Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Holló Melinda

Pszichológus válaszol

A kérdést megválaszolta Holló Melinda

Szép jó napot kivánok, pszichológia hallgató vagyok, és dilemmában vagyok azzal kapcsolatban, hogy a pánikbetegségek neuropszichológiai betegségnek számitanak-e vagy sem? Egyik dolgozatom témájául választanám de utánnaolvasásom eredménye még mindig nem kielégito. Egyenlőre ebben szeretnék segitséget kérni,Illetve ha lenne egy olyan pszichológus akivel kapcsolatot tudok létesiteni itt Budapesten, szeretnék beszélgeti egy igazi szakemberrel magáról a pszichológiáról és ezzel kapcsolatos dolgokról. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel Nagy P.

A kérdést megválaszolta Holló Melinda

Tisztelt Doktor Nő/ Doktor Úr! Családon belüli erőszakkal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Szüleim sokat vertek engem és két testvéremet. Gyakran azután is ütött anyám, hogy könyörögtem neki, megbántam amit tettem. Ilyenkor azt mondta, ő elhatározta, hogy 30-at ver rám a fakanállal/vesszővel ezért annyit fog. Amikor nővérem 19 éves volt, apám nagyon megverte, ezt én is láttam, és anyám is, de anyám nem tett semmit. Emlékszem, nővérem már a földön feküdt összegörnyedve és apukám még akkor is ütötte,ahol csak érte. Én ekkor 17 éves voltam, utána meg akartam halni. 2 évig anorexiával küzdöttem,

Oldalak