Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Szociálpszichológia a gyakorlatban

Csukás Csaba képe
Ellenőrzött szakember

A pszichológián belül talán épp a szociálpszichológia az a terület, amely természeténél fogva a leginkább alkalmazható a gyakorlatban. Már csak azért is, mert a legnagyobb horderejű elméletek gyakorlati problémákra kidolgozott kísérletek eredményeként születtek.

Ilyen volt például Moreno szociometria elméletének kidolgozása is. Maga az elmélet még nem létezett, amikor Moreno megbízást kapott egy leánynevelő intézettől, ahol nagyon megnövekedett a szökések száma. Moreno szociálpszichológusként úgy döntött, nem a kerítések magasságának növelése, és éjjeli őrök alkalmazása lehet a leghatékonyabb megoldás. Ehelyett felmérte a lányok közötti rokonszenvi kapcsolatok hálózatát. Ezután azzal a megoldási javaslattal állt elő, hogy azokat a lányokat tegyék egy szobába, akik kedvelik egymást. Ennek meg is lett az eredménye, mert a szökések száma drasztikusan lecsökkent. Ez volt a kiindulási pontja Moreno elméletének, amelyre azután egész irányzat épült a munkapszichológián belül, amely a munkahelyi kapcsolatok rendszerével foglalkozik.

Hogy a szociálpszichológiában az elméleti kutatásoknak és az alkalmazott kutatásoknak az összhangját és egyensúlyát biztosítsák, a kutatók három alappillért neveztek meg, amit mindig szem előtt kell tartani: megismerés, alkalmazhatóság és életminőség javítás.

A három alapelvet Kurt Lewin és munkatársai alkalmazták leglátványosabban a második világháború idején végzett kísérletsorozatukban. A kutatócsoport azt bizonyította, hogy a szociális környezet megváltoztatásával rögzült viselkedésminták is rövid idő alatt megváltoztathatók.

Az alapprobléma az volt, hogy a háború előrehaladtával az amerikai polgárok húsfogyasztási igényeit az állam sehogy sem tudta már kielégíteni. A belföldi termelés kevés volt, és importtal sem tudták pótolni a hiányt. Az egyetlen megoldás az lehetett, ha rá tudják venni az embereket, hogy fogyasszanak belsőségeket is, amit addig az amerikaiak nem tettek. Ennek érdekében a kormány neves kutatókat kért fel, hogy előadássorozatokat tartsanak, amelyeket a média is megjelenéssel támogatott. Szórólapokon is hirdették a belsőségek fogyasztásának egészségre gyakorolt pozitív hatásait. Minden erőfeszítés ellenére, nem sikerült mérhető eredményt elérni.

Lewin és kutatócsoportja másban látta a megoldást. Úgy gondolták, a szokások megváltoztatásának kulcsa a fogyasztást szabályozó személyek, a háziasszonyok kezében van. A frontális meggyőzés helyett a csoportos megvitatás módszerét választották. A résztvevőket meghívták egy előadásra a belsőségek fogyasztásáról, az elkészítés módjáról, illetve arról, milyen gazdasági események vezettek a kialakult helyzethez. Ezután kis csoportokra osztották a résztvevőket, és arra kérték őket, vitassák meg, miként lehetne a „hozzájuk hasonló emberek” attitűdjét megváltoztatni, hogy kipróbálják a belsőségek fogyasztását.

A vita után a kutatók megkérdezték a kontroll csoport tagjait, hogy hányan gondolják úgy, kipróbálják a belsőségek fogyasztását. Ezzel egy időben felmérést készítettek kontroll csoporttal is, akik csak az előadást hallgatták végig, kis csoport megbeszélésen nem vettek részt. A különbség drasztikus volt. A kontroll csoportban a résztvevők 3%-a gondolta úgy, hogy kipróbálja a belsőségek fogyasztást, míg a kísérleti csoportban 30% mutatott hajlandóságot. Utánkövetés során kiderült, hogy a kísérleti csoport viselkedésváltozása tartós volt, a húsfogyasztási szokások megváltozása fennmaradt.

Lewinnek ezzel sikerült igazolnia, hogy önmagában az információnyújtás csak kevés esetben hoz valósi viselkedésváltozást, de ha belehelyezik a személyeket egy új normarendszerbe, akkor az drámai eredményváltozást hozhat.

A munkapszichológiában szintén sikeresen alkalmazzák mind a mai napig ezt a tudást. Legelőször 1948-ban használta fel Coch és French. Ők kapták feladatul, hogy gyári munkásokkal elfogadtassanak egy új munkamódszert úgy, hogy a teljesítmény ne essen vissza. Mint minden változást, természetesen ezt is ellenezték a munkások, aminek meg is lett az eredménye. Amikor csak pusztán közölték velük a tényeket, a dolgozók 17%-a felmondott rövid időn belül, és mindössze a munkások 38%-a érte el két hónap után az eredeti teljesítmény szintet. Abban az esetben, amikor a munkások képviselőket választottak maguk közül, és ők a felső vezetéssel együtt finom hangolták az eljárást, két hét alatt visszaállt a dolgozók eredeti teljesítménye.

Volt azonban egy harmadik variáció is a kísérletsorozatban. Ebben a helyzetben az új munkamódszert kidolgozó csoport minden tagja képviselő volt. Az eredmények még a kutatókat is meglepték. Már egy nappal később megnövekedett a dolgozók teljesítménye 15%-kal.

Természetesen minden változtatás nem oldható meg ezzel a módszerrel, de jól látható, hogy a munka világában milyen sikerek érhetőek el egy-egy jól megválasztott munkacsoport kialakításával.

Az elmélet és a gyakorlat tehát a szociálpszichológiában látványosan kéz a kézben jár. Különösen találó tehát Lewin aforizmája, miszerint „Nincs praktikusabb egy jó elméletnél.”

(A cikk László János és Vincze Orsolya írása alapján készült. Ezúton is köszönöm a szerzőknek a munkájukat.)