Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Újévi fogadalmak- Vajon tartjuk-e még?

Varga Anett képe
Ellenőrzött szakember

Újév, új kezdet. Remény és lehetőség a változásra. Az újévi fogadalomtételek igen gyakoriak. Hosszasan kellene keresnünk a múltban, hogy akár saját magunk, akár ismerőseink körében találjunk olyat, aki még nem tett valaha újévi fogadalmat. Azonban ezek a fogadalmak hosszú távon (2-3 hónappal az újév beköszönte után) már csak az emberek mindössze 10%- nál lelhetőek fel. Mi lehet ennek az oka? Az egyik leggyakoribb hiba, amikor újévi fogadalmat teszünk, hogy azt nem előzi meg tervezés, ezért is sokszor irreális és nagyon általános elvárásokat fogalmazunk meg. Nem megfelelő a célkitűzés, túl hamar és túl nagy változást szeretnénk elérni, gyakorlatilag kevés befektetett energiával. Azonban ahhoz, hogy tartós viselkedésváltozást érjünk el, az énhatékonyság, vagyis a következetes és kitartó munka céljaink elérése érdekében, mindenképp szükséges. Emellett az újévi fogadalmak sok esetben a halogatás egyik eszközeként szolgálnak. Kicsit úgy, mint Pató Pál úr esetében.

Oka lehet még a fogadalmak be nem tartásának az úgynevezett hamis remény szindróma. Ez esetben arról van szó, hogy az újévi fogadalom szimbóluma csak egy mögöttes és mélyebb vágyunknak, melynek megfogalmazása egyértelműen nem történik meg. Példának okáért, abban, ha rendszeresen szeretnénk az újévbe sportolni, sok esetben az a vágy munkálkodik, hogy magabiztosabbak, akár kompetensebbek legyünk, vagy csak szeretnénk kapcsolódni másokhoz, csökkenteni a magányunkat. Azonban, mivel ezek a vágyak nem fogalmazódnak meg egyértelműen bennünk és ezért nem is mondjuk ki, realizáljuk őket, a legtöbb esetben nem teljesülnek. Kudarcélményünk lesz, ezért nagyobb valószínűséggel felhagyunk a megkezdett tevékenységgel. Annak érdekében, hogy kitartsunk fogadalmaink mellett, nagyon fontos az előzetes tervezés, egy kis önvizsgálat. Vajon mit és miért akarunk megfogadni az új évre.

A reális célkitűzés kulcsfontosságú, illetve a különböző részcélok, állomások megfogalmazása. Erre az esetre érdemes akár jegyzeteket készíteni, szabadidős sporttevékenység esetében pedig edzésnapló vezetésébe kezdeni. A másik fontos momentuma annak, hogy tartós legyen a változásra való törekvésünk, hogy merjünk segítséget kérni, illetve terveinket osszuk meg bátran környezetünkkel. Ebben az esetben is fontos a körülöttünk lévő emberek támogatása, akkor is ha velük kezdünk közösen tevékenységbe, és akkor is, ha csak támogatnak minket. Továbbá célszerű nem a mindent vagy semmit elv alapján belekezdeni a célok megvalósításába. Kezdjünk apró lépésekkel, akár sportolásról, akár egyéb változásról legyen szó. Ennek segítségével sikerélményeket élhetünk meg, és minden egyes apró siker pozitív megerősítésként hat majd ránk. Nő annak valószínűsége, hogy hosszabb távon elköteleződünk a választott tevékenység mellett. Akkor, ha a sportolást választottuk az új évre, akkor érdemes különböző (akár okos) eszközökkel a teljesítményünk monitorozása, mely szintén a visszajelzés egy kiváló formája. Tehát tervezzünk, tűzzünk ki célokat és részcélokat, bátran jutalmazzuk magunkat és kérjünk segítséget, támogatást, akár barátoktól, családtól, akár szakembertől.

Az újévi fogadalmakról és a szabadidős sportolásról bővebben január 30.-án déltől a Manna Fm Rádió Lélekszörf című műsorában hallhatnak.

Boldog új évet és sportolásra fel!