Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Timi és Laci naplója - a háláról

Poór Dóra képe
Ellenőrzött szakember

Laci a létra tetején áll és káromkodik. Timi könnyeit visszafojtva szipog, végül aztán sírásban tör ki. A csavar megint leesik, az alsószomszéd pedig egyre sűrűbben veri a radiátorcsövet. Timi megpróbálja felvenni a csavart, de már nem tud lehajolni. Laci leugrik a létráról, majd visszalépdel. Újra nekikezd a műveletnek, az akkus csavarhúzó viszont tompa zúgással megadja magát.

A férfi nagyot sóhajt és körbenéz a szobán. Vasárnap este van, fél nyolc. A bútorok egymás hegyére-hátára halmozva, a szép új szőnyeget beteríti a beton-és vakolattörmelék. És a függönykarnis még mindig nincs fent. Beugrik neki Sanyi. Igaz, ilyenkor már nem illik zavarni senkit, de ránéz a még mindig hüppögő feleségére, és végül a telefonért nyúl.

Két órával később, az ágyban fekve Laci agyában cikáznak a gondolatok. Bosszantja a gyerekszoba, a kapkodás. Miért nem sikerül minden elsőre? Hogyan tünteti el a nagy foltot, ahol lejött a vakolat? Mi lesz, ha nem készülnek el időben? Még órákig bosszankodott volna magában, ha nem jut eszébe, hogy milyen jó kis szomszédai vannak... Sanyihoz is lehet fordulni, ha szerszámra vagy bármire szüksége van. És hát az alsószomszédnak igaza volt, ő sem örülne, ha a feje felett dübörögnének még vasárnap este is. Tulajdonképpen a gyerekszobába meg lehet falmatricát ragasztani, amivel eltakarják a foltot. Majd keresnek valami jópofa mintát. Ahogy így morfondírozott, rájött, hogy teljesen feleslegesen idegeskednek annyit. Hiszen az a legfontosabb, hogy nemsokára lakója lesz a szobának. Persze lehetne jobb is, szebb is az életük, de valójában hálás lehet, hogy azért nem alakulnak rosszul a dolgaik. Csodás tavaszi idő van, jó lesz majd nagyokat sétálni a tóparton, fagyizni, és csak élvezni azt, hogy végre együtt van a család…

A történet fiktív, de akár igaz is lehetne.

Van az életünknek egy mozgatórugója, amely összeköt mindannyiunkat, éljünk a Föld bármely pontján. Ez pedig a boldogságra és kiegyensúlyozottságra való igényünk. Mindig úgy próbáljuk alakítani az életünket, hogy a boldogság felé haladjunk, mindig azért teszünk lépéseket, mert azt reméljük, hogy ettől jobbá válik az életünk és ezáltal közelebb kerülünk az áhított célhoz. Azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy a boldogságot egyrészt valamilyen tárgyi dologhoz kössük: ruhák, telefon, lakás, autó stb. Közben pedig azt is látjuk, hogy sokan vannak viszonylagos anyagi jólétben, mégsem boldogok. Ez pedig elbizonytalaníthat minket, hiszen ha még ők sem azok, akkor mi hogyan is lehetnénk? Másrészt a boldogságot gyakran ész nélkül hajszolva haladunk, és közben nincs sem időnk, sem energiánk élvezni az odavezető utat, vagy legalább kicsit körbenézni rajta.

Régebben az volt a tudományos vélemény, hogy születésünk után már csak veszítjük agyunkból az agysejteket. Ezzel szemben ma már vannak bizonyítok arra, hogy ez nem feltétlenül van így. A neurológiai kutatások igazolták, hogy a gondolkozás, a tanulás és a cselekvés képes lehet a gének be- és kikapcsolására, s ezen keresztül nemcsak agyunk anatómiájának, hanem a viselkedésünknek a formálására, alakítására. Abban viták vannak még, hogy ez csupán a fiatalabbakra jellemző-e, vagy még akár az idősebbekre is, de az biztos, ha számon tartjuk a szép és jó dolgokat, egyre könnyebben felfigyelhetünk azokra az apró örömökre is, amelyek felett egy rohanós hétköznapon elsiklanánk.

Tehát érdemes tréningezni magunkat és agyunkat arra, hogy vegyük észre a minket körülvevő értékeket, gyakoroljuk az élmények megélését. Ebben segíthet például egy hálanapló, amikor minden nap, vagy legalább hetente egyszer sorra vesszük, milyen jó dolgok történtek velünk. Idővel észre fogjuk venni, hogy derűsebbek, jókedvűbbek lettünk és az esetleges rosszabb történéseket is könnyebben fel tudjuk dolgozni. Ha pedig képesek vagyunk felfedezni azokat a dolgokat, amikért hálásak lehetünk, akkor boldogabbak és ezáltal sikeresebbek is lehetünk.

Ez egy tanulási folyamat, amelyet elkezdeni nehéz, de megtérül az erőfeszítés. Próbálják ki bátran!