18 éves csaj vagyok, Oktoberben Leszek 19 és már fáj a szivem töle, hísz nem tettem semmi rosszat. Még pasim se volt még, mindenki eldob engem mint a kukát! Bonyorúlt az életem! Már csak szomoru vagyok! Kérnék szivessen segitséget :(

Szorongás, hangulatingadozások

Üdvözlöm! 23 éves vagyok, anglisztika mesterszakos egyetemista. Régóta szenvedek szorongástól, tizenéves koromban sajnos igen depressziós is voltam, volt egy öngyilkossági kísérletem is, amelyet kb. fél év pszichoterápia követett. Ennek során kevert szorongásos depressziós zavarral, valamint nem meghatározott gyermekkori emociónális zavarral diagnosztizáltak. Az elmúlt években a szorongásom mellé igen hirtelen dühkitörések is társulnak, amelyek utólag mindig paranoidnak tűnnek, valamint gyakran érzek letargiát, ürességet, kilátástalanságot. Pánikrohamaim is szoktak lenni, bár szerencsére nem

Szorongás, szélsőséges hangulatingadozások

Üdvözlöm! 23 éves vagyok, anglisztika mesterszakos egyetemista. Régóta szenvedek szorongástól, tizenéves koromban sajnos igen depressziós is voltam, volt egy öngyilkossági kísérletem is, amelyet kb. fél év pszichoterápia követett. Ennek során kevert szorongásos depressziós zavarral, valamint nem meghatározott gyermekkori emociónális zavarral diagnosztizáltak. Az elmúlt években a szorongásom mellé igen hirtelen dühkitörések is társulnak, amelyek utólag mindig paranoidnak tűnnek, valamint gyakran érzek letargiát, ürességet, kilátástalanságot. Pánikrohamaim is szoktak lenni, bár szerencsére nem

Mit tegyek, ha nem birok elszakadni egy rossz párkapcsolabóll?

Kedves Hölgyem / Uram, Már lassan 6 éve benne vagyok egy olyan kapcsolatban ahol már régen nem vagyok boldog..Sőt, már lassan állandóan gyomor idegem van mikor együtt vagyunk. Igazából se vele, se nélküled kapcsolat. Az elején talán én hibáztam, szégyelltem is mások előtt, nélküle csináltam mindent, sehova nem vittem magammal.. csak hogy megfeleljek a barátaimnak, akik már nincsenek mellettem azóta.Fiatal voltam..meggondolatlan. Sajnos többször megcsaltam, elhagytam más miatt, de valahogy mindig vissza tértem hozzá.És ő mindig mellettem volt, vagy így vagy úgy. Megbocsájtott látszólag mindent

Hol kérjek segítséget?

Kedves Pszichológus! Szakértő baráttal történő beszélgetések, self-help könyvek/cikkek olvasása után úgy gondolom kapcsolati szorongásos problémám van, esetleg depresszióm is. Szeretnék szakértő segítséget kérni, de nem tudom hova forduljak (Budapesten élek). Őszintén nem nagyon bízok a magyar ellátórendszerben, nem is tudom a háziorvosom egyáltalán tudna-e ajánlani valakit, és van bennem némi sztereotipikus ódzkodás is "A Pszichiátirá"-tól (bezárnak, begyógyszereznek stb.). Ez valószínűleg irracionális, de mégis visszatart. Másrészt a legtöbb szakrendelésen kiégett, fáradt orvosok vannak és f

Oldalak