Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

„A stressz napos oldala”: pozitív pszichológia - 2.

Bende Katalin képe
Ellenőrzött szakember

A stresszt a közelmúltig csak a rossz helyzetekkel, kimerültséggel és veszteségekkel kapcsolta össze a köztudat és a tudományos világ. Úgy gondoltuk, hogy a stressz átélése csak rossz lehet, mert árt az egészségnek és megrövidíti az életünket. De az elmúlt évek kutatásai feltárták, hogy nem egészen így áll a helyzet. Sőt, a stressznek lehet pozitív oldala is - ha jól küzdünk meg vele -, ami akár ajándékokat tartogat számunkra.

A stressz előnyei:

1. A stresszből erőt meríthetünk

Vegyünk egy tipikus stresszhelyzetet: vizsga előtt állunk. Hogyan látjuk ezt a helyzetet: fenyegetésként vagy kihívásként? A válasz fontos, mert nemcsak a közérzetünket határozza meg, hanem a teljesítményünket is.

Ha egy helyzetet nem fenyegetésként fogunk fel, tehát sikerül félretenni a szorongást, hanem kihívásként, akkor más lesz a stresszhormonok aránya. Ha kihívást észlelünk fenyegetés helyett, az ereink nem összeszűkülnek, hanem elernyednek, élesebbé válnak az érzékszerveink és a figyelmünk, ami javítja az összpontosítást, az összeszedett cselekvést. Pszichés szempontból pedig nem szorongást érzünk, hanem izgalmat. Mindez pedig megemeli a motivációnkat.

2. A stressz segít másokhoz kapcsolódni

Előfordul, hogy a stresszválasz során oxitocin választódik ki a szervezetben. Az oxitocin a „szeretethormon” és az „öleléshormon” beceneveket kapta a tudományos világban, mert akkor is termelődik, amikor megölelünk valakit. Az oxitocin jellemzően az emberi kapcsolatok, bensőséges kötődések biológiai kísérője. Az oxitocinnak köszönhető az a szokásunk, hogy megterhelő helyzetekben gyakran azzal igyekszünk csökkenteni az idegességet, hogy a társas kapcsolatainkat ápoljuk – megosztjuk másokkal a problémáinkat.

Ezt a fajta magatartást gondoskodás-barátkozás reakciónak nevezték el a tudósok. A stressz tehát e reakció révén hozzájárul ahhoz is, hogy közösségre leljünk embertársainkkal.

3. A stressz segít tanulni a történtekből

Megterhelést vagy erőpróbát jelentő helyzetek után jellemzően még sokáig az eseményeken rágódunk. Tisztába tesszük a fejünkben, mi is történt, hogyan reagáltunk, esetleg hogy mit mondtak vagy tettek körülöttünk nások. Ez a rágódás is a stresszválasz része – ezalatt a szervezet felépül a stressz okozta élettani változásokból.

Amikor végre túl vagyunk a vizsgán, és átgondoljuk, hogy mit csináltunk jól, mit lehetett volna másképp, akkor az idegrendszerünk elraktározza a tapasztalatokat a jövőre. A stressz nem csak feszültséget hoz az életünkbe, hanem neki köszönhetjük a nagy tanulságokat is - jelzi, ha valami jelentőséggel bír számunkra.

A cikk előzménye itt: https://pszichologuskereso.hu/blog/az-elet-napos-oldala-pozitiv-gondolkodas és itt:

https://pszichologuskereso.hu/blog/stressz-napos-oldala-pozitiv-pszichol...

 

Forrás: Kelly McGonigal: A stressz napos oldala c. könyve

gyokerekesszarnyak blog