Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Blog

Pszichológus Blog

Balázs Dániel képe
Ellenőrzött szakember

Szabadon a négy fal között

A mostani járványügyi helyzet rengeteg dilemmát dob a lábunk elé, amikkel bőven van dolgunk. Úgy gondolom, hogy a nyilvánvaló mögött ott húzódik egy mélyebb szorongás, ami egyben lehetőség is. Ezen gondolkoztam kicsit.

Csiby Ágnes képe
Ellenőrzött szakember

Hogyan keressük és találjuk meg bármiben a jót a koronavírus idején? 1.

A közös sors

Mindenki másképp éli meg a mostani helyzetet, amikor a koronavírus teljesen megváltoztatta és szinte napról napra tovább változtatja az életünket. Egy valami viszont közös bennünk: a többségünk életében talán még sosem volt ilyen, hogy kivétel nélkül mindenkit érint egy helyzet.

Máskor lehetett irigyelni valakit, ha nekünk problémánk volt, hogy „neki bezzeg milyen könnyű” vagy annak örülni, ha mi csak távolról ismertünk, de még nem éltünk meg egy nehéz vagy szomorú helyzetet. Most azonban senki sem kivétel.

dr Gróf Csilla képe
Ellenőrzött szakember

Pandémia Pánik

Most nem akarok az „okos pszichológus” képében tetszelegni, főleg mert nem is tudnék, s meg mert a szakmatársaim sokkal ügyesebben és okosabban összefoglalták már itt az online térben keresztbe-kasul, mit lehet és mit nem ilyen vészterhes időkben tenni.

Pakai-Szűcs Réka képe
Ellenőrzött szakember

Online pszichológiai tanácsadás előnyei

Az online pszichológiai tanácsadás gyorsan nyújt segítséget abban, ha életünkben elakadást érzünk, ha párkapcsolatunkban elbizonytalanodunk, vagy ha éppen valamilyen krízishelyzetbe kerülünk.

Mráz Katalin képe
Ellenőrzött szakember

Szorongáscsökkentés nehéz időkben

Az utóbbi alig több, mint egy hét alatt fenekestül felfordult a világunk – ami mindenkit érint valamilyen formában.. És ez még csak egy átmeneti időszak, az eleje valaminek, amiről nem tudjuk, hogy mit fog még hozni.

Szekeres Kristóf képe
Ellenőrzött szakember

Magányosság és személyiség

Egy tanulmány szerint a magányos emberek inkább introvertáltak (befelé fordulók), szorongóbbak, kevésbé kedvesek és kevésbé lelkiismeretesek.

Szántó Regina képe
Ellenőrzött szakember

Hogyan hát ránk a szociális izoláció?

Az ember társas lény. Életünk első pillanatától emberek között létezünk, egy bonyolult szociális hálozat résztvevői vagyunk. Sok féle módon kötődünk családtagjainkhoz, barátainkhoz, különböző csoportokhoz (osztály, munkahely stb.) illetve ahhoz a városhoz, országhoz, amelyben megszülettünk vagy négylábú kedvencünkhöz.

Harsányi Kata képe
Ellenőrzött szakember

Pánik helyett: rendszerezd a gondolataidat!

A bizonytalanság rengeteg feszültséget szül. Ebben az állapotban sokkal ingerlékenyebbek vagy lehangoltabbak lehetünk, és gyakran fizikai tünetekben is tetstet ölt a bennünk kavargó érzelem-tenger. Annak érdekében, hogy elkerüljük a káros következméyneket, érdemes megfogalamznunk saját magunk számára a szorongásunk tárgyát, vagy akár úgy is mondhatnám: nevezzük meg a félelmeinket.

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

Összezárva

A #maradjotthon mozgalom a jelen helyzetben teljes mértékben helyénvaló, azonban előhoz nagyon hamar néhány olyan új problémát, amivel eddig nem vagy csak korlátozottan kellett szembenéznünk.

Sári-Kurán Zsuzsa képe
Ellenőrzött szakember

A humor, mint megküzdés (sajnos nagyon aktuális)

"A humor is a lélek egyfajta fegyvere az önfenntartásért való harcban, hiszen ismeretes, hogy a humor - mint aligha valami más az emberi létben - alkalmas arra, hogy távolságot teremtsen, felülkerekedjék az adott helyzeten."

Viktor Emil Frankl

 

Nevetni jó, nevetni szeretünk és  a vicces emberek társaságát is előszeretettel keressük. 

Oldalak