Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

„Úgy szeretném egyszer levinni a szemetet” – élet a túlvédő szülőkkel

Leniczki Csilla képe
Ellenőrzött szakember

Az elmúlt években két különböző típusú középiskolában is volt szerencsém iskolapszichológusként dolgozni. Az egyikbe többségében olyan gyerekek jártak, akiket érzelmileg elhanyagoltak, sokszor túl korán kellett felnőniük. Emlékszem egy esetre. Egy 14 éves srác kért tőlem segítséget. Mivel a problémát a családi rendszerben láttam, felhívtam az édesanyját, hogy mikor tudna bejönni az iskolába, hogy beszéljünk a fiáról. Az válaszolta, ő erre nem ér rá…. A másik típusú egy alapítványi elit  iskola gyakran burokban nevelt gyerekekkel. A címben szereplő „úgy szeretném egyszer levinni a szemetet” mondat ott hangzott el. Természetesen ez a két véglet, de érdekes volt látni, hogy minkét típusú nevelés mekkora károkat tud okozni.

 

A széltől is óvó nevelési stílus nem ördögtől való jelenség. Nagyon is a gyermek érdekét szolgálja az élete első időszakában. A probléma akkor kezdődik, ha a szülők nem reagálnak megfelelően a gyermek megváltozott körülményeire, életszakaszára, fejlettségi szintjére és kialakul egy túlféltő, túlóvó viselkedés a részükről. Az ilyen szülők látszólag csupa szeretet és gondoskodás, mindent megcsinálnak a gyermek helyett: bevetik az ágyát, szendvicset készítenek, házi feladatot írnak, mindent intéznek, mindenhol ott vannak. Persze a gyerek élvezi az ezzel járó helyzeti előnyöket, hiszen rövid távon pozitív megerősítésekkel jár (5-ös a projekt munkára, rend a szobában). A probléma hosszú távon jelentkezik, a gyerek ugyanis nem tanulja meg, hogyan tartson rendet maga körül, hogyan gondoskodjon saját magáról, hogyan képviselje önmagát és hogyan valósítsa meg az elképzeléseit. Lubickol a szülő kitüntetett figyelmében, sőt mi több, hamarosan el is várja, hiszen ez neki jár. Ez az elvárás később megjelenik a kortársakkal szemben is és komoly beilleszkedési illetve párkapcsolati nehézségeket okozhat. Az overprotektív szülők igyekeznek minden fajta frusztrációtól megvédeni a csemetéjüket, ritkák közöttük a konfrontációk. Ha azonban mégis megjelenik valamilyen nemű negatív érzelem a gyerekben, a túlvédő szülők azt igyekeznek minél előbb elsimítani, kompenzálni, megszűntetni, mivel ők maguk is nehezen viselik a feszültséget. Vagyis a gyerek nem tanulja meg a saját negatív érzelmeit szabályozni. Ez a korai életszakaszban viselkedési problémákban, később addikciók (cigaretta, drog, alkohol) formájában jelenhet meg, de például a túlzott mértékű fájdalomcsillapító-használat is utalhat alacsony frusztrációtoleranciára.

A túlvédő szülők viselkedése mögött látszólag a határtalan szeretet áll. A valóságban azonban ezek a szülők rettenetesen szoronganak és bizonytalanok. Bizonytalanok önmagukban, a szülői szerepükben, a kompetenciáikban. Folyamatosan aggódnak, mindenhol veszélyt sejtenek, amit már csirájában el kell fojtani, ha már megelőzni nem sikerült. Rosszul viselik a feszültséget, különösen ha a gyermekük él át valamilyen frusztrációt, mert azt egyenesen a saját kudarcuknak tekintik („Nem boldog mindig a gyerek, nem vagyok jó szülő”) És miközben a saját képességeiket bizonygatják, szorongó, bizonytalan, az élet legtöbb területén inkompetens gyereket nevelnek. Ebből a keserédes helyzetből gyerekként (még felnőtt korban is) kilépni nagyon nehéz, mert a hátrányok mellett számos előnnyel is jár, amelyekről nehéz lemondani. A valódi, független, felnőtt élethez azonban elengedhetetlen megtenni ezt a lépést.