Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Stressz és munkateljesítmény

Palásti Flóra képe
Ellenőrzött szakember

A „modern” ember teljesítménycentrikussága nem kedvez az optimális egyensúly fenntartásának, hiszen a követelményekkel és elvárásokkal terhelt életünkben pontosan azokból a dolgokból vonunk el időt és energiát, amik a feltöltődést jelentenék. Ha sok a munka, kevesebb időt szánunk alvásra, testmozgásra, szellemi feltöltődésre, majd a fokozatos kimerülés tüneteit stimulánsokkal igyekszünk elnyomni. Az alapvető szükségletektől (pl. elég folyadék fogyasztása) az összetettebb igényekig (társkapcsolatok, intimitás, kultúra stb.) szinte bármiről nagyvonalúan lemondunk, ezzel pedig önként járulunk hozzá harmóniánk megbomlásához, a mindennapokban átélt stressz mértékének emelkedéséhez, mely kimerüléshez, kiégéshez is vezethet.

Letöbbünk számára ismerős lehet a helyzet, mikor sok teendőnk lenne, mégis ólmos fáradtságot érzünk, fejünk szinte üresnek hat, még gondolatok foszlányait is alig véljük felfedezni benne. Feladatainkat ilyenkor képtelenségnek tűnik rangsorolni, felszaporodnak pótcselekvéseink. Minden bizonnyal ezen állapot ellentéte sem idegen: van, mikor feszültségi szintünk olyannyira megemelkedik, hogy gondolataink mindenfelé cikáznak, kapkodunk egyik teendőről a másikra, úgy érezzük, elvesztettük a helyzet fölötti irányításunkat: bárhogyan igyekszünk, egyre több a hiba csúszik a munkánkba. Van azonban egy olyan feszültségi tartomány, melyben motiváltnak érezzük magunkat, munkafeladatainkkal a tervezettek szerint tudunk haladni, kihívásnak tekintjük az elénk álló helyzeteket, melyek elvégzése az elégedettség érzését hozza magával.

Az optimális feszültség, így a jó teljesítmény fenntartásához elengedhetetlen az, az emberi szervezet fiziológiás működésében, már sejtszinten, majd aztán egyénenként is megfigyelhető ritmus, melyet az aktivitás és a passzivitás váltakozása eredményez: a ciklus két oldala elválaszthatatlan egymástól, azok elmaradása vagy megváltozása befolyással van a szervezet teljesítőképességére. Vegyük példának a versenyszerű testedzést. Az élsportból ismert alapvetés, hogy amennyiben a kemény és intenzív edzést nem követi megfelelő regenerációs szakasz, úgy a szervezet lemerül: az edzés inkább árt, mintsem gyümölcsözik. Nincs ez másképp a munkahelyi stressz esetében sem. Amennyiben adott egy inger, szervezetünk reagál rá, így végbe mennek a helyzetnek megfelelő fiziológiai változások, majd optimális esetben ezt egy nyugalmi fázis követi. Maga a stressz, a feszültségi reakció tehát nem elkerülendő- mi több, hasznos reakció, ami aktivitásunk záloga, amennyiben, jut idő a szervezetnek a feltöltődésre is. Úgy fest, ezzel a ciklikussággal gyűlik meg leginkább a bajunk manapság: szeretnénk minél többet kisajtolni magunkból anélkül, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű időt szentelnénk saját magunkra.

Az önmagunkra fordított idő problematikája megfigyelhető a klinikai praxisban is, pl. a relaxációs technikákkal szembeni ellenállás formájában. Az emberek ugyanis gyakran azért nem tanulnak relaxálni, mert attól tartanak, hogy a kiesett idő csak tovább ront a teljesítményükön. Holott, jól dokumentált tudományos tény, hogy a rendszeresen végzett relaxáció tartósan javítja a szellemi teljesítőképességet, így a befektetett energia megtérül. Így van ez sok más tevékenységgel is, melyek valaha- vagy mostanság is, ámbár csak ünnepnapokon- feltöltöttek bennünket: legyen szó egy forró fürdőről, sétáról a parkban, vagy egy jó könyv elolvasásáról, hajlamosak vagyunk ezek jelentőségét mindennapi „teendőink” mögé rangsorolni.

Összegzésként elmondható: kiegyensúlyozottságunk kulcsa nem lehet az egyébként az életünk részét képező stressz és az arra adott természetes stresszreakció kiküszöbölése, mely, ha optimális szinten van, rendkívül jó hatással lehet teljesítményünkre. Érdemes nagyobb hangsúlyt fordítanunk arra, hogy milyen eszközeink és lehetőségeink vannak a feltöltődésre, valamint, hogy megengedjük-e magunknak azt, hogy ezekkel éljünk? Amennyiben úgy érezzük, valami még sincs rendjén, nem tudunk változtatni, érdemes szakember bevonásával átgondolni, mi akadályozhat bennünket teljesítményünkben, feltöltődésünkben, munkahelyi és munkán kívüli harmonikus működésünkben.

Hivatkozás: a cikk eredeti hosszában a hrdoktor.blog.hu oldalon olvasható.