Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Te gyakorlod az attribúciós irgalmat?

Domján Mónika képe
Ellenőrzött szakember

Philip Zimbardo „A Lucifer-hatás” című könyvében olvastam ezt a kifejezést, amelyet ő is egy kollégájától, Lee Ross-tól idéz, és nagyon találónak éreztem. Mégpedig a szociálpszichológia egyik alaptörvényének tekintett „alapvető attribúciós hiba” tudatos meghaladására vonatkozóan. Mit jelent mindez és miért olyan fontos?

Az attribúció (magyarul oktulajdonítás) arra vonatkozik, hogy mit tekintünk elsődleges oknak más személyek cselekedeteinek megfigyelésekor. Egy egyszerű példa: valaki elkésik az állásinterjúról. Vajon valamilyen váratlan közlekedési nehézsége támadt – lerobbant a kocsija, dugóba került, késett a vonata, baleset volt a metróban, stb.? Nem ismerte az ide vezető útvonalat és eltévedt? Beteg lett valakije, és sürgősen intézkednie kellett? Elromlott valami a lakásában indulás előtt? Túlságosan izgult, és emiatt túl sokáig készülődött? Félt, hogy kudarcot vall, és – tudattalanul – a késést választotta, hogy inkább ezért utasítsák el, mint elégtelen kvalitásai miatt? Egy hanyag, felelőtlen alak, aki nem adja meg másoknak a tiszteletet azzal, hogy pontosan érkezik? Megbízhatatlan, az idejét beosztani képtelen, másoknak nemet mondani nem tudó szerencsétlen?

Az alapvető attribúciós hiba pedig az, amelyet sokféle kísérleti elrendezésben igazoltak, hogy általában túlbecsüljük egy személy jellemvonásainak, személyiségének szerepét pillanatnyi viselkedése okainak megítélésekor, és alábecsüljük a helyzet jellemzőit, kényszerítő hatását. Tehát a fenti példára visszatérve sokkal valószínűbben gondoljuk, hogy pályázónk általában késős, felelőtlen, megbízhatatlan alak, mint azt, hogy valami akadályozta a pontos megérkezésben. (Az is jellemző működésünk, hogy ezt olvasva beindul az énvédő mechanizmusunk, mely azt súgja: „Én biztos nem ítélkeznék ilyen sommásan! Mások talán, de én…”)

Philip Zimbardo szociálpszichológusi munkásságának fő kutatási témája annak vizsgálata volt, hogy miért művelnek jó emberek rossz dolgokat. Híres-hírhedt börtönkísérletében már egy nap után elkezdtek kegyetlenkedni a véletlenszerűen börtönőri szerepbe került teljesen egészséges személyiségű egyetemisták a szintén véletlenszerűen rabszerepbe sorsolt, ugyanúgy kiegyensúlyozott teszteredményeket produkáló társaikkal, akik viszont behódoltak, összeomlottak, hisztérikusan lázadtak, vagy lehajtott fejjel engedelmeskedtek nekik. Zimbardo konklúziói között a leghangsúlyosabb az, hogy a társadalmi rendszer és maga a helyzet sokkal erőteljesebben befolyásolja, mit teszünk egy adott szituációban, mint a személyiségünk, neveltetésünk, előzetes tapasztalataink. Kiábrándító, de számos kapcsolódó kísérlet erősítette meg ezt az eredményt. (Tudok róla, hogy Zimbardo börtönkísérletének hitelességét a közelmúltban megtámadták, azonban engem a könyv alapossága, objektivitásra törekvése, koherenciája a vádak alaptalanságáról győz meg. Zimbardo hasonlóan alapos cáfolatának összefoglalója a vádakkal kapcsolatban ebben a cikkben elolvasható: https://24.hu/kultura/2018/06/20/ime-zimbardo-cafolata-szerinte-kritikusai-naiv-felreertesben-elnek/)

Könyvében hosszas elemzésnek veti alá az iraki háború során amerikai katonák által elkövetett, trófeafotókkal illusztrált kegyetlenkedéseket a többnyire ártatlanul fogva tartott iraki foglyokkal szemben, amely világméretű felháborodást váltott ki. Ennek ellenére csak néhány alacsony rangú katonát ítéltek el súlyosabban tetteikért, feletteseik pár hónapos felfüggesztett börtönbüntetéssel, átmeneti lefokozással úszták meg. Szakértőként vett részt a nyomozásban, és kijelenti, hogy a feletteseknek és az USA katonai rendszerének, sőt az azt irányító személyeknek egészen az elnökig bezárólag döntő felelőssége van abban, hogy a sor végén álló közkatonák elvesztették az erkölcsi érzéküket és ilyen embertelenül viselkedtek. Aki nem látja át az egész folyamatot és a rendszert, melyben egy helyzet létrejön, könnyen süti rá a bélyeget a közvetlen elkövetőkre – mellyel sikerül elterelni a figyelmet a valódi felelősökről, valamint a hibák kijavítására sem kerülhet sor.

Mit jelent tehát az attribiúciós irgalom a gyakorlatban? Zimbardo így fogalmaz: „Ez azt jelenti, hogy a cselekedetért nem tesszük azonnal felelőssé az elkövetőt, hanem irgalmat gyakorlunk, és legelőször a körülményeket, a meghatározó szituációs tényezőket vizsgáljuk meg.” Mire van szükségünk ehhez? Mindenekelőtt empátiára a szóban forgó személlyel kapcsolatban, egyfajta nyitott, ítélkezésmentes hozzáállásra, amelyben többféle lehetséges okot is megvizsgálunk, amelyek viselkedése hátterében állhatnak, mérlegeljük azok valószínűségét, megengedve, hogy esetleg több különböző indíték kombinációja vezetett ahhoz a reakcióhoz, amit tőle láthattunk. Annak belátására, hogy nem ismerjük a helyzet kialakulásának előzményeit, és nem ismerjük a szereplők előéletét sem. Mérlegeljük saját érintettségünk, elfogultságunk torzító hatását automatikus értelmezésünk helytállóságát illetően. Mielőtt véleményt mondanánk vagy beavatkoznánk, tisztázó kérdéseket teszünk fel. Ez nem jelenti azt, hogy ha egy bizonyos viselkedés átlép egy társadalmi normát, vagy veszélyeztet valakit, ne lehetne azonnal beavatkozni (pl. bántalmazás tanújaként), utána viszont igenis szükséges lehet a mérlegelés.

Tipikus eset a hisztiző gyerek kezelése nyilvános helyen: könnyen gondolhatjuk, hogy micsoda béna, alkalmatlan, fegyelmezni képtelen szülője van, de azt is, hogy milyen kegyetlenül bánik a gyerekével, ha esetleg felemeli a hangját. Tudjuk-e, miért hisztizik a gyerek? Mennyire fáradt, nyűgös, honnan jönnek, szülője milyen lelkiállapotban van, mennyire váratlan a gyerek reakciója, vagy éppen állandóan ismétlődő, mindkettőjüket próbára tevő konfliktusról van szó? Gyermekét egyedül nevelő szülő talán, akinek anyagi gondjai vannak, esetleg mostanában vesztette el egy közeli hozzátartozóját? Fájdalmas vagy aggasztó orvosi beavatkozásra tartanak vagy éppen azon vannak túl? Eszünkbe jut, hogy vajon mivel segíthetnénk?

Közelebbi kapcsolatainkban sem árt mérlegelni, még inkább megkérdezni, hogy vajon mit miért csinált a másik, mielőtt nekirontanánk, vagy duzzogni kezdenénk. Ilyenkor ugyanis saját, kötődéssel kapcsolatban átélt sérüléseink aktiválódnak jó eséllyel - de ez már egy másik téma…

Felhasznált irodalom: Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás. Hogyan és miért válnak jó emberek gonosszá? Ab Ovo, 2012