Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Szorongok, tehát vagyok

Hollósy-Vadász Gábor képe
Ellenőrzött szakember

A szorongás egy pszichológiai elváltozás, mely visszavezethető a félem rendszer működésére. Szinte minden ember érez szorongást, félelemet vagy nyugtalanságot, azt is mondhatjuk, hogy szorongás az egyik legalapvetőbb humán jellemvonás. (Egyedül a pszichopaták nem szoronganak, emiatt képesek szinte minden helyzetben, olyan döntéseket hozni, amelyek számukra a legkedvezőbbek.) Emiatt nem az a kérdés, hogy szorongani „egészséges”-e hanem, a szorongás mértéke jelezhet kóros elváltozást.

Ha a szorongás olyan erőssé válik, hogy az egyént megakadályozza a mindennapi tevékenységei (pl. bevásárlás, bemenni a munkahelyre), akkor beszélhetünk a szorongás kórós szintjéről. Ebben az esetben a szorongás a mindennapi élet során folyamatosan jelen van, és igen gyakran nem beazonosítható külső ok nélkül jelenik meg, vagyis a szorongásnak a félelemmel ellentétben nincsen tárgya, emiatt nagyon felerősödik a tehetetlenség érzete. A szorongó személy gyakran tapasztalhat különböző testi tüneteket pl. erős szívdobogás, émelygés, hasi fájdalom, szédülés, illetve fáradtság. Ehhez kapcsolódnak a pszichés tünetek pl. álmatlanság, ingerlékenység. A szorongásos zavarok közé tartoznak a fóbiák, a pánik betegség, és a generalizált szorongás.

Mivel a szorongás egy természetes emberi jellemvonásunk, ha csökkenteni akarjuk, akkor számos egyszerű és hasznos módszer közül választhatunk. A szorongás kiválóan csökkenthető rendszeres mozgással, főleg akkor, ha a szorongó személy a sportolás során siker élményeket tud megélni pl. lefutja a félmaratoni távot, vagy labdajátokot játszik, aminek során a figyelemi fókusz a szorongásról áttevődik a játékra (hová is kellene most passzolnom). Ahogy említettem a szorongás szintje csökkenthető a sikeresség érzetének a megélésével is. Erre legjobb példa, ha a szorongó személy arra törekszik, hogy a sikereség forrását diverzifikálja. Erre egyik módszer lehet, ha nem csak munkahelyén éli meg, hogy elismerik a teljesítményét, hanem hobbija során is pl. sikeres amatőr természetfotós. A szorongás életmód váltással is nagyon jól csökkenthető pl. több időt töltünk olyan tevékenységgel, amelyik csökkenti az általános szorongás szintűnket. Ezek mellett segítségünkre lehetnek a különböző relaxációs technikák (pl. Jacobson relaxáció), vagy a meditáció, a jóga.

Abban az esetben, ha a szorongás eléri a kórós mértéket, akkor érdemes felkeresni pszichológust, pszichiátert. A gyógyszeres kezelés csupán a tüneteket csökkenti, ami jelentős életminőség javulást eredményezhet, de magát a szorongást kiváltó problémát nem oldja meg. Emiatt érdemes pszichológust is felkeresni, aki a stresszkezelésben, illetve a szorongáshoz kapcsolódó lelki mechanizmusok feltársában tud segíteni.

Hollósy-Vadász Gábor

Problémakör: