Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

A szülőkről való leválás folyamata - Ha kiürül a családi fészek

Heim Judit képe
Ellenőrzött szakember

„Menjek vagy maradjak?” „Segítenem kellene vagy nem?” „Önzés vagy nem, ha a saját utamat járom?” „Hogyan értessem meg velük, hogy akkor is szeretem őket, ha átalakul a kapcsolatunk?” „Miért baj az, ha nem beszélünk minden nap?” „Nem bíznak bennem?” Ezek mind olyan kérdések, melyek gyakran előkerülnek, amikor fiatal felnőttekkel beszélgetek az életben való elindulásukról, a szüleikről való leválási folyamatról.

A családterápiában megkülönböztetünk családi életciklusokat, melyek közül az egyik a gyerekek felnőtté válása, a családi otthonból elköltözése. Gyakran hasonlítjuk ezt a jelenséget egy madárfészekhez, melyből kirepülnek a fiókák. Ez egy természetes folyamat, mely minden családban lezajlik, így vagy úgy.
Nem könnyű ez a folyamat egyik félnek sem, és komoly feladatokat hoz magával. Ha a szülők oldaláról nézzük a váltást, szembe kell nézniük azzal, hogy a gyerekük felnőtt. Lassan meg kell tanulniuk azt, hogy ez azzal is jár, hogy „a gyereknek” sok mindent egyedül kell megoldania az életben, és ez persze magával hozza a hibázás lehetőségét is. Végig kell tehát nézniük, hogy a gyerekük elindul, bízni benne, hogy jó munkát végeztek eddig a nevelésével, vagy ha nem teljesen, akkor is megállja majd a helyét az életben.
Másrészt, a családi fészek, mely eddig tele volt élettel, kiürül, és ez természetesen magával hozza a szülők kapcsolatának változását is. Eddig lefoglalták őket a szülői feladatok, melyek most háttérbe szorulnak, teret adva másnak, például kettejük kapcsolatának. Megeshet, hogy ez ijesztő a szülők számára, inkább „tartanák otthon a gyereket”, mert az új felállás ismeretlen, kérdéseket, nehézségeket vet föl.
Ezt persze megérzi a szárnyát bontogató gyerek is, aki persze már nem gyerek. Feszültséget kelthet benne szülei ellentétes reakciója, esetlegesen érezhető hezitálása. („Bízhatok benne? Megállja majd a helyét?”)
Előfordul, hogy a családban zajló krízis túlmutat a normatívnak mondható kategórián. Ilyenkor ránézünk arra, hogyan is alakulhatott így a helyzet. Általában azt találjuk, hogy előtte is volt már „elborulás”, egyensúlytalan helyzet a családon belül, vagyis a szerepek nem voltak világosak, jól elhatároltak. Megesik, hogy a gyerekek (vagy csak az egyikük) valahogyan szülői szerepeket vettek fel az évek során, és/vagy esetleg valami miatt a szülők kerültek gyerek szerepbe. Ennek oka lehet például valamelyik szülő betegsége, vagy a kettejük kapcsolatában lévő krízis, esetleg válás, mely során a szülő a gyerekére támaszkodott.
Ilyenkor azon dolgozunk a klienssel, hogy felismerje, melyek valójában a szülei gyermekeként a feladatai, és melyek azok a feladatok, amelyeket megkapott vagy magára vett, de valójában nem az ő dolgai. Arra is van példa, hogy egyszerűen abban kell segíteni a klienst, hogyan kommunikálja a szülei felé, hogy mit szeretne, mire lenne tőlük szüksége ebben az új felállásban. (Azért írok inkább a fiatal felnőttek oldaláról, mert többnyire ebben a helyzetben ők kérnek segítséget.)
Fontos azt látni, hogy ez a folyamat természetes, és minden családban okoz kisebb-nagyobb nehézséget. Idővel azonban általában rendeződik a helyzet, és mindenki csinálja tovább a dolgát: a gyerek, vagyis fiatal felnőtt bontogatja a szárnyait, a szülők pedig megtalálják a helyüket az átalakult családi fészekben.