Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Szállj le rólam! - a helikopter szülők káros hatása gyermekeikre

Harsányi Kata képe
Ellenőrzött szakember

Az elmúlt években közismertté vált a helikopter szülők fogalma, mely tulajdonképpen egy nagyon intenzív, kontrolláló nevelési formát jelent.

A helikopter szülők szinte gyermekük körül zsongva figyelik annak igényeit, aggódnak, nehogy valami bajuk essen, miközben igyekeznek minél jobban az irányításuk alá vonni a helyzetet. Ezek a szülők akár a játék módját és formáját is szigorú keretek közé szorítják, ezzel csökkentve gyermekük mozgásterét.

És hiába a jó szándék, a helikopterként köröző szülők önmaguk és gyermekük számára is sok akadályt állítanak. Ennek eredményeként kimerült, stresszes, szorongó szülőket, és megfelelési kényszerrel küzdő, kudarckerülő gyerekeket kapunk.

Kutatások igazolják, hogy ezek a gyerekek felcseperedve nehezebben küzdenek meg az összetett iskolai vagy munkahelyi környezet kihívásaival, az érzelmeiket nehezen élik meg és csillapítják, illetve a független élet kialakításával is problémákba ütköznek.

 

Hogyan lehet jelen úgy a szülő a gyermeke életében, hogy utat engedjen a fejlődésnek?

Természetesen nagyon fontos, hogy a szülő jelen legyen gyermeke életében, és a kicsi élvezhesse anyukája, apukája figyelmét. Mindezt mértékkel!

A szülő-gyermek kapcsolat során nagyon fontos, hogy a felnőtt empátiával forduljon gyermeke felé, tükrözze az érzelmeit, és felismerje, hogy egy-egy helyzetet a kicsi maga is kezelni tud. Ha a gyermek maga is megoldhat feladatokat, megtapasztalja, hogy kompetens személy.

Nagyon fontos emellett teret adni annak, hogy a gyerek kifejezhesse saját igényeit és vágyait. Lehet, hogy jó ötletnek tűnik kézműves szakkörre járatni, azonban ha ő inkább a sportok világában érzi jól magát, ez a szakkör csak felesleges nyomást fog jelenteni.

Az egészséges egyensúly megtalálása persze sosem egyszerű, de ha nyitott, elfogadó szemlélettel, következetes határ húzással fordulunk a gyerekekhez, az segíti a fejlődésüket.

 

Forrás:

www psychologytoday com/intl/blog/the-stressed-years-their-lives/201902/stressed-parents-voila-stressed-kids

felelosszulokiskolaja hu/felelos-szulo/helikopter-szulok-tobbet-artanak-mint-hasznalnak