Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A transzneműségről

dr Gróf Csilla képe
Ellenőrzött szakember

A beköszöntött koronavírus pandémia és pánik hangulat ideje alatt az ország jelenlegi vezető koalíciós pártjának egyik tagja beterjesztett egy olyan törvényjavaslatot, mely gyakorlatilag „hasba rúgja” azokat az embertársainkat, akik transzneműséggel küzdenek.

„A törvény elfogadása esetén módosulna az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény, bekerülne a születési anyakönyvbe a születési nem, ami a javaslat szerint „az elsődleges nemi jelleg, illetve kromoszóma alapján meghatározott biológiai nem”.

A SZÜLETÉSI NEM FELVÁLTANÁ A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ ADATOK NYILVÁNTARTÁSÁBAN SZEREPLŐ „NEM”-ET, EZ AZ ADAT PEDIG A JAVASLAT ALAPJÁN NEM LENNE MEGVÁLTOZTATHATÓ.

Az általános indoklás szerint a jogszabályok jelenleg nem tartalmazzák a nem fogalmát, tekintettel arra, hogy a nem meghatározása biológiai alapokon nyugszik. A szöveg felidézi, hogy a nemet az elsődleges nemi jelleg, illetve a kromoszóma alapján tudják meghatározni.”(1)

 

Hogy mi is az a transzneműség, arra kimerítő választ találunk a Wikipédiában. (3)

„A transzneműség a születéskor kijelölt társadalmi nemtől (gender) és/vagy biológiai nemtől (szexus) eltérő önazonosítás vagy kifejezés. A ciszneműség ellentéte. Rövidített formája a melléknévként alkalmazott "transz" szó, amely latinul átmenetet jelent.

A transzneműség ernyőfogalomként magában foglalja az olyan transz identitásokat is, amelyek kívül esnek a transz nő és transz férfi merev felosztásán, közöttük vagy azon kívül helyezik el magukat, továbbá olyan emberek is idetartoznak, akik valamilyen szempontból nem kizárólag nőiesek vagy férfiasak. Beletartoznak továbbá azok is, akik harmadik nemmel azonosulnak vagy a transzneműségüket harmadik nemként értelmezik, illetve más, nem nyugati kultúrák nem-bináris nemi identitásai, mint például a Māhū, Fa’afafine, Hijra vagy az albán Fogadott Szüzek. Az interszexualitás fogalmát is lefedi.

A transzneműség független a szexuális irányultságtól. Azonban a homoszexualitáshoz hasonlóan az orvostudomány sokáig mentális zavarként tartotta számon, illetve patologizálták és gyógymódot próbáltak rá keresni. Akárcsak a homoszexualitás, a transzneműség is kikerült idővel minden mérvadó orvosszakmai kiadvány mentális zavar gyűjteményéből. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb BNO-11 (Betegségek nemzetközi osztályozása) listájában a transzneműség mint “nemi inkongruencia” van jelen a szexuális egészség témakörben. A WHO azzal indokolta döntését, hogy továbbra is BNO kódot kapjon egy a transzneműséghez köthető kondíció, hogy így könnyebben lesz a transznemű emberek számára elérhető a nemi identitást megerősítő orvosi segítség, például a hormonterápia. Néhány ország, például Dánia olyan speciális kódot ad a saját BNO rendszerükben a transzneműségnek, mint például a terhesség, ami nem tartozik semmilyen betegség kategória alá, azonban mégis orvosi segítséget igényelhet. A transzaktivizmus célja végső soron a dániai példához hasonló teljes depatologizáció, hiszen csak így érhető el a transznemű emberek teljes önrendelkezése saját nemükről.”(3)

A téma olyan szinten érintett meg, hogy kénytelen vagyok erről most pár gondolatot leírni.

A transzneműséget az ember nem választja meg a születésekor, hanem akaratán kívül alakul ki az életében. Ebből sejthető, hogy születéskor se a szülők, se a gyermek nem érzi azt a különbséget, amely később érzékelhetővé válik majd például kortárs közösségekben, idegen helyzetekben. Sok esetben a szülők el is bagatelizálják az első jeleket, mert hát egy „bináris” nemi identitást elváró társadalomban ki akarna egy nemi identitásában bizonytalan gyermeket felnevelni. Nem azért, mert egy ilyen gyermek ne lenne jó, hanem inkább attól félnek a szülők, hogy a gyermek a közösségek áldozataivá válhatnak, bántalmazás, kiközösítés áldozatává, ahol a szülő nem tudja megvédeni, erőtlenné válhat a csoportnyomás fokozódása miatt. Ezért aztán előfordul, hogy a szülők maguk is hárítanak, nem veszik észre vagy nem akarják inkább észre venni a gyermekük másságát. Amelyik szülő észreveszi, s érzékenyen reagál a gyermeke másságára, még azt is elbizonytalaníthatják az őket körülvevő rokonok, családtagok, barátok, ismerősök reakciói, s könnyen elsorvasztják azt a belső erőt, amivel a gyermekük önbecsülését a megfelelő mederben tartják. Sajnos a legkönnyebb feladni a támogató szülői szerepet egy óriás, masszaszerű, erős közegben, amely szemlélete aligha változtatható gyorsan. Persze kívülállóként mindig fájdalmasan érint, ha ezt a feladást látom, de valóban nagyon nehéz szembe menni hosszú ideje fennálló dogmákkal, hiedelem rendszerekkel, így megérthetőnek tartom a szülők belefáradását a küzdelembe a gyermekükért. Vannak szülők, akiket teljes tragédiaként érint gyermekük efféle „mássága”. A totális elutasítás vagy akár egyéb büntető reakciók mély nyomokat hagynak gyermekeikben, melyeket aztán éveken át hurcolnak magukkal felnőttként. Egy transznemű gyermek életében a szülei reakciói nagyon fontosak, segítik vagy gátolják az önelfogadást. Jó fej szülőnek lenni ebben a helyzetben nem könnyű, de megoldható, s még így is a transzneművé érett serdülő vagy fiatal felnőtt előtt ott áll testének és lelkének problematikája. Ha a szülők se tudnak elfogadóak lenni a gyermekükkel, se nem tanulják meg elfogadni a kialakult helyzetet, akkor a gyermekük helyzete pokollá válhat. Titkolózás, hazudozás, egy hipokrita világ felépítése az üdvözítő út egészen addig, míg a fiatal nem tud kikerülni a család szoros kötelékéből, s kezd önálló életet. Viszont eddigre már a család vagy szülők erodáló működési modellje miatt rendkívüli önkritika, önutálat, halálvágy, depresszió, szorongás, önsértés, kényszergondolatok kínozhatják a fiatal felnőttet. A gyermek, a fiatal egyszerűen magára marad az egész helyzettel.

A transzneműség önmagában is hordoz lelki gondokat a fenti szülői-családi beágyazottságot lehámozva a témáról. Amikor rájön egy gyermek, hogy nem olyan mint mások, nem hozza az átlag szerinti elvárásokat, ez egyrészt önmarcangoló élmény belül, másrészt belső falak épülnek lélektanilag, mely miatt nehéz a nyitás a kortársak vagy bárki idegen felé. Szorongást és öngyűlöletet kelt az belül, hogy a testben, lélekben van a kulcs a változásra, de ezeket nem lehet csak non-invazív eljárások (pszichoterápia) útján elérni, hanem bizony invazív eljárások útján is (hormonterápia, műtét). Ez a kvázi „elérhetetlenségbe burkolózó önazonosság lehetősége” folyamatos frusztrációt okoz lélektanilag.

Nehéz feloldani a transznemű embernek önmagában, hogy „voltam, aki voltam –akár látszott rajtam, akár nem ez a nemi diszfória, majd pedig ha lehetőségem adódik rá, leszek, aki leszek talán közelebb a ciszneműséghez, akivé a lelkem szeretne válni….de hogy az a valaki vajon milyennek fogja magát majd látni, s a változtatások elérésével tényleg az leszek-e, akire vártam/vágytam”.

Az is egy frusztráló tényező, hogy ha már valahogy megismerte a transzenműt a közössége, akkor egy nemi helyreállító műtét illetve hormonterápia utáni külsővel milyen hozzáállást várhat az addigi közegtől, amibe beleszületett. Nem ritka, hogy „totális gyökértelenítéssel” számolnak a transzneműek, tehát elhagyják addigi életközösségüket. Persze nyomasztja őket a családjuk, szeretteik, rokonaik, barátaik elvesztése, de alapvetően az önmagukban rejlő nemi-lelki összeférhetetlenség olyan erővel gyakorol rájuk nyomást, hogy ez kibillenteni képes őket a megszokott közegükből.

A szexualitáshoz fűződő viszonyuk is tud ambivalens lenni. Előfordul, hogy aszexualitásba „menekülnek”, vagy pedig arra hivatkoznak, hogy a „nemi helyreállítás” elérése után, több önbizalommal tudják majd belevetni magukat a párkeresésbe. Az aszexualitás bár létező jelenség, de elképzelhető, hogy csak egy kényszerűen megjelenő életforma náluk, egy kényszerűen felvett „köntös”. A magányosság is tud sok esetben jellemző lenni ezekre az emberekre, mert hogy is találhatná meg az ember a párját, ha még önmagával sincs tisztában, de ha tisztában is van az összhangot nem mutató külső és belső jelenségek miatt nem érzi magát vonzónak mások számára.

Az orvosi beavatkozás a nemi helyreállítás során egyfajta megváltásként jelenhet meg a helyzetük leírásakor, de nem egyszer az önelfogadás nem léte a kulcs a diszharmónikus érzéseiknek. Nem olyan könnyű összerakniuk a fenti okok miatt sok esetben fragmentált  személyiségüket, gyakorlatilag egy én-idegen állapotban létezhetnek, melynek legkézenfekvőbb jele, hogy képtelenek magukat elfogadni.

Sokan leegyszerűsítik az LMBTQ emberek életének nehézségeit, emiatt pedig gyorsan képesek bizonyos politikai irányzatok támadási felületévé válni, miközben ezek az emberek a puszta létezésükben is rengeteg szenvedést képesek kódolni saját maguk felé főleg egy bináris, autoriter társadalomban. A megismerés az egyetlen út ahhoz, hogy ezek az emberek ne idegenként hassanak a társadalomra, s ne marginalitásban éljék az életüket.

 

Irodalom:

  1.  index hu /belfold/2020/04/02/transznemu_nemvaltoztatas_tiltakozas_torveny_amnesty_helsinki_civilek
  2. Vaginával hogyan legyek férfi?; https://www.youtube.com/watch?v=gD096oPVTbw
  3. Transzneműség; https://hu.wikipedia.org/wiki/Transznem%C5%B1s%C3%A9g
  4. A dán lány;(film); https://www.youtube.com/watch?v=wG2Xpf48Z_0
  5. Szimpozion Egyesület;  melegvagyok hu/