Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Blog

Pszichológus Blog

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

Krónikus fájdalom

A fájdalom kutatása összetett téma, nem csak a fájdalom élmény szubjektivitása miatt, de azért is, mert maga a fájdalom-küszöb is több tényezőtől függ és ugyanazon személyen belül is változó.

Az Országos Gerincgyógyászati Klinikán töltött időm során elbűvölt az emberek képessége arra, hogyan képesek fájdalmat átélni valódi szomatikus háttér nélkül, illetve hogyan képesek egyáltalán nem érezni fájdalmat, amikor arra minden orvosilag igazolható szomatikus okuk megvan.

Szabó Mária Myrtill képe
Ellenőrzött szakember

Amikor két szülői generáció összecsap

Olyan esetekre gondolok, amikor a felmenők presszionálják, egyenesen rosszallják felnőtt, szülővé vált gyermekeik nevelési módszereit, amelyek próbálnak eltérni attól, amit kaptak. Ebben az esetben a helytelenítés mögött gyakorta az áll, hogy a nagyszülők kritikának értékelik az új stílust, és egy ehhez hasonló mondat fogalmazódik meg bennük:

"Szóval, akkor én nem voltam jó anyuka/apuka neked?" Előfordulhat, hogy valóban el is hangzik ez a kérdés, akkor általában meghökkenve reagál a fiatal szülő:

"Dehogyisnem! Hogy jut ilyesmi az eszedbe?"  

Habis Melinda képe
Ellenőrzött szakember

Konfliktuskezelés 2.

    Létünk legfőbb területét az emberi kapcsolatok jelentik. Az egymással való érintkezések következtében azonban gyakran kerülünk saját érdekeinkkel, vágyainkkal ellentétes helyzetbe. Az ellentétek elsimításához azonban nem saját álláspontunk hangoztatása szükséges, hanem az, hogy bele tudjunk helyezkedni a másik ember helyzetébe, kicsit belelássunk az Ő világába. Popper Péter szerint az emberi jellem a konfliktusok megélésén és megoldásán keresztül kovácsolódik ki.

Simon Zoltán képe
Ellenőrzött szakember

Online Társkeresés 2. rész

Az előző részben az online társkereséskor használt fényképekről esett szó, ezen belül is az arcról. Folytatva a témát a fényképbeállítás, ruházat, háttér, környezet szerepéről írok.

Szabó Mária Myrtill képe
Ellenőrzött szakember

Szülői minta

Mennyire hasonlítunk a szüleinkhez? Milyen mértékben meghatározó a nevelőinktől kapott minta? Van, aki reménykedve, és van, aki félve teszi fel magában ezeket a kérdéseket, sőt, akár szakembert is felkeres emiatt. Bizonyos betegségek esetén az öröklődést, hajlamot kívánják kizárni a válasszal, hiszen a genetikai állományunk ebben jelentős mértékben felelős lehet. De vajon mi a helyzet a személyiségünkkel, a vonásainkkal, a szokásainkkal? Rendkívül sok kutatást végeztek ebben a témakörben, mint pl.

Kuna-Várhelyi Gábor képe
Ellenőrzött szakember

Így ronthatja el a legkönnyebben a párkapcsolatát

A párkapcsolatok végén gyakran hiába tesszük fel a „Hogyan történt" kérdést, sokszor még utólag sem látjuk világosan, mit szúrhattunk el annyira, hogy zátonyra futottak a dolgaink. Pedig valójában kemény, alapos munkára van szükség ahhoz, hogy tönkretegyük a kapcsolatunkat. Hogy mennyire, azt hosszasan tanulmányozták a Washingtoni Egyetem kutatói, John M. Gottman és Nan Silver, majd ezt össze is foglalták boldog házasság hét titka c. könyvükben. Na meg azt is, mi kell a kapcsolatunk megmentéséhez.

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

Értékek és célok az életben

Az értékeket és a célokat gyakran összekeverjük. Ezt akkor a legkönnyebb észrevenni, amikor elérjük a célunkat, amiről szentül meg voltunk győződve, hogy az életünk értelme, majd hirtelen nem tudjuk, mihez kezdjünk. Ott állunk a kezünkben egy diplomával, egy lakással, egy gyermekkel és azt érezzük, minden üres. Most merre tovább? Ahelyett, hogy milliónyi lehetőség nyílt volna meg előttünk, megkérdőjelezzük még azt is, hogy egyáltalán ezt akartuk-e. Ahelyett, hogy ajtók nyíltak volna meg előttünk, csak azt látjuk, hogy mennyi minden csukódott be mögöttünk.

Kuna-Várhelyi Gábor képe
Ellenőrzött szakember

Magán változtasson, ha már a narcisztikuson nem tud

Mindannyian ismerünk nehéz embereket, akikkel együtt élni, hosszú távú párkapcsolatot fenntartani bizony komoly feladat. De a legfárasztóbb és a legkárosítóbb az, ha egy narcisztikus személlyel hoz össze bennünket a sors. De egyáltalán milyen tulajdonságai vannak egy narcisztikus embernek, és mit csináljunk, ha már vele vagyunk? 

Szabó Mária Myrtill képe
Ellenőrzött szakember

Veszteségeink

Szörnyű a felismerés: "nem tettem meg mindent! Igen, felelős vagyok a történtekért" - a bűntudat kegyetlenül mar belénk. "Megakadályozhattam volna!" A halált, a szakítást, a hitem elvesztését, ... De ha ez igaz, hogy felelős vagyok a másik haláláért, akkor ebből az következik, hogy elkerülhető a halál! Ha rajtam múlt a szakítás, akkor miért váltunk el, mikor én ezt nem akartam? Ha fel sem merült bennem, hogy a hitem rossz lábakon áll, akkor valóban én tehetek arról, hogy hitehagyott lettem? Igen, van ezekben részem, esetenként csekély, néha több.

Oldalak