Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Tanuld meg a zsiráfnyelvet!

Nagy Márta képe
Ellenőrzött szakember

A sikeres kommunikáció nagyon nehéz műfaj különösen nézeteltérés esetén. Amikor klienseim nézeteltérésekről, konfliktusokról számolnak be, gyakran találkozom azzal, hogy az ilyen helyzeteket azonosítják a veszekedéssel. Erős szorongást élnek át ilyenkor, és el sem tudják képzelni, hogy konstruktívan is lehet kezelni ezeket a szituációkat.

Beszámolóikat hallgatva sokszor az az érzésem, hogy nincs eszközük az ilyen helyzetek megfelelő kezelésére: elkerülik őket vagy természetesnek tartják, hogy komoly veszekedés következik, ami a kapcsolat sérülésével jár. Minden bizonnyal ilyen megfontolásból alkotta meg Marshall Rosenberg az erőszakmentes kommunikáció módszerét. Ez a szelíd és megegyezésre törekvő eljárás lehetővé teszi a nézeteltérések konstruktív kezelését, ami azt eredményezi, hogy egy-egy konfliktus akár fejlődést is hozhat a kapcsolatba.

A sakál és a zsiráf

A módszer két jelképes figurája a sakál és a zsiráf. Rosenberg sakálnyelvnek nevezte a kommunikációnak azt az erőszakos formáját, amit konfliktushelyzetben rendszerint alkalmazunk. Azért választotta ezt a figurát, mert a sakál konfliktushelyzetben kétféle módon viselkedik: ha az ellenfelét gyengébbnek találja, akkor üvöltve támad, ha pedig erősebbnek, akkor alázatosan, behúzott farokkal elsomfordál. Az erőszakmentes vagy együttműködő kommunikáció jelképe a zsiráf, ugyanis a szárazföldi emlősállatok közül neki van a legnagyobb szíve. Másik fontos tulajdonsága, hogy a nyálával képes feloldani a tövist, ami azt a képességet jelképezi, hogy a zsiráfnyelven kommunikáló ember együttérzéssel és empátiával tudja kezelni mások fullánkjait, szúrásait. Szintén fontos tulajdonsága a zsiráfnak, hogy nagyon erős állat, mégis rendkívül szelíd, ritkán viselkedik agresszívan.

A zsiráfnyelv négy lépése

A zsiráfnyelv négy egyszerű lépésben elsajátítható, ám sok gyakorlást igényel, ugyanis a legtöbben a sakálnyelvben szocializálódtunk, így szinte természetesen kezdjük azt használni konfliktushelyzetekben.

1. lépés: Megfigyelés minősítés nélkül

Ennek lényege, hogy elválasszuk egymástól a tényeket azok értelmezésétől és értékelésétől. A megfigyelés arra vonatkozik, hogy az adott szituációban mi az, ami objektíve történt: mi az, amiről egy elfogulatlan kívülálló is ugyanúgy számolna be. A konkrét helyzetre lefordítva ez azt jelenti, hogy elmondjuk, mi volt a kiváltó mozzanat, amire reagálunk. Ha azt mondom: Húsz perccel a filmkezdés után érkeztél, azt fejezem ki, amit tapasztalok. Ám ha úgy fejezem ki magam, hogy „Már megint elkéstél!”, akkor már azt is belekeverem, amit a puszta tényről gondolok. Ez utóbbi azért viheti vakvágányra a kommunikációt, mert védekezésre, magyarázkodásra, esetleg támadásra készteti a másik felet, így eltávolodunk a konstruktív megoldástól.

2. lépés: Érzés értelmezés nélkül

A zsiráfnyelvnek talán legnehezebben megtanulható eleme az érzelmek és gondolatok különválasztása, és a valódi érzelmek felismerése önmagunknál és másoknál. Érezhetek például ijedtséget, örömet, megindultságot, zaklatottságot, de ha azt mondom, „Úgy érzem, mellőz a főnököm.”, máris azt fejezem ki, hogyan értelmezem a viselkedését. Bármennyire nehéz is, fontos megtanulni az érzelmek felismerését, ugyanis az erőszakmentes kommunikációhoz nélkülözhetetlen. Leginkább azért, mert az érzéseken nincs mit vitatni. Előfordulhat, hogy két ember ugyanabban a szituációban mást érez, de olyan nincs, hogy valaki hibásan érez, ezért minden ember valós érzése egyformán tiszteletre méltó. A második lépés tehát az, hogy kifejezzük, az első lépésben ismertetett szituáció milyen érzéseket vált ki belőlünk.

3. lépés: Szükségletek haditervek nélkül

Szükséglet alatt az erőszakmentes kommunikációban olyan egyetemes emberi igényeket értünk, mint a békesség, együttérzés, biztonság, tisztelet, szabadság vagy nyugalom. Az érzésekhez hasonlóan a szükségletek is lehetnek egyénenként különbözőek, ám minden esetben tiszteletre méltóak és vitathatatlanok. Abban is nagyon hasonlítanak az érzésekhez, hogy felismerésük és kifejezésük gyakorlást igényel. Leginkább az a nehéz, hogy különválasszuk a szükségletet és a kielégítésére szolgáló haditervet. Ha azt mondom, hogy „Pihenésre van szükségem.”, valamely szükségletemet fejezem ki. Ha azonban azt mondom, hogy „Holnap szeretnék egyet kirándulni.”, már konkrét megoldást javaslok arra, hogy miként akarom kielégíteni a pihenés iránti igényemet.

4. lépés: Kérés követelés helyett

Miután hangot adtunk annak, hogy egy konkrét helyzetben mit érzünk, és milyen szükségleteink vannak, megfogalmazhatjuk, hogy mit kérünk a másiktól a helyzet javítása érdekében. Az erőszakmentes kommunikációban azonban fontos, hogy a kérés pozitív, konkrét, teljesíthető és visszautasítható legyen. Leginkább ez utóbbi különbözteti meg a követeléstől, ugyanis a másik úgy mondhat nemet rá, hogy a kapcsolatunk kárát látná vagy következményekkel kellene számolnia.