Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Szomatizációs zavarok gyermekkorban

Kovács Tímea Erika képe
Ellenőrzött szakember

A szomatizációra – azaz a lelki problémák fizikai tünetekbe való fordulására - való hajlamot bizonyos biológiai, pszichológiai és szociokulturális tényezők is befolyásolják:

Biológiai tényezők közül fontos megemlíteni a szorongásra való hajlamot, mely lehet genetikus eredetű, ezáltal öröklődő, a fokozott vegetatív válaszkészséget, egyéni biológiai reakciókat (vegetatív válaszokat), a vegetatív visszacsatolás hiányát, valamint a szervi sebezhetőséget.

A pszichológiai tényezők sorában a szomatizációt elősegíti a biztonságot nem nyújtó anyai attitűd (szorongó, szomatizáló, túlféltő, vagy éppen érzelmileg elhanyagoló anya/nevelő), a konfliktusokkal tarkított családi környezet, és/vagy valamilyen pszichotrauma (pl. szexuális zaklatás, fizikai vagy érzelmi bántalmazás). Fontos tényező a személyiség is: amennyiben a gyermek érzelmeit nehezen éli meg, s nehezen fejezi ki (alexitímiás vonások), introvertált, nem képes lazítani, teljesítményorientált illetve perfekcionista – e tényezők mind abban az irányba hatnak, hogy a pszichés problémák testi tünetekbe forduljanak.

Szociokulturális szempontból fontos kiemelni, hogy az iskola sokszor túlzott elvárásokat támaszt a gyerekekkel szemben, ahol számos kudarc érheti őket. A családnak lehetnek súlyos szociális gondjai, melyek szintén rizikófaktorai a szomatikus megbetegedéseknek. A média hatása sem elhanyagolható, gondoljunk csak a szorongást keltő ingerekre, melyek ha feldolgozatlanul maradnak, akkor szorongást idézhetnek elő a gyermekben. E tényezők fennállása esetén nagyobb az esély a szomatizációs problémák kialakulására.

A gyermekkori pszichoszomatikus problémák megjelenésének három formáját különítjük el:

A csecsemő fiziológiás működésében is megnyulvánulnak pszichés affektusok (pl. sírás), melyek nem kórosak. Később, az új készségek – beszéd – kialakulásával ezek a funkciók háttérbe szorulnak, mégis ennek ellenére gyakran visszakanyarodnak a gyermekek ehhez a működési módhoz (pl. nyugatalan éjszakai alvás). Ezeket pszichoszomatikus reakcióknak nevezzük, s sok esetben ezek még nem tekinthetők kórosnak, biológiai eltérésekkel még nem találkozunk.
Pszichoszomatikus zavar esetében már találkozhatunk bizonyos biológai eltérésekkel, valamint főleg a gondozóval való kapcsolat konfliktusos szerepe is feltárható. Az ilyenkor megfelelő időben érkező helyes kezelés hatására a folyamat még visszafordítható.
A pszichoszomatikus betegség megjelenésénél már egyértelmű szervi érintettség alakult ki, s a pszichés tényező szerepe is vitathatatlan. E kettőnek együtt van szerepe a betegség kialakulásában, lezajlásában, s az esetleges tünetváltásban is.

A gyermekek életében a szülők/nevelők a főszereplők, így az ő hozzáállásuk erősen befolyásolja, hogy a gyermek hajlamos lesz-e a szomatizációra. Ilyen például, ha a gyermek tudatalatt azt éli meg, hogy a vele való foglalkozást vagy a túlzott elvárások alól való mentesülést csak testi tünetek léterhozásával érheti el, vagy átveszi a szülői mintát, miszerint csak a betegség mentesíthet a kötelezettségek teljesítése alól.
Vannak kifejezetten olyan károsan ható családmodellek, melyekben felnőni szintén hajlamosítanak a pszichoszomatikus megbetegedésekre. Ezek:

- Beszűkült család: érzelemszegényen, tárgyilagosan kommunikál, fő konfliktus pontja a váratlan eseményekre bekövetkező szorongás. A család számára fenyegető a tinédzser korban bekövetkező individuáció és leválás.
- Konfliktuskerülő, harmóniára törekvő család: jellemző rájuk a konfliktusok megoldásának nehézsége, a nyílt érzelemkifejezés tiltása, látszatharmóniára való törekvés.
- Befelé összeolvadó, kifelé izolálódó család: Itt elmosódnak a családon belüli generációs határok, a külső kapcsolatok beszűkülnek.

A gyermekek körében előforduló pszichoszomatikus (szervi érintettséggel járó) zavarok az alábbiak lehetnek:

Csecsemőkorban főleg hasfájás, étvágy- és alvászavarok jellemzőek.
Óvodás és kisiskoláskorban jórészt gasztrointesztinális (gyomor-és bélrendszeri) és urogenitális panaszok jelentkeznek, valaint fokozott a fertőzésre való hajlam a szeparációs szorngás miatt. Az iskoláskort főleg a pszichogén fejfájások, valamint a fokozott infekcióra való hajlam jellemzi, mely a teljesítmény- illetve a szeparációs szorongás következtében jöhet létre. Serdülőkorban az iskoláskorra jellemző panaszok állnak fel, de megjelenhetnek az evészavarok is.

A leírtakat egy konkrét példával illusztrálva: a gyermek családjában a bélrendszeri problémák genetikus szintek jelennek meg. Az egészséges (tünetmentes) gyermeket egy stresszkeltő esemény – pl. anya betegsége – hosszú ideig komoly szorongásban tartaja. A gyermek egyre többször panaszkodik hasfájásra, emésztési zavarok és súlyvesztés lép fel nála. A kivizsgálás Chron betegséget igazol. Tehát ebben az esetben a bélrendszer a sebezhető pont, melyet a stresszes esemény hosszú fennállása aktivál konkrét betegséggé.

Felhasznált irodalom:

Barna Csilla (2010. október 4). Gyermekkori pszichoszomatikus megbetegedések diagnosztikai kritériumai. Egyetemi előadás. Semmelweis Egyetem. Budapest. Hozzáférés: 2015. május 10. Elérhető: http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/files/2012/06/barna-cs-gyermekkori-pszichoszomatikus-megbeteged%C3%A9sek.pdf

Bellack, A., Hersen, M. (2007). Introduction to the special issue on medically unexplained symptoms: Background and future directions. Clinical Psychology Review, Editorial, 27, 769-780.

Kökönyei Gy. (2008). A stresszválaszok szabályozása és a funkcionális stresszbetegségek. Egyetemi előadások pszichológus hallgatóknak. 2008. őszi félév. ELTE-PPK, Budapest.

Kulcsár Zs., Rózsa S. (2004). Hisztéria, Szomatizáció és funkcionális stresszbetegségek. In Kulcsár Zs., Rózsa S., Kökönyei Gy. (2004) Megmagyarázhatatlan testi tünetek, Szomatizáció és funkcionális stresszbetegségek szöveggyűjtemény. ELTE Eötvös Kiadó