Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

„Ti a rosszak, mi a jók” - ez lenne az önértékelésünk ára?

Kószó Ádám képe
Ellenőrzött szakember

„Ti a rosszak, mi a jók” - mondja az Esti Kornél. Valahogy így vagyunk bekötve. Úgy forgatjuk - akár a forgatás tudatosulása nélkül - a történetet, hogy abban mi legyünk a jók. Legalább arányában. Másokhoz mérve. Óvjuk magunkat, mint kutya a gazdáját. Mint anya a gyermekét.

Ha az ember pszichológiát tanul, előbb-utóbb elé kerül egy nagy szociálpszichológia tankönyv. Belelapoz, és az első oldalakon olyanokba akad, mint az emberekre jellemző motivációs elvek. Ezek olyan tényezők, melyek fontosak az ember számára, és befolyásolják a gondolkodásukat, viselkedésüket.

Három elvről beszélhetünk: a helyzetek uralására való törekvés (azaz hogy megértsük és bejósoljuk a társas világ eseményeit, hogy minél sikeresebben boldoguljunk), a kapcsolódás keresése (miszerint próbálunk kölcsönös támogatásra és elfogadásra épülő kapcsolatokat létrehozni, valamint fenntartani), illetve az „én és enyém” felértékelése. Ezutóbbit vizsgáljuk meg egy példán keresztül is. Egy Fradi-Videoton meccsen a Fradi játékosa úgy csúszik be, hogy a Videoton-hátvéd lába eltörik. Ezesetben - az említett motivációs elv szerint - egy Fradi-szurkoló olyan magyarázatot keres, mely csapatára, s így rá nem vethet rossz fényt. Baleset volt, mondhatja, rosszabb esetben, hogy a sértett játékos megérdemelte.

A focis példa persze tétnélküli. Nem mindegy hogy magyarázza? Mégis talán ha átforgatjuk a magunk életére, keresőútra indulhatunk, és nézelődhetünk közben. Megnézhetjük azt, hogy mikor valakikre azt gondoljuk, hogy ők ilyenek meg olyanok, és még esetleg dühöt, félelmet, viszolygást, undort, satöbbit is érzünk emellé, akkor mi is történik valójában. Mi váltja ezt - például a dühöt - ki belőlünk? A félelmünk? A tehetetlenségünk? Hogy vagyunk mi azzal, ami ezt kiváltja? Hogy van az a valami bennünk? Egyszerre bolyonghatunk a jelenben és a múltban. Mitől vált számunkra az, amit az említett „ők”-höz kapcsolunk olyan negatívvá, hogy adott esetben bele sem próbálunk érezni a helyzetükbe? Miközben magunkat óvjuk, nem-e zárkózunk be túlságosan? Nem csak előlük, magunk elől is.