Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Út a belső ismeretlenbe

Bakondi Gábor képe
Ellenőrzött szakember

Ismerd meg magad-állt a legenda szerint a delphoi jósda bejáratánál. Ma évezredekkel később is nagy jelentőséget tulajdonítunk az önismeretnek. Önismereti csoportok indulnak, egyes tréningek extrém körülményeket biztosítanak, hogy a résztvevők szembesülhessenek saját rejtett tulajdonságaikkal, reakcióikkal. Miért olyan fontos az önismeret? Hát nem mi ismerjük a legjobban önmagunkat? Az énképpel, önismerettel foglalkozó elméletek mind feltételeznek egy vakfoltot. Ez a személyiségünknek olyan része, mely mások előtt nyilvánvaló, de mi mégsem tudunk róla. Minél nagyobb ez az ismeretlen terület, annál több problémánk adódik az élet egyes területein. Sokan ismerünk olyan személyeket, akik társaságban, munkahelyen kibírhatatlanok, mindenbe beleszólnak, azonnal próbálják eluralni a terepet. Egy ideig igyekszünk tolerálni őket, aztán ha már elviselhetetlenek, visszajelezést adunk nekik negatív tulajdonságukról. Aki aki nincs tisztában ezzel „nehéz” személyiségvonásával, talán megsértődik, esetleg meglepődik. A kritikát a másik rosszindulatának, tévedésének tulajdonítja. Ez az ő vakfoltja. Az ilyen személy feltehetően sokszor kerül élete során hasonló helyzetbe. Társaságokból kiközösítik, nem hajlandók vele dolgozni, barátkozni. Ilyenkor két út kínálkozik. A „nehéz” ember vagy a környezetét, a világot kezdi el hibáztatni, kialakít egy ideológiát arról, hogy őt senki nem érti meg, pedig ő csak jót akar. A másik út pedig, hogy felismeri ezeket az ismétlődő mintázatokat és ráébred, ezekben a hasonló helyzetekben minden változik, a résztvevők, a szituációk, egyedül ő ugyanaz. A hiba tehát az „ő készülékében keresendő”. A változás persze, sok energiát, az eddigi énkép feladását kívánja. Nem könnyű, de a végén kielégítőbb, boldogabb társas kapcsolatokat eredményez. A példa alapján könnyen eszünkbe juthat valamelyik ismerősünk, rokonunk. Azonban nekünk is lehetnek ilyen ismeretlen tulajdonságaink. Gondolkozzunk el az életünkben ismétlődő mintázatokról! Lehet, hogy a cél előtt mindig meghátrálunk, és feladjuk. Gyakran összeütközésbe kerülünk a feletteseinkkel, a tekintélyszemélyekkel. Állandóan olyan kapcsolatokban találjuk magunkat, ahol a másik leértékel, esetleg megcsal. Érdemes elgondolkodnunk, hogy az ismétlődés valamely ismeretlen vonásunkból, késztetésünkből adódik. Az önvizsgálat persze fájdalmas munka is. Az eddigi stabil énkép meginog, recseg-ropog, helyette egy újat kell felépíteni. Nem könnyű szembesülni vele, hogy mégsem sajnálni való áldozat, mártír vagyok, akit a férfiak/nők semmibe vesznek, megcsalnak (mert „ilyenek a nők/férfiak”), hanem saját önértékelésemmel van a baj, és tudattalanul is olyanokat „választok ki” akik leértékelnek, akik mellett eljátszhatom a sajnálni való áldozat szerepét. Ha még mélyebbre ásunk ráakadhatunk egy kritizáló, leértékelő apába/anyába, és abba, milyen „kellemes” élmény volt, amikor valaki sajnált. Látszik, milyen összetett dolog az önismereti munka, és milyen mélyre nyúlnak egy-egy vakfolt gyökerei. Az önismeret fejlesztésében elengedhetetlenek a többiek visszajelzései. A kérdés mit kezdünk velük. Felhasználjuk, beépítjük, vagy elvetjük azokat. Az önismeretet tehát társak nélkül, magányosan nem lehet elmélyíteni. Ha pszichológus segítségét vesszük igénybe, ott ő lesz az a másik személy, aki a visszajelzéseket adja. Az egyéni terápiás munka mellett még hatékonyabbak önismereti csoportok, ahol még több ember reagál ránk, ez még több értékes információt jelent, ami a fejlődésünket szolgálja. Magunkat jobban megismerve kiegyensúlyozottabb kapcsolatokra tehetünk szert, jobb döntéseket hozhatunk, és „helyünkre” kerülhetünk a világban.