Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Tényleg gyógyít a nevetés - és ez nem vicc! (1. rész)

Szigeti Ildikó képe
Ellenőrzött szakember

A nevetés univerzális csodaszer. Egyszerre csaknem négyszáz izmot megmozgat, csökkenti a stresszt, erősíti a szívet és az immunrendszert, valamint kiváló kalóriaégető. És ami a legfőbb erénye: tökéletesen alkalmas arra, hogy becsapjuk általa saját szervezetünket. Úgy működik, mint a drog vagy az alkohol: elhiteti velünk, hogy a világ kerek és mi boldogok vagyunk. És ez a hitünk akár tartós változásokat is elindíthat. Nem csoda, hogy egykoron templomokat szenteltek „neki”.

„Akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.” Peterdi Pál ebben az egy mondatban megfogalmazta a humor pszichológiájának lényegét, legalábbis azt a nem túl bőséges kutatási tapasztalatot, ami eddig összegyűlt a témában. Noha a viccek kedvelt célpontjai és főszereplői a pszichológusok, a lélektannal foglalkozók – ki tudja miért – mostoha gyerekként bánnak a humorral. E speciális terület méltatlan elhanyagolása hátterében valószínűleg az állhat, hogy az egyén lelkében lejátszódó folyamatokat vizsgálók bizony „nem sok fogást találnak” a humoron, mondván, ez egy társas megnyilvánulás. Ám hasonlóan legyintenek az amúgy társas megnyilvánulásokkal foglalkozó szociálpszichológusok is, mivel a humor valójában az egyén szintjén fejti ki a hatását.

A humor, mint olyan, nem sokat törődik azzal, hogy vizslatják-e vagy sem. A társas viselkedés egyik legfontosabb „üzemanyaga”, amely – szerencsére – minden időben megtalálja a táptalaját, eszközeit és persze a maga embereit. A humor önmagában színtelen, szagtalan, láthatatlan, ám ha valahol nevetést hallunk, biztosak lehetünk abban, hogy kartávolságon belül van, - szó szerint – mindannyiunk örömére.

Miközben az ősi Indiában és Kínában templomokat szenteltek a vidámsággal történő gyógyításnak, egészen a ’30-as évekig kellett várni, hogy egy szakember, jelesül Gordon W. Allport amerikai pszichológus kimondja a nyilvánvalót, hogy a mentális egészség alapfeltétele: a humor. Itt kell gyorsan megjegyezni, hogy a „humor” kifejezés voltaképpen testnedvet jelent. Beszédes egy szó, nemde?!

Allport kijelentése nem indított el forradalmat vagy szemléletváltást a lélektanban, ám annyit elért, hogy ki-ki a maga módján megpróbálja jól elmagyarázni. Persze, hogy Sigmund Freud sem ment el szó nélkül mellette. A pszichoanalízis megteremtője – mint majdnem mindent – ezt is a tudattalan megnyilvánulásaként próbálta értelmezni. Ma már tudjuk, jó helyen kapizsgált, amikor azt fejtegette a vicctanulmányában (mert, hogy ilyen is köthető a nevéhez), hogy a humor a fölös energiák levezetésének egyik formája, vagyis egy szelep. Ő volt az első, aki megkülönböztette a viccet és a humort. Míg előbbi – szerinte – más ember felé irányul, addig a humor saját magunk felé (meglehet, ez volt az önirónia meghatározásának előszobája). Ilyen előzmények alapján aligha meglepő, hogy a humor látható és hallható reakciójával, a nevetéssel sem túl sokat foglalkoznak a pszichológusok.

Nevetni kell, ennyi az egész?

A nevetés a legjobb orvosság. Amilyen gyakran mondogatjuk ezt a közhellyé csépelt alapigazságot, olyan ritkán alkalmazzuk a gyakorlatban. Túlságosan egyszerűen és banálisan hangzik, hogy nevetni kell, ennyi az egész, de a megvalósítás „logisztikája” már nehezebb ügy. Mert hát miért is nevessünk, ha éppen nincs is rá konkrét okunk – kérdezzük lemondóan, és lógó orral folytatjuk az utunkat. Sokan még azt is hozzáteszik morogva: bolond, aki „csak úgy” nevet.

Márpedig nem bolond, (na jó, általában nem az), legfeljebb tudatosan használja a nevetés gyógyító erejét. Mert, hogy egy jóízű, szívből jövő kacagás úgy hat ránk, mint egy jókora hörpintés az életelixírből. Egyebek mellett több mint négyszáz (igen, ez nem elírás, valóban négyszáz) izmot megmozgat, köztük a tüdőt és a szív izmait is, friss vérrel ellátva és szorgosabb munkára sarkallva azokat. És akkor nem említettük azokat a bonyolult kémiai folyamatokat, melyek során a „gonosz” stresszhormonok visszavonulót fújnak, ezzel egy időben a szervezetünket boldogsághormon, az ember legnagyobb jóakarója, az endorfin lepi el.

Régóta mondják, hogy a sok nevetés nemcsak akkor és ott hat, ám mostanában már tudományos vizsgálatokkal is igazolták ezt. Számos bizonyíték van immár arra, hogy a vidámság hosszú távon is képes pozitív testi és lelki változásokat eredményezni. A nevetés fájdalomcsillapító és feszültségoldó tulajdonságait krónikus betegeknél is eredményesen alkalmazzák.

A hosszú távú hatások közül érdemes szót ejteni egy furcsa dologról is, amelyet véletlenül értek tetten a neurológusok. Megfigyelték, hogy nevetés közben a két agyfélteke elkezd „kommunikálni” egymással. És hogy ennek miért örültek annyira a kutatók? Azért, mert, ha ez így van, – márpedig így van – az megmagyarázza, hogy egy nevetés után miért leszünk kreatívabbak, miért érezzük úgy, hogy képesek leszünk megoldani az aktuális problémáinkat, legalábbis hirtelen erőt érzünk arra, hogy megküzdjünk az elénk gördülő akadályokkal.

Ezt a felismerést manapság egyre több pszichológus „használja” is a terápiában. A kissé félrevezető módon „boldogságtréningnek” titulált módszer afféle bemelegítésként szolgál. Arra kérik a klienst, hogy – a „szokásos”, kellemesen ellazult állapotban idézzenek fel egy humoros, vidám helyzetet, amit megéltek. Ha a terapeuta instrukcióit követve a kliensnek sikerül minden apró részletre kiterjedően „előhívni” a vicces szituációt, utána kezdődhet az érdemi munka.

Azok a pszichológusok, akik rendszeresen alkalmazzák a módszert, azt tapasztalták, hogy azon klienseik, akik régóta „bent rekedtek” egy krízisben, hirtelen „megtalálják” a megoldást, de legalábbis optimistábban viszonyulnak a helyzetükhöz. Ezek után aligha meglepő az a túlzó általánosításnak tűnő kijelentés, miszerint a vidám, alapvetően humoros emberek könnyebben megküzdenek a válságokkal, sőt, a betegségekből is hamarabb felgyógyulnak.

Folyt. köv.