Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Stresszkezelésről röviden

Hollósy-Vadász Gábor képe
Ellenőrzött szakember

A stressz egyszerűsített definíciója: egy reakció az emberi pszichét ért környezeti behatásokra. Ezek a reakciók az idő múlásával gyakran konzerválódnak, azaz egy adott ingerre a legtöbb esetben ugyanúgy reagálunk, hacsak nem teszünk ellene tudatosan. Ebből az is következik, hogy a saját kognitív rendszerünk működése miatt vagyunk képesek átélni magát a stresszt. Ezt nem árt tudatosítani, mivel így könnyebben tudunk olyan megküzdési módokat kiválasztani, melyek segíthetnek abban, hogy másképen reagáljunk az adott helyzetben, azaz kevesebb stresszt éljünk át.

Gyakran észre se vesszük, hogy a stresszesek lettünk, csak utólag jövünk rá, hogy az adott pillanatban, milyen mértékben húztuk fel magunkat. Erre az egyik megoldás lehet, ha kicsit megpróbálunk tudatosabbak lenni, kicsivel nagyobb hangsúlyt helyezni az önkontrollra, illetve kívülről figyelni önmagunkat. Ez az adott helyzetben amikor elragadnak az indulatok, persze nem könnyű, de kis gyakorlással jelentős előrelépés érhető el vele, ami egyben az életminőségre és az életmódra is pozitív hatással bír. Ezt azzal is tudjuk segíteni, hogy utólag végiggondoljuk: az adott helyzetben, milyen hatások értek minket, mitől lett magasabb a stresszszintünk. Ez abból a szempontból lehet hasznos, hogy legközelebbi ilyen helyzetre mentálisan már előre fel tudunk készülni, oly módon, hogy tudatosítjuk magunkban, mikre reagálunk idegesen és ezekre, mely válaszreakciók lennének a legmegfelelőbbek.

A stresszt nem tudjuk teljesen kizárni az életünkből, valamilyen szintű stressz szinte mindig ér minket, életmódtól függetlenül. A kérdés inkább az, hogy az adott ingert, hogyan interpretáljuk, hogyan keretezzük. Nem mindegy, hogy egy adott ingert kudarcként, elbukásként értelmezünk, vagy egy új kihívásként, potenciális lehetőségként, amiből tanulhatunk. Ez egy kognitív átkeretezés, melynek során az adott inger értelmezését újra gyártjuk és újfajta konteksztusba helyezzük. Ez azért is fontos, mert így meg tudjuk állítani azt, hogy a korábbi negatív gondolatok, mint egy spirál egyre mélyebbre vigyenek minket, ezzel a hangulatunkat is negatív irányba lökjék.  

A mindennapos stresszel való megküzdésnek egyik trükkje a perspektívaváltás. Ennek során próbáljuk meg magunkat kívülről szemlélni és azon gondolkodni, hogy az adott probléma az életünk egészét nézve mennyire jelentős, tényleg akkor jelentőséggel bír-e az adott helyzet, vagy ez csak nagyon rövid ideig, a jelenlegi pillanatban fontos, esetleg kicsivel később már teljesen irrelevánssá válik. Egy adott vitás stresszhelyzetben még a gondolat és a konteksztus váltás is segíthet pl. próbáljunk meg kilépni az adott helyzetből, vagy az adott fizikai térből.  

Hollósy-Vadász Gábor