Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Tetten ért érzések - bevezető

Dr. Gerber Erika képe
Ellenőrzött szakember

 

Te melyik csoportba tartozol? Az „érzelmesek” vagy az „értelmesek” közé?

Az érzelemre sokan úgy gondolnak, mint az értelem ellentétére – azt tartják, valaki vagy emocionális, vagy racionális.

De bárhová is tartozunk, mindenképpen meg akarjuk érteni azt, amit átélünk, tudni akarjuk, mit  miért érzünk, hogy értelmünkkel „utánanyúlhassunk” az érzésnek, mert ez jelenti számunkra a biztonságot. Kell a kontroll lehetősége, kell a döntés szabadsága. Mit teszünk hát? Fejben „eldöntjük” az érzést – vagyis elhatározzuk, hogy boldogok leszünk,  megszabjuk, mikor mit érezzünk. És mi van, ha nem megy? Mert így ugye nem megy!? Valahol mindig elakad a szándék!De vajon hol? Min áll vagy bukik az „eldöntött boldogság”? Talán az a baj, hogy nagyon akarjuk? Vagy az, hogy sok esetben még az érzés felismeréséig sem jutunk el? Lehet, hogy ez is, az is?Hogy jobban rálássunk érzelem vezérelte lelki működéseinkre, nézzük meg, hogyan keletkeznek az érzések, hogyan alakul a sorsuk?Mit tehetünk , hogy kiszabadulhassunk fogva tartó érzéseink szorításából?

Hogyan születik az érzelem?

Az érzelem, a környezeti hatásokra adott válaszreakció – vagyis spontán, tudatos erőfeszítés nélkül létrejövő állapotélmény – olyan lelkiállapotokat indíthat el, melyeknek nem vagyunk urai.A törzsfejlődés során a racionalitás felett eluralkodó érzelem a túlélés szolgálatába lépett. A spontán érzelmi cselekvéshez képest ugyanis a racionális gondolkozás időigényes folyamat, nem szolgálja az azonnali reakciót igénylő túlélést. Mégis mindenben az értelem megnyilvánulását látjuk. Nem furcsa, hogy miközben azért küzdünk, hogy értelmünkkel uralhassuk érzelmeinket, valójában egy érzés mozgat bennünket? Méghozzá az egyik legnehezebben uralható érzés, a félelem. Félelem attól, hogy nem tudok úrrá lenni az érzéseimen.  Ám értelemmel szembeszállni az érzésekkel eleve kudarcra ítélt vállalkozás!

Ráadásul az érzelem soha „nem jár egyedül”. Minden egyes érzéshez tartozik egy bevetésre kész „hadsereg” – speciális „hormon-alakulatok”, amelyek azonnali élettani változásokat (melegségérzést, pirulást, szapora szívverést, gyomorszorítást) idéznek elő. A jó érzések endorfinokat és oxitocint áramoltatnak, a rossz érzések stresszhormonokkal bombázzák a szervezetet. Ezek preferált helye a szív.  Ha „kisül” az érzelem, vagyis az érzelemre adott reakció az érzés irányába hat (azt mondom, azt teszem, amit érzek), akkor az érzés a hozzá tartozó hormonális hatással együtt levezetődik. Ez a jó és rossz érzésekre egyaránt igaz. Nyugodtan bújjunk ki a bőrünkből, ha öröm ér! Csak rajta! Abból baj nem lesz. És bátran sírjunk is, ha kell! Így tudjuk ”vezetve tartani” az érzést. Ez persze csak a felismert érzések esetén sikerül…

Mi az a felismert érzés?

Az átélés elemi szintje testi sejtjeinkhez kötött, amelyek  nemcsak befogadják, de saját nyelvükön ki is fejezik érzéseinket. Zsigeri megérzéseinkből szólunk, ha azt mondjuk: „majd elsüllyedek szégyenemben” (szédülés-érzés), vagy „szétfeszít a méreg” (érfal-feszülés).

Az érzelem először érzet formájában jelentkezik – s amíg ez nem kapcsolódik a tudat által megfogalmazható állapotélményhez (öröm, düh, szégyen), addig az érzés beazonosítatlan. (Előbbi példánknál csak a szédülést érzem, meg a szédülés miatti félelmet – az ezt kiváltó eredeti érzés, a szégyen nincs a tudatomban. Az alapérzés tehát, amivel dolgom van, a szégyen és nem a szédülés).    

Miért fontos az érzelmek felismerése?

Ha már nevén nevezhetjük az érzést, könnyebben el tudunk vele bánni. Nem így a felismeretlenül maradt érzésekkel. Ezek ugyanis nem tudnak a megfelelő csatornákon át levezetődni, s búvópatakként bukkannak fel a legváratlanabb pillanatokban, a legérthetetlenebb módon (inadekvát düh, félelem). Rejtett érzéseink szinte mágnesként vonják magukhoz az új élethelyzethez társuló rokonérzéseket (például egy kapcsolati gyászban újraélednek a régi veszteségekhez tartozó érzések). A bennrekedt „érzelemmolekulák” előbb-utóbb felhalmozódnak, s a specifikus  sejteket gátolják egészséges működésükben. Így válhatnak a felismeretlenül maradt érzések potenciális megbetegítő tényezővé.

Mutasd az EKG-dat, megmondom, mi bánt!

A meg nem élt harag, az elfojtott örömök hormonjai elsődlegesen a szívet szorongatják. A le nem vezetett feszültségekről az EKG-n kirajzolódó görbék árulkodnak. Érdekes lenne ezeket a papírra kivetített hullámokat pszichés működéseinkre vonatkoztatva is vizsgálni: a  túlvállalást jelző extraszisztolék, a kizökkent életeket kísérő aritmiák lelki működésre vonatkozó üzeneteket is hordoznak.

A túlterhelt test és lélek elfojtott segélykiáltásai a mindennapi orvosi gyakorlatban ezekben az elektrofiziológiai jelzésekben is tetten érhetők. Ezeket tudjuk értelmezni, ezeket kezeltetjük, erre szedjük a tonnányi tablettát. Talán eljön az az idő, amikor egy EKG-görbéből a lelki működésekre is tudományos alapú következtetésekre jutunk, és kemikáliák helyett a lélekgyógyászat eszközeivel tudjuk orvosolni a mögöttes bajt!

folyt...