Ugrás a tartalomhoz

Jelenlegi hely

Relaxáljunk, de hogyan?

Barán-Kalász Beatrix képe
Ellenőrzött szakember

Mi is az a relaxáció? Lazítás, pihenés, ellazulás, egy sokféleképpen definiálható tevékenység, amiről sokszor beszélünk, mégis csak ritkán valósítjuk meg a mai rohanó világban. A mai korban nem elfogadott, hogy küzdjünk vagy meneküljünk a stresszorok elől, mivel azok már teljesen másfélék, mint voltak pár száz évvel ezelőtt.

 A mai stresszorokkal az egyénnek magában kell megküzdenie, elfojtva és állandóan felülbírálva azokat, fenntartva egy krónikus stressz állapotot és megterhelően hat a szervezetre, felborítva annak hormonális egyensúlyát, mely befolyással van a testi- élettani funkciókra, az egészségre. Az életünk során bennünk keletkezett lelki feszültségek is az izomzatra tevődnek át, egy állandó feszült állapotot hozva létre. A modern nevelés is folyamatosan az éber feszültség fokozására késztet: a minél nagyobb és gyorsabb teljesítményre, magunkat nem kímélve versenyt futva az idővel és energia készletünkkel szeretnénk mindennek és mindenkinek megfelelni, mert ezt tanultuk és már mi magunk is ezt várjuk el magunktól. Ennek következtében egy általános túlfeszített és görcsös, szorult, szorongó állapot jön létre, ami gyors kimerüléshez vezet, amit Selye János “stressz”-ként fogalmazott meg. Tartós stressz hatására az ember nyugtalan, ideges, dühös, szorongó lesz és agresszív vagy depresszív reagálásra lesz hajlamos. Ezt testi tünetek is kísérik: megemelkedett pulzus, szívdobogás, változás a légzési ritmusban, gyomortáji fájdalom és sok más pszichoszomatikus tünet, melyek átmenetiek, de tartós fennállásuk kóros elváltozáshoz, pszichoszomatikus betegségekhez vezethet, mint a gyomorfekély, szívinfarktus, asztma, magas vérnyomás és mások. Szeretné visszaállítani a felborult egyensúlyt (egészséget), nyugalmat találni rohanó napjaiban, de még nem találta meg a megfelelő módszert? A könyvesboltok polcai és a média számos relaxációs módszert kínál, azonban nem egyszerű kiválasztani azt, ami a legmegfelelőbb számunkra: relaxáljunk, engedjük el magunkat, legyünk pozitívak, meditáljunk, jógázzunk és még sok mást találhatunk a kínálatban. Amint mindannyian különbözőek vagyunk, úgy az is egyéni, hogy miként vagyunk képesek elsajátítani az ellazulás bármely formáját. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy nekünk Európaiaknak egy olyan módszer elsajátítása lenne az optimális, ami igazodik a mi életvitelünkhöz, rohanó világunkhoz és azon kultúrális beállítódottságunkhoz, hogy mindíg mindenkinek megfeleljünk, mindíg nagyobb és több teljesítményre legyünk képesek. Az általam alkalmazott tudományosan bizonyított Autogén Tréning egy könnyen, bárhol-és bármikor használható módszert kínál. Az elsajátítása 12-15 ülés alatt történő olyan folyamat, ami már önmagában is rászocializálja, rátanítja az egyént, hogy fordítson magára időt, foglalkozzon testi-, lelki-és szellemi jóllétével, egészségével mint egésszel. Tudományosan bizonyított tény, hogy az átélt pszichológiai- és testélmények mély összefüggések hordozói, s ezek feltárása mélyreható javulás, kibontakozás elindítói és a harmónia megteremtői.