Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Blog

Pszichológus Blog

Bende Katalin képe
Ellenőrzött szakember

Az életközepi válság, mint lehetőség

Az életkor előrehaladtával jó esetben kialakul/kibontakozik az önreflexió, az önmagunkra: érzelmeinkre, gondolkodásunkra, tetteinkre, motivációnkra való rálátás képessége. Ez gyakran a 40. életév táján következik be.

Egzisztenciális krízisbe kerülve, magunktól eltávolodva rátekintünk az életünkre. Azt kérdezzük ilyenkor: „Hogyan tudok beavatkozni, hogy jobb legyen az életem?”

Életünk vertikális dimenziója megnyílhat magától, vagy akár események is rádöbbenthetnek arra, hogy köztünk és a halál között nincs semmi. Megváltozhat a gondolkodásmódunk,

Mráz Katalin képe
Ellenőrzött szakember

5 tipp az állandó rohanás ellen

Mikor volt utoljára olyan, hogy kikapcsolódtál és nem szaladtál semmilyen teendőd után? Pedig lehet, hogy több lehetőséged is lett volna az utóbbi hetekben-hónapokban lelassulni egy kicsit, mégis úgy érezted, hogy folyton csinálnod kell valamit. A mai világban sajnos nem nehéz azt érezni, hogy ha nem vagy minden pillanatban elfoglalt vagy éppen nem tűzöl ki folyamatosan célokat maga elé akkor ’lusta’ vagy és el fog szaladni melletted az élet….Ez a lustaságtól való félelem befolyásolhatja azt is, ahogyan a pihenésre tekintünk és amennyire megengedjük magunknak azt.

Varga Anett képe
Ellenőrzött szakember

Csapatkohézió

Csapatkohézió
A csapat(csoport)kohézió egy dinamikus folyamat, mely a csapat azon tendenciájában jelenik meg, hogy ők, mint csapat együtt maradjanak és egységesek legyenek. Közös céljuk van, melyet együtt szeretnének elérni, mindemellett pedig a csapattagok kohéziója pozitív érzelmekkel társul.

Kószó Ádám képe
Ellenőrzött szakember

Igényeink: nagyra nőtt csecsemők lennénk?

Nevetsz a kanapén, nem is, zokogsz valójában. Hazaér, kabátot a fogasra dobja, cipőt széthagyja maga után, majd befordul a nappaliba. Megpillant téged. Észlel, feldolgoz, nevetsz, gondolja hibásan, és elsétál melletted. Vagy nem is így, mert felismeri a helyzetet, hogy sírsz, s mégiscsak szó nélkül tovább halad. Így történik, persze történhetne másképp is. A te verziód milyen?

Varga Anett képe
Ellenőrzött szakember

Stressz és szorongás a sportban

A hétköznapi aggodalmak és az edzések, versenyek okozta teljesítménykényszer komoly nyomást jelent a sportolók életében. Mindenkinek más az optimális izgalmi szintje, amin a teljesítménye kimagasló, figyelme koncentrált, a szorongásnak a facilitáló, vagyis serkentő hatását éli meg. Nagyon alacsony izgalmi szintnél (aurosal szint) fásultság, és egyfajta nyugalmi állapotot tapasztalunk. Ebben az esetben jellemző lehet a rajtapátia jelensége, amely jelentősen csökkenti a teljesítményt.

Kószó Ádám képe
Ellenőrzött szakember

Ránk szakadt szabadság: a kapunyitási krízis

Egy újabb lépés a nagybetűs élet felé, mondja az igazgató a tanévzáró ünnepélyen, és az ember meg elhiszi, hogy már ott akar lenni, nem az ajtó előtt, hanem bent a szobában, a nagybetűs élet szobájában. Aztán eltelik néhány év, elillan a látszólagos magabiztosság, a helyét átveszi a bizonytalan toporgás. Nem hogy berúgná az ember azt a bizonyos ajtót, még a kopogáshoz is erőt kell gyűjteni.

Hollósy-Vadász Gábor képe
Ellenőrzött szakember

Szorongok, tehát vagyok

A szorongás egy pszichológiai elváltozás, mely visszavezethető a félem rendszer működésére. Szinte minden ember érez szorongást, félelemet vagy nyugtalanságot, azt is mondhatjuk, hogy szorongás az egyik legalapvetőbb humán jellemvonás. (Egyedül a pszichopaták nem szoronganak, emiatt képesek szinte minden helyzetben, olyan döntéseket hozni, amelyek számukra a legkedvezőbbek.) Emiatt nem az a kérdés, hogy szorongani „egészséges”-e hanem, a szorongás mértéke jelezhet kóros elváltozást.

Oldalak