Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Autogén tréning, relaxáció, imagináció

A relaxációs technikák a hatvanas évektől kerültek a pszichológusi szakma érdeklődésének előterébe. Innentől kezdve világszerte elterjedtek, széles körben alkalmazzák őket.
Ezek úgynevezett pszichoszomatikus gyógyító eljárások. Szemben a csupán verbalitásra épülő pszichoterápiás technikákkal, a relaxációs technikák a testi gyakorlás során törekszenek a pszichoszomatikus funkciók egyensúlyának helyre állítására. Elsődleges cél a lelki zavarok, problémák miatt kialakult szomatikus és pszichovegetatív rendellenességek feloldása. Így ezeket a módszereket összefoglaló néven Tréning vagy Gyakorlás terápiának nevezzük.
Módszertanilag a viselkedésterápiákhoz állnak közel. Ezek alapja a kívánt viselkedés többszöri megerősítése, ismétlése, melynek hatására a nem kívánt viselkedés kioltódik. Jelen kontextusban erre példa a szorongás, amit hatástalanítunk egy kiadós relaxációval. Ezt kellemes ellazult állapot követi, ami egyben pozitív megerősítés. Ezt gyakran ismételve automatikussá tesszük ezt az érzést kialakítunk egy magasabb tűrőképességet.És a szorongás egyre kevesebb helyzetben, vagy egyáltalán nem jelentkezik.
A Relaxációs Módszerek az izomtónus, a mozgás, a lelki történések és a vegetatív működések közötti szoros összefüggésre épülnek. A kedvezőtlenül magas aktivációs szint, például a szorongás együtt jár a vázizomzat tónus fokozódásával, a vegetatív szabályozás zavaraival. Minél inkább képesek vagyunk testünket ellazítani, annál kipihentebbek leszünk, lelkünk is annál nyugodtabb állapotba kerül. Ezért követelménye minden relaxációs technikának az izomellazultság állapota.
Azonban az Autogén Tréning nem csupán a nyugalom elérését tűzi ki célul! Ez egy olyan tanulási folyamat, melyben a gyakorlatok ismétlésével érjük el a megzavart működésű élettani folyamatok, mint légzés, keringés, szívműködés akaratlagos szabályozásának képességét.
Az Autogén Tréning, mint a relaxációs eljárások őse, alapformája
Az Európában legelterjedtebb eljárást az 1920-as években J.H.Schultz dolgozta ki. A módszer a hipnózisban gyökerezik, de később a hipnózissal szemben kifejezetten az ön indította folyamatokra koncentrál. Schultz több évtizedes hipnoterápiás gyakorlatából vette át az alap elemeket, a test elnehezedésének és felmelegedésének érzését. Ezek az érzések akaratlagosan is kiválthatók az ellazult állapotban, így leszünk képesek szabályozni a vázizomzatunk állapotát, a keringésünket, vagy a szívműködésünket.
Mindezek elsajátításához az úgynevezett passzív koncentrációra van szükségünk. Ez az állapot teljes elengedettséget, mély átélést tesz lehetővé, a szuggesztiókra fokozott fogékonyságot. A gyakorlatok elvégzése után fontos a visszakapcsolás, az izmok feszítésével, mély lélegzettel, a gondolatok, képek eltávolításával.
Az Autogén Tréning alkalmazása kiegészülhet úgynevezett pozitív célformulák használatával is, melynek során pozitív állításokat, szuggesztiókat fogalmazunk meg saját magunk számára, és az ellazult állapotban ezeket ismételgetjük.
Az Úgynevezett szervtréning során célzottan foglalkozunk egy bizonyos szervvel, testrésszel, problémás területtel. Elősegítjük a helyes működését, vizualizáljuk a gyógyulását.
Az Autogén Tréning gyakran egészül ki továbbá képhívásokkal. Ez szintén ellazult állapotban történik, könnyen megjeleníthetővé válik az aktuális probléma, élethelyzet vagy lelki állapot. Ilyenkor kívülről rátekinthetünk az adott szituációra, illetve a képen dolgozva az életben is pozitív változásokat tudunk előmozdítani.
A progresszív relaxáció
Az Autogén Tréning gyakorlásának egy változata lehet ez a technika. Különösen ajánlott azok számára, akik nehezebben érik el önmaguktól a nyugalmi állapotot, vagy akut stressz helyzet esetén, amikor nehezünkre esik lazítani.
A módszer kidolgozója E. Jacobson. Ez egy aktív lazítási eljárás. A mozgással, az izmok előzetes megfeszítésével kapcsolódik össze az ellazulás. Így a kontraszt miatt könnyebb megtapasztalni a lazaságot, és egyben intenzívebb élményt is nyújt.
Miben segít az Autogén Tréning?
- egészség megőrzés
- immun erősítés
- pánikrohamok megszüntetése
- alvászavarok megszüntetése
-kimaradt alvás pótlása
- teljesítmény fokozása sportban, tanulásban
- koncentráció, emlékezet javítása
- stressz kezelés és csökkentés
- szorongás, vizsgadrukk esetén
- allergia
- migrén, fejfájás
- fájdalom csillapítás
- pszichoszomatikus, autoimmun betegségek
- várandósoknak
- szülésre felkészülés
- vajúdás alatt segítség
Kiknek ajánlott?
Az Autogén Tréning mindenki számára hasznos módszer! Az egészséges emberek fejlesztését szolgálja, a betegséggel küzdőknek pedig a gyógyulási folyamat része vagy akár a kiváltója is lehet.
Mikortól ajánlott?
Gyerekek esetén is nagyon hatékony tanulás, koncentráció fejlesztése, szorongás csökkentés, vizsgadrukk stb esetén. Kritérium, hogy a gyerek értse miről van szó, képes legyen csukott szemmel egy helyben maradni, a feladatra koncentrálni. Körülbelül nyolc éves kortól ajánlott. Felső korhatár nincs.

A leírást Medveczné Atinay Dorottya küldtre be. Kattints ide, hogy megtekintsd a szakember adatlapját!

Pszichológus válaszol

Ki ellenőrzi a pszichológust

Az lenne a kérdésem, hogy ki vagy milyen szervezet, hatóság vagy kamara ellenőrzi a pszichológus munkáját és amik a terápiák alatt történnek és kihatással vannak a kliens életére miként kerülnek megítélésre? Ha egy pszichológus olyat tesz amivel árt a kliensnek és krízist okoz ezzel, akkor az esetet ki vizsgálja ki? Hol van a pszichológus felelőssége és ki elkenőrzi a munkájának minőségét és eredményét? Hová lehet fordulni panasszal vagy kinek lehet visszajelzést adni, ha egy pszichológus szakmai munkájával kapcsolatban probléma merül fel?

Mi a bajom?

Kedves Címzett, 19 éves egyetemista vagyok. Azzal a panasszal fordulok Önhöz, hogy lassan másfél éve egy olyan problémával küzdök, amire nem igen találom a választ, ehhez szeretnék segítséget kérni. Tavaly nehéz éven mentem keresztül. Baráti, családi, és párkapcsolati téren is, valamint érettségiztem és felvételiztem egy egyetemre. Szóbelire vakbélgyulladásom is lett. Egyik nap október fele úgy éreztem fulldoklom. A pólóm vagy nyakláncom a nyakamhoz ért, és úgy éreztem megfulladok. Ez napi rendszerességgel előjön azóta is, pedig semmi nem ér a nyakamhoz. Még akkor is, amikor nem vagyok

Frontinra rá lehet szokni? (Pánikbetegség)

Kedves Doktor Úr/ Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy ha szedek napi 2 szem 0,25 mg Frontint, arra rá fogok-e szokni? 2 napja kezdtem el, felírta a háziorvos a fent írt protokol alapján. Meddig kell szednem hogy tünetmentes legyen, elmúljon végleg a pánikroham, hány hétig? Kávé mellé szedhetem? Kérem segítsen, nem szeretnék rászokni. Mindenki mást mond, van aki azt mondja rá lehet, van aki szerint nem. Mindegyik orvos mást mond, nem őszinték. Hogyan kell fokozatosan elhagyni? Előre is köszönöm ha e-mailben válaszolna!

Pánikbetegség

Kedves Pszichologus! 18 éves vagyok 5 éve volt az első pánikrohamom és már 4 éve küzdök a pánikbetegséggel. Volt egy idószak amikor kb. 1 és fél 2 évig tünetmentes voltam. És 2018 közepén újra visszatért ennek a kiváltó oka az volt, hogy az eggyik szülömnél rákot diagnosztizáltak és én ezt nehezen tudtam feldolgozni. Olyan rosszul voltam hogy 1 hónapig el se tudtam hagyni a házat mert ha kiléptem a lakásból és az utcára kiléptem elkapotta a pánikroham. Ekkor döntöttem ugy, hogy ideje egy pszichologust felkeresni aki felis irt egy seratinos antidepresszánst ami 1 hónap alatt csökkentette a tün

Segítség kérés.

. Kovács Zsuzsa vagyok 32 éves. Inzulin OS Cukorbeteg vagyok 1998 óta. 2009 Ben született egy 9éves gyönyörű szép fiam. Utána 2011 Ben életemet mentették egy 47.5 cukorral. Azóta nem tudom feldolgozni nagyon sokat mérem a cukrom. 2 éve rosszul lettem voltam neurológus nál elküldött ágy CT re de rendben talált mindent kaptam nootropil 1200mg 2*1 betagent 24 2*1 Frontín kB 5 éve szedem a 0.25 2*1minndent evett tőlem a belgyógyász utána 2 napra rosszabb lett az állapotom így a fróntint vissza adta és csökkenti. De kB 2 éve ingerlékenység idegesség szorongás van fél év nem bírok egyedül mégmaradni

Kongnitív terápia

Hogyan kell elképzelni a kongnitív terápiát?? Mit csinálnak a pácienssel?? Hogyan képzeljem el? Érdekel úgy általánosan.

Érzelmi problémák

Kedves Szakértő! Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy a párom érzelmi problémákkal küzd. Sem haragot, sem szomorúságot, se semmilyen érzelmet nem érez, ha mégis észlelne valamit, akkor sem tudja leírni mi is az. Gondolkodása is inkább racionális, empátiával sem nagyon rendelkezik. Volt már több orvosnál, de senki nem mondott még kézzel fogható dolgot. Ön szerint mi ennek a betegségnek a neve és kezelhető-e valahogy? Köszönettel: Adrienn

Autogén tréning

Tisztelt Pszichológusnő/úr! Hivatásommal összefüggésben régebben elsajátítottam az autogén tréninget, és szükség esetén sikerrel alkalmaztam is. Hosszabb kihagyás után újra elkezdtem gyakorolni, de az a tapasztalatom, hogy a különben is alacsony vérnyomásomat leviszi - időnként ijesztően alacsony értékre. Azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan lehetne ezt elkerülni, vagy esetleg le kell-e mondanom ennek a régebben jól bevált módszernek az alkalmazásáról. Válaszát előre is köszönöm!

Sajátmagamról

Két kérdésemre kaptam itt szakértői választ, amiken elgondolkoztam. Többnyire szeretek magam lenni, nyugalomban, csak ülni a számítógép elött, vagy egyedül hosszú kerékpár utakat tenni és tekerni elhagyott utakon, vagy egy elhagyatott fa árnyékában ücsörögni és elmélkedni. Ennek ellenére frusztrál az, hogy magányos vagyok, kellene egy társ aki így fogadna el, de van valami gyermekkorban kialakult romantikus ideál a fejemben, akinek alig felel meg valaki és mindig ezt keresem. Társkereső oldalakon böngészek, jelölök, de el már nem utazom egy randevúért 20 - 50km-re sem, annyira nem motivál. H

Szorongás vagy egyéb?

Tiszteletem! Egy pár hónapja azt tapasztalom, hogy stressz, idegeskedéskor (vizsgaidőszakban, ZH irásakor, tanulás közben) mintha hevesebben dobogna a szivem, viszont mikor megmérem 75-85 között van, és gombocót érzek ekkor a torkomban, gondolom ez félig már pánik, attól hogy lehet valami nincs rendben a szervezetben. Észleltem, hogy evés után is erősebben dobog, hogy a nyaki ütő eremen látszik és a hasamon. Megjegyzem, 45kg vagyok, alacsony termetű, 20 éves, és aktiv dohányzó, viszont elég gyakran sportolom. Ezzel voltam már kardiológusnál még február közepen, mert nagyon megijedtem. Csinált

Autogén tréning

Autogén tréninget tanulok, pszichológussal, a napfonatnál tartok, eufórikus élményeim voltak a kezdetektől, eleinte úgy heti két alkalommal spontán, később némileg vezetve magam, hívómondatokra, de ugyanúgy intenzív örömérzettel, (korábban sosem érzett) masszív pozitív önképpel és szeretetérzéssel. Majd belémnyilallt, hogy a testi lazítás részt szerintem teljesen rosszul csináltam, inkább izomtónus növekedés, nyomás volt, mintsem laza elnehezedés, s az "egész testem elnehezedik" sem volt az egész testem, és talán igazán nehéz sem, inkább csak karom nehezült, melegedett. Pszichoszomatikus beteg

Párhuzamos olvasás

Kedves Szakértők most azzal a problémával fordulok önökhöz hogy érdemes-e párhuzamosan könyveket olvasni pl. egyszerre 2-öt ha, igen hogy kezdjek neki? Köszönöm ismét a segítséget,választ, bizalmat Meg annyit tennék hozzá hogy napi mennyi időt érdemes gép előtt olvasni,meg nyomtatott könyveket hogy ne fájjon az ember szeme és milyen hasznos modszerek vannak a szem pihentetésre?

Stressz és halálfélelem megküzdés

Egy kis stressz is képes néha kibillenteni és ez a műtétem óta van így. Az utóbbi időben ez még jobban felerősödött. Érzékenyebb vagyok és azonnal tüneteket is okoz. Nagyobb stressznél nehézlégzés, szívdobogás, enyhe rosszullét, hirtelen kimerültség, neg. gondolatok. Ilyen régen sosem volt, bár nem súlyos, de néha a kevés is elég. Változó. Alapjában jól vagyok és pozitív az életben. De tegnap elég volt látnom befagyva az aranyhalakat a kerti tóba. Semmilyen érzelem nem kötött a halakhoz, a haláluk látványa mégis mélyen érintett. Magamba zuhantam. Ez sztem tudatalatt a halálfélelem, ami a kró

gyógyszer terhesség alatt

Tisztelt Pszichológus! Végső elkeseredésemben irok szinte önöknek! Azt olvastam fórumon,önök tudnak segitséget nyujtani egy nagyon fontos kérdésben! Hálásan megköszönném segitségüket! Azzal a kérdéssel fordulnék önökhöz,hogy 13 hetes terhes vagyok,és gyógyszert szedtem terhességem elött is.de mióta megtudtam a terhességem abbahagytam.azóta nem tudok szinte semmit sem aludni sem nappal se éjszaka nagyon kimerült vagyok.Orvosnál voltam.A rilex 2,5 mg at szedtem esténként egy felet.(lorazepam helyettesitő gyógyszere) kérném véleményüket hogy ártok e a babának ha szedem ezt a gyógyszert tovább

Szülői alkalmasság kérése

Olyan pszichológust keresek, aki ( k ) véleményét a bíróság elfogadja ( igazságügyi ) és elvégezne ( nének ) rajtam / velem a tárgyban megjelölt alkalmassági tesztet. Köszönettel, Bántelki lajos ( 06-70-4-32-52-00 )

Oldalak